Kecskemét, 1995. szeptember 29.

Kissné Szobonya Csilla ünnepi megemlékezése



Családunk és a magam nevében szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, aki ma eljött, hogy együtt emlékezzünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 39. évfordulójára.

Most is -mint mindig - megrendülten állok itt a börtönfal előtt, ahol ez a márványtábla is hirdeti mártírhalált halt édesapám emlékét.

Az emlékek évről évre visszatérnek és nem halványulnak, mert nem hagyhatjuk, hogy elhalványuljanak.
Őriznünk kell a lángot, hogy átadhassuk azt a hitünket: hogy a legnehezebb időszakban is meg lehet maradni tisztességes, egyenes gerincű embereknek.

Az emléktábla mementóként - erre hívja fel a figyelmünket.

Arisztotelész mondta:
"Gyönyörűséges a jelenben a tevékenység, a jövőt illetően a remény, s a múltra vonatkozóan az emlékezés.

Igen,
emlékeznünk kell dicsőségeinkre,
emlékezni kell hőseinkre,
mert aki nem emlékszik elődeire az maga sem lesz méltó az emlékezetre.
Emlékeznünk kell, mert nemzet csak addig van és addig lesz, amíg emlékezik önmagára, függetlenségére, szabadságára és hőseire.

Remélem, hogy mi mindannyian akik itt vagyunk őszinte szívvel és igaz hittel hajtunk fejet a forradalom minden résztvevője:
a Budapestiek és Kecskemétiek;
Jánoshalmiak és Debreceniek
és a mártírok emléke előtt.

Emlékezzünk tisztelettel a mártír miniszterelnökre Nagy Imrére, Maléter Pálra, s mindazokra akik részt vettek a forradalomban.

Ünnepeink is csak akkor valódiak, ha szívünkben hordozzuk azokat, s ez csak akkor lehetséges, ha igazi tartalmát ismerjük.
A forradalom pátosza ott él azok lelkében akik résztvevői voltak emlékét felidézni könnyű, de megfogalmazni és újra élni nehéz.

Mi is volt 1956?
A XX. századi magyar történelem legigazabb, legjogosabb forradalma és szabadságharca.
Bár csak 12 napig tartott, de ez a 12 nap felszínre hozta a hazaszeretet, áldozatkészséget a kockázatvállalást, az emberséget, a szolidaritást mindazokban, akik részt vettek benne.
Az egész világ Magyarországra figyelt.

1956 vízválasztóvá vált:
- a tisztesség és a csalárdság
- demokrácia és a diktatúra között.
Visszaadta a nemzet önbecsülését, belső tartását.

1956 októberében ez a kis ország világtörténelmet alkotott.
A szabadságnak és az igazságnak a vágya vitte az utcákra a budapesti diákokat, majd a barikádokra a munkásfiatalokat. Hirtelen minden azonossá vált önmagával, a vérben és a lőporfüstben a szavak is újjászülettek. Ismét voltak szavaink: szabadság, nemzeti függetlenség, hazaszeretet, amelyeket megszentelt a történelem.

1956 igazi üzenete, hogy tudjunk hittel dolgozni a magyar jövendőért; szellemiségéből ma is erőt meríthetünk, ezeknek a szavaknak adjunk ma is igazi tartalmat.
Mindannyiunknak önmagunkba kell néznünk, hogy megtettünk-e mindent hogy fiaink immár a második nemzedék tagjai átérezzék 1956 üzenetét.

Ez a kicsiny ország a század derekán a világ egyik legnagyobb erkölcsi megtisztulását indította el, s csak a tankok az idegen túlerő tudta legyőzni.

Ma sokaktól szinte kétkedve halljuk a kérdést:
miben van a forradalom szellemi és politikai öröksége; van-e még üzenetértéke 56-nak; van-e értelme 56 tanulságairól beszélni?

Az értelmen túl kötelességünk is 56 tanulságáról beszélnünk és örökségéhez hűnek maradunk.

Az októberi napok talán legnagyobb vívmánya volt:
az a valóságos összefogás és testvériség, szolidaritás,
amely a diktatúra szörnyű nyomása alatt atomjaira bomlott társadalomból
néhány óra alatt valódi nemzetet alkotott.
Ezt a nemzeti egységet, amely magában foglalja a sokféleséget átfogó és minden embert tiszteletben tartó nemzeti szolidaritást, éppen 56 szellemi útmutatása nyomán alapértékként kell számon tartanunk.

56 követeléseinek egy része mára már teljesült, de még mindig jócskán maradtak megoldásra váró problémák, valóra nem váltott kívánságok. Vagy éppen meg sem fogalmazott, mert természetesnek tekintett, követelmények:ilyen az a követelmény, hogy

a nemzet polgárai megfelelő anyagi biztonságban élhessenek, s ne merüljenek el százezrek a nyomorúság emberhez méltatlan iszapjában, mindez benne van 56 politikai testamentumában.

Ezért van szükség ma is társadalmi szolidaritásra,

De a gazdasági problémákat megoldani csak az értékrend helyreállításával lehet, hiszen ma a társadalomban nemcsak gazdasági, hanem morális válságról beszélhetünk.

A mai értékközpontban a pénz, a siker bármi módon való elérése szerepel - mindegy melyik országban élsz, ahol jól megy sorod ott a hazád.... - mondják.
Ezzel szemben nekünk édesapám és a mártírok példája adhat erőt, erkölcsöt, eszmét, mert ők büszkék voltak, hogy a hazájukért, magyarságukért adhatták életüket.

Ahogy édesapám utolsó sorai is ezt bizonyítják:
"Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést, ez a magyar sors, büszke vagyok arra, hogy a jó Isten erre a sorsra tartott érdemesnek."

"Pici babáim soha ne felejtsétek, hogy magyarnak születtetek, s egyre kérlek, hogy soha senkire valótlant ne mondjatok mindig és minden körülmények között csakis az igazat - ezt kéri tőletek /édesapa/."

Utolsó szavai ezek voltak: hazámért és Jánoshalma népéért.

Saját élete, egyéni érdekei elé helyezte népünk szabadságát és az emberi tisztességet, a felelősségvállalást.

Vezetésével győzött Jánoshalmán a tragikusan rövidre szabott forradalom, amelynek tisztaságát percről - percre vigyázta, amelynek november negyediki eltiprását is megérte, de igazi bűnét maga az indoklás adja meg: a rázúduló vádak ellenére sem tört meg, nem könyörgött alázatosan, nem igyekezett társaira hárítani a felelősséget, hanem "hajthatatlanul vallott élet-elvekkel állt a bírósággal szemben. Ez az erkölcsi tartás eszméinek igazsága és az igazság melletti kiállása teszi őt is igazi hőssé, és ez a helytállás mutat nekünk példát a hétköznapokban.

Hiszen az embert emberi minőségében az erkölcs határozza meg.

Erkölcs, függetlenség, szabadság ezek voltak a forradalom központi jelszavai tehát, 56 forradalma ezért mindannyiunk öröksége. Mindenkié, aki elutasítja az elnyomást és a gyűlöletet, aki szabadnak akarja látni saját nemzetét, és ezért azt kívánja, hogy mások is szabadok legyenek.

S hallgassuk meg végezetül Albert Camus: Magyarok Vére című írását s utána helyezzük el koszorúinkat édesapám és minden mártír tiszteletére.

A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott: Kissné Szobonya Csilla

aaaaaaaaaaaaiii