Ünnepi beszédet mondott: Dr. Káhler Frigyes bíró, jogtörténész, Tüske János Kecskeméti BV Intézet parancsnoka, Gelányi János Mélykút polgármestere, Kissné Szobonya Csilla, verset mondtak az unokák: Dalma, Zoltán

Kissné Szobonya Csilla megnyitó beszéde


Kecskemét, 2003. szeptember 29.


"Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést, ez a Magyar sors,
s büszke vagyok arra, hogy a jó Isten erre a sorsra tartott érdemesnek."
Ezek voltak édesapám búcsúszavai.

A családom és a magam nevében tisztelettel köszöntök mindenkit, aki ma eljött, hogy őszinte szivvel hajtsunk fejet, s méltón emlékezzünk édesapámra, az 1956-os forradalom és szabadságharc bács-kiskun megyei vértanújára, a jánoshalmi Forradalmi Bizottság vezetőjére, a mélykútiak körében tiszteletben álló ügyvédre, kivégzésének 45. és az emléktábla avatásának 10. évfordulóján.

Tisztelt Emlékezők!
Az emlékhelyek, emléktáblák a ma élők, az utókor tiszteletadását jelentik. Minden emlékhely tanúságtétel is egyben az ártatlanul kioltott életek előtt. A vesztőhelyet a vértanúk vére és emléke megszentelte.

10 év óta, 1993 szeptembere óta ez az emléktábla mementóként örökíti meg édesapám nevét és mártírhalálát. Azóta, ahogy akkor megfogadtuk, évről évre visszatérően itt emlékezünk. Hiszen ahogy Németh László mondja:

" Emelkedő nemzet nincs méltón emlékező nemzet nélkül."

A mi felelősségünk, hogy ez az emlékezés méltó és igaz legyen.
Mert az emlékezet tartja össze a világot, mint valami szemekből álló lánc. Az emlékezet hagyja örökül számunkra, hogy mi a jó - ami élni segit.
Gyermekeinknek és unokáinknak is tudniuk kell az igazat, ezért nevén kell nevezni a dolgokat. A feketét feketének, a fehéret fehérnek. A jó megkülönböztethető a rossztól, a helyes a helytelentől, az igaz ember az árulótól. Ezzel tartozunk a mának és a jövőnek, hogy ne legyen olyan generációja e hazának, amely hazugságban nő fel.
Hiszen a mi nemzedékünk úgy nőtt fel, hogy az iskolában nem hallottunk 56 forradalmáról, hőseiről, csak elferdítve hamis történelemből, mert a nemzet emlékezetéből végképp ki akarták törölni azokat az októberi napokat.
Pedig apáink és nagyapáink a világ legnagyobb erkölcsi megtisztulását indították el. Ők azok, akik megmutatták a nemzeti egység példaadó útját.
A vértanúk, az elesettek, a bátor pesti srácok, a bebörtönzöttek, a meghurcoltak, a budapestiek és vidékiek, a kecskemétiek, a jánoshalmiak és mélykútiak, az élők s az azóta elhunytak - a felkelt nép serege nagy volt, s képletesen ma mind jelen vannak. Ma rájuk is emlékezünk.

Vajon mit tudnak 56 forradalmáról és szabadságharcának igazságosságáról a mai fiatalok? Nem sokat.
Éppen ezért kell megőrizni az emlékeket és továbbadni a jövő nemzedékének. Nem engedhetjük meg 56 emlékének kiüresedését, amikor még igazi tartalmát meg sem ismerték.
Családunkban ezt a feladatot nagyon fontosnak tartjuk, s erre talán jó bizonyíték a következő vers is.
Most hallgassuk meg az unokák nemzedékéből Szentpály Miklós: A rab c. versét, melyet nagyapja emlékére, az 5 évvel ezelőtti ünnepségre írt. A verset előadja Szentpály Dalma unoka.

Most is, mint mindig megrendülten állok itt a börtön előtt, hiszen édesapám e falak között töltötte élete utolsó óráit. Itt kényszerült szembenézni a halállal itt búcsúzott el 35 éves feleségétől, édesanyámtól.

1958. szeptember 28-án, 45 évvel ezelőtt vasárnap délelőtt itt a bíróság épületében a 25. sz. tárgyalóteremben hirdették ki a kegyelmi kérvény elutasítását, és elrendelték másnap reggel 6.30-ra az ítélet végrehajtását. A kegyelmi kérvényt Grősz kalocsai érsek kísérőlevelével édesanyám személyesen vitte Dobi Istvánhoz, az Elnöki Tanács akkori elnökéhez, sajnos az ítéleten nem változtattak.

Az ítélet kötél általi halál.

Tisztelt Emlékezők!

Márai Sándor szavait szeretném idézni:
" A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap és minden öntudatoddal az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De Te ne válogass! Ennyi az élet értéke."

Édesapámra is úgy emlékezhetünk, mint aki élete végéig kiállt az igazság mellett, sőt még élete feláldozása árán is. Olyan ember volt, akire a mefisztói akut sem tudták rákényszeríteni. Ezt mondta:

"Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni" - ez élete példátata.

Az itéletet 1958. szeptember 29-én, reggel fél hétkor itt a börtönudvaron végrehajtották.

Ugyanezen a napon, 11 órakor a kecskeméti Szentháromság Temetőben dr. Szendrői József, a kecskeméti ügyvédek képviseletében koporsóval várta a holttestet. Dacolt a terror szavával. S most erről a helyről is szeretnék köszönetet mondani emberségéért, bátor kiállásáért.
Hiszen akkor olyan időket éltünk, amikor a barátok nappal nem mertek köszönni az utcán.
Olyan időket, amikor a védőügyvédet a per után bebörtönözték és kiszabadulása után is kőművesként dolgozhatott csak.
Erről a korról tökéletes rajzot ad Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról c. versében. Most ezt hallgassuk meg, Szentpály Dalma előadásában.

Tisztelettel felkérem Dr. Kahler Frigyes bíró urat, a forradalom és a megtorlás korának avatott szakértőjét, ünnepi beszéde megtartására.
* * */lásd külön/

Most hallgassuk meg Márai Sándor: Mennyből az angyal c. versét, melyet 1956 decemberében írt, a forradalom és szabadságharc, valamint a hősök emlékezetére. A verset elmondja Simon Zoltán unoka.

Tisztelettel és szeretettel felkérem Gelányi János urat, Mélykút polgármesterét megemlékezésének megtartására.
* * */lásd külön/
Befejezésül édesapám és az összes vértanú, valamint a magyar szabadságért harcolók tiszteletére, hallgassuk meg a Sajó Sándor: Magyarnak lenni c. vers részletét, unokája Simon Zoltán előadásában.

Helyezzük el a kegyelet virágait édesapám emléke előtt tisztelegve.




Az ünnepségen elhangzott versek

Szentpály Miklós: A rab - Nagyapám emlékére
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Sajó Sándor: Magyarnak lenni /részlet/

dr. Káhler Frigyes bíró, jogtörténész emlékbeszéde

Tisztelt Visszaemlékezők! Hölgyeim és Uraim!

És akkor, odafenn a valérium alatt egy érces férfihang felcsendült: békesség a vértanuknak Az Amfiteátrumban mély csend uralkodott. Sienkiewic hallhatatlan művében, a Quó vadisban szerepel ez a megrázó jelenet, amikor a keresztény mártírok kínjaiban gyönyörködő őrült császár, Néró tömegével küldte halálba ártatlan alattvalóit. Ez a 2000 éves jelenet jutott eszembe, amikor elolvastam Szobonya Zoltán utolsó sorait, amit a börtönből juttatott szeretett családjához. A búcsúüzenetet olvasva az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy csak az képes ilyen nyugalommal és tudatosan vállalni a halált nemzetéért, hitéért, nézeteiért, aki, hitében erkölcsében egyenértékű a kereszténység első századnak vértanúival. Aki leírta, le tudta írni: "Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést, s hiába ez a magyar sors, s büszke vagyok arra, hogy a Jó Isten erre tartott érdemesnek.", Nos aki ezt leírta, arra vonatkozik a Jelenések könyvének látomásai az üdvözültekről, hiszen ő is a nagy szorongattatásból jött és fehérre mosta ruháját a …
A nagy szorongattatás nem egyszer volt része a magyar sorsnak, amelyet Szobonya Zoltán méltósággal, a vértanúság értékét felismerve tudatosan vállalt.

Mi ad erőt egy háromgyermekes édesapának a mártírium vállalásához, különösen egy olyan időben, amikor tudja, hogy gyermekei a 6 éves Csilla, az 5 éves Emőke és a 3 éves Tünde, kénytelenek lesznek megküzdeni a gonoszság erőivel, és ő nem állhat mellettük. Azt hiszem ilyen erő csak odafentről adatik, és csak a kiválasztották kapják meg, hogy a jövő számára utat mutathassanak népüknek.
Ma már tudjuk, vértanúhalála valójában az élete értelme volt, amire becsületes, mindig az igazságot kereső életútjával készítette föl a mindenható. Búcsúlevelében is ezt hagyta örökül gyermekeinek: "Mindig és minden körülmények közt csakis az igazat. " Írja: minden körülmények közt! Szól az írás Ez igen súlyos hagyaték. Ma is az lenne, de akkor méginkább az volt, hiszen az a kor, amelyben akkor éltünk, még inkább a mainál, a hazugságok szövevényére épült.
Szobonya Zoltán joggal állíthatta magasra a mércét. Ő még nehezebb időben helyt állt.
Mélykúton úgy ismeretes, mint a kulákok védőszentje írja róla Rákosi államvédelmi hatóságának két képviselője. Ezzel a megállapítással - ez ritka volt - egyetértett a község üldözött lakossága is. Amikor idős parasztemberek úgy emlegetnek valakit: a Doktor úr a mi jó apánk, ez egy olyan rangot jelent, amely nem kapható egyetlen állami hivatalban sem. Ezt a rangot a nép csak Kossuth Lajosnak ítélte oda. Azóta sem hallottam mást így emlegetni.

Az orosz fogságból szabadult, korábban bajai szolgabíró 1947-be Jánoshalmán folytatta közigazgatási pályáját, de csak 1949-ig. A diktatúra tanácsrendszerében már nem volt hely számára, hiszen meggyőződése szerint ellenezte az iskolák államosítását. Így életének új szakasza kezdődött Dénes Dániel jánoshalmi ügyvéd irodájában. Ez a munka új lehetőség volt számára, hogy segítséget nyújtson azoknak, akiket egy tébolyodott rendszer leginkább üldözött. Igy lett a környék parasztságának segitője, támogatója. Ez akkoriban korántsem volt egy veszélytelen dolog. Tudunk sok ügyvédről, aki börtönbe került, jobb esetben csak a pályáról távolították el csupán azért, mert tisztességgel látta el védői kötelességét. Szobonya Zoltán lelkiismeretes ügyvédi működését sem tűrte soká az Államvédelmi Hatóság. 1952-be letartóztatták, okot nem volt nehéz találni, hiszen a közellátási büntettek mindig kéznél voltak, majd Mélykútról kitelepítették. Az 1953-as közkegyelem tette lehetővé további ügyvédi pályafutását, és ő félelem nélkül folytatta ott, ahol abbahagyta. Így volt ez 1956. október 26-ig.

De közben történt valami 1956 okt. 23-án egy nép azt mondta: ELÉG volt. S kitört a forradalom Budapesten ledőlt a nagy bálvány, miközben a pesti után folyt a vér. A terror, amely felfalja nemegyszer saját gyermekeit is, szóval a terror hálója szétpattant, és ama emlékezetes őszön összeomlott a fortélyos félelem rendje és új rend született. A forradalom lényege ugyanis abban áll, hogy nemcsak lerombol, hanem épít is. S Magyarországon napok alatt felépült az összeomló szovjet berendezkedés magyar földön idegen államrendszere, és helyére egy új önkormányzati rend lépett. Napok alatt megalakultak a demokratikus választás útján létrejövő forradalmi bizottságok. Miközben a központi hatalom még sortüzeket lövetett a komm. rend védelmében, a magyar falvakban és városokban, minden járásban és megyében megtalálta a nép azokat a hiteles embereket, akikben megbízott, és akik felkészültek is voltak a vezetésre.
A kiemelkedő forradalmi vezetők egyikét hívták dr. Szobonya Zoltánnak. Egyike volt ő azoknak az igaz hazafiaknak, akik felelősséget érezve a szülőföldért, s mert bírták a lakosság bizalmát, megfontoltan és okosan, kerülve a felesleges áldozatokat, nemcsak törvényességet hirdettek és rendet tartottak a rájuk bízott területen, hanem bátran tervezték a jövőt, amit szabadnak, boldognak, békésnek és magyarnak akartak.
Rájuk illik Ady hallhatatlan verssora: "Csak akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek, s ha százszor tudtak bátrak lenni, százszor bátrak, s viharvertek."

Akkor Mo-on sokan hitték, hogy valami jobb, valami más kezdődik, mert 1956 októbere a sors kegyelmi pillanata volt. Az a ritka pillanat, amikor egy volt a magyar szív dobogása. A szabadon választott forradalmi bizottságok voltak 56 őszének valódi rányitói. S talán azért is olyan szép és magasztos a forradalomban megszületett nemzeti egység, mert minden közösségnek azok álltak az élére, akiket a nép bizalma, hite, szeretete oda állított. Végre megfelelő emberek álltak a megfelelő helyen. Szobonya Zoltánt, aki miként a tábla hirdeti, kitünő szervező és karizmatikus jogász volt, ellenfelei október 23-án rövid időre őrizetbe vették. De a nép akarata kinyitotta a fogdaajtókat, s ő tette a dolgát, mert a nép megválasztotta, s felruházta hatalommal, olyan hatalommal, melyet csak szabad választásokon nyerhet el egy demokratikus vezető. Helyes volt a választás, mert Szobonya Zoltán valóban demokrata volt, s minden követelménynek megfelelt, ami egy jó vezetőnek szükséges.

Beszédeiben határozottan szólt a bosszúállás minden formája ellen, Így mondta: minden magyar emberre szükség van. És ezt tükrözték a cselekedetei is. A többpárti demokráciában az ő felfogásában helye volt még a kommunista pártnak is, s így e párt számára kijelölte a működéséhez szükséges helyiséget. Tettei célszerűek, és szakszerűek voltak. Ezt tanúsítják az általa vezetett forradalmi bizottság határozatai a mezőgazdasgi szövetkezeteről, az iparról és kereskedelemről, a község szükségleteinek ellátásáról, a közrend biztositásáról.
A Forr. Bizottság 19 pontban összefoglalt követelményei a nemzeti függetlenség, az elkövetett törvénytelenségek felszámolása, a polgári szabadságjogok maradéktalan érvényesülése, a mindennapi élet kiegyensúlyozott biztosítása valóban alkalmasak voltak a nemzeti egység megteremtésére, egy tiszta forradalom véghezvitelére.
Nemcsak céljai voltak tiszták Szobonya Zoltánnak, az eszközei is. Számára ugyanis elfogadhatatlan volt az önbíráskodás és az önkény, mert vallotta tiszta célok megvalósítása csak tiszta eszközökkel lehet. Kész volt a szülőföld fegyveres védelmére is, de az értelmetlen vérontást nem engedélyezte. A forradalom leverése után nem menekült el az országból. "Amit csináltam, azért vállalom a felelősséget." Arra talán nem gondolt, hogy a kommunista restauráció ezt a felelősséget egész másként értelmezi, s elindítja Kádár nov. 4-i igéretével szemben a magyar történelem legnagyobb politikai megtorlását, amely az ő életét is követelte.
Ma már ismerjük a megtorlás menetét és eszköztárát, s tudjuk hogy a bosszúszomjas hatalomnak vér kellett, egyre több vér.

45 éve, 1958. szept. 29-én a kecskeméti börtön udvarán újabb kivégzésre készült a hatalom erre rendelt csapata, bíró, ügyész, hóhérok és orvosok a borzasztó processzus résztvevője. Felolvasták az ítéletet, a kegyelem elutasítását, s végül a halál beálltát jegyzőkönyvbe rögzítették. S megállapították: az ítéletet a törvényes keretek közt hajtották végre.
Pedig hol van itt bármi, ami törvényes. Hamis a nyomozás, hamis a vád, komédia a tárgyalás és az ítélet. Mindenki tudta ezt az ott lévők közül. Nincs nyoma itt törvényes ítélet, törvényes végrehajtásának. Hanem ami történt, előre kitervelt aljas indokból elkövetett gyilkosság, amit egy embertelen hatalom az igazságszolgáltatás meggyalázásával követett el, mert úgy akart ölni, hogy az a világ szemében törvényesnek tűnjön. Egyetlen ember igaz csupán e förtelmes színjátékban, míg a hivatalos jegyzőkönyvek szerint az elitélt, a történelem ítélete szerint azonban sorsát vállaló, tisztalelkű hős, egy bűnös rendszer áldozata, akinek most véget érnek szenvedései, aki a nemes harcot megharcolta futását elvégezte, a hitet megtartotta. Végtére eltétetett neki az igazság ….Ezért nem reszket hóhérai előtt, ő ugyanis tudta a titkot, amit mások nem: "Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni"….

Az utókor ma halálának 45. évfordulóján hálás szívvel tiszteleg dr. Szobonya Zoltán előtt, akinek földi maradványait csak 1989. szeptember 29-én tudták illő tisztelettel örök nyugalomra helyezni a hősök temetőjében. Tetteit A Magyar Köztársaság 1991 októberében magas kitüntetéssel ismerte el, szülővárosának , Jánoshalmának díszpolgára, egyik közterének névadója, s emléktáblája ott áll a vároháza falán. Mélykút emlékéremmel tüntette ki, s a magyar történetírás feljegyezte tetteit.

Az 1956-os forradalom leverése után következő megtorlás vérbíráinak és kivégzett áldozatainak máig folyó nagy történelmi perében a végső ítélet éppúgy az utókoré, mint ahogy volt ez 1848/49 esetében is. Ezért mindkettőre érvényes az agg Kossuth Lajos Turinban mondott, viaszhengeren ránk örökített szavai: "A világ bírája, a történelem fog erre a kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemükben honszabadság istenének legjobb áldásaival, az örökkévalóságon keresztül-"
Úgy legyen!

Kecskemét, 2003. szeptember 28.

Kecskemét 2003. szeptember 29.
Gelányi János ünnepi megemlékezése

Tisztelt Emlékezők!
Kedves Csilla, Emőke, Tünde és Családtagok!

Mélykút polgármestereként hálával és büszkeséggel tölt el, hogy dr. Szobonya Zoltán ügyvéd úrra és mártírra emlékezve, itt lehetek, és szólhatok ezen ünnepségen.

Hálát érzek azon mélykúti honfitársaimat és családjaikat képviselve is, akik az igen nehéz ötvenes években ennek a nagyszerű embernek, igaz magyarnak köszönhették azt, hogy az igazságtalan és kegyetlen rendszer áldozataiként nem váltak nincstelenné, földönfutóvá, áldozattá.

Hálát érzek, és köszönetet mondok

azok nevében, akik az ő áldásos tevékenységének köszönhetően megmenekültek a kuláklisták áldozatai közül, akik elkerülték a kitelepítést, a meghurcolást, és saját, valamint udódaik életének megtörését, ellehetetlenítését.
azok nevében, akikkel kapcsolat így ír az ÁVH "Szigorúan titkos!" dokumentuma:
"Nevezett a felszabadulás után kezdte meg ügyvédi gyakornoki ténykedését,
és így Mélykúton, majd Jánoshalmán tevékenykedett.
Mélykúton úgy ismeretes,
mint a kulákok védőszentje."
azok nevében, akik az ő segítségével szerezték meg a nyugdíjhoz való jogot.
azok nevében, akiket a börtönben meglátogatott.
azok nevében, akik az ő segítségével juttatták el fogságban sínylődő szeretteiknek a darab kenyeret, a biztatást, akiknek a Isten után talán ő volt az egyetlen remény.

Köszönetet mondok
azoknak az öreg parasztembereknek a nevében, akik így emlegették:
"A Doktor úr a mi jó apánk."

Köszönetet mondok így az idő távlatából is dr. Szobonya Zoltán ügyvéd úrnak, hogy a jog, a törvény eszközével, az igazság erejével és saját életének áldozatával védte azt, ami a legszentebb: az embert, az életet, az igazságot.

Azzal a büszkeséggel mondom el a hála és a köszönet szavait, hogy éppen most, halála 45. évfordulójának évében adományozta Mélykút Nagyközség Önkormányzatának Képviselő testülete a községért, az igazságért, az emberségért hozott áldozata elismeréséül dr. Szobonya Zoltán ügyvéd úrnak a posztumusz Mélykút Községért Díjat.
Ezt a díjat a Mélykúti Lokálpatrióta Találkozónak az ünnepségén hírdettük ki, és adtuk át a mártír lányának, Szobonya Csillának azzal a szándékkal, hogy a példa, melyet az elhunyttól kaptunk, álljon előttünk, és erősítsen minket és utódainkat, községünk, de egész nemzetünk jövőjéért végzett munkánkban.

Itt, e helyen ismételten megköszönjük az Ügyvéd úr életét, példáját, áldozatát, az őskeresztényeknek azzal a hitével, amely szerint a vértanúk vére az új nemzedék ereje.
Hisszük, hogy az áldozat soha nem hiábavalő, de tudjuk azt is, hogy az örökség kötelez, és ezt a kötelezettséget mindig vállaljuk.

Végül, de nem utolsósorban megkérem a jelenlevő családtagokat, adját át üdvözletünket, jókívánságainéat Katalin asszonynak, a drága feleségnek-anyukának-nagmamának, kinek egészségi állapota nem engedte meg, hogy ma itt legyen mártír férje, dr Szobonya Zoltán ügyvéd úr kivégzésének 45. évfordulóján.

Mélykút község polgárai nevében erőt, egészséget, gyógyulást, kitartást kívánunk egy olyan édesanyának, akinek végig kellett szenvedni olyan embernek - akit legjobban szeretett -, a szenvedését, megaláztatását, kivégzését, mártírhalálát.
Özvegyen, szeretett anyaként felnevelte, taníttatta 3 lányát nagyszerű embernek, ahogy férje kérte utolsó levelében eme börtön falai közül íírva: igaznak, becsületesnek, magyarnak!
Köszönöm.

aaaaaaaaaaaaiii