Ünnepi beszédet mondott: Dr. Kiszely Gábor a Terror Háza Múzeum szakmai igazgatója, Tüske János Kecskemét BV Intézet parancsnoka, Gelányi János Mélykút polgármestere, Kissné Szobonya Csilla, verset mondtak az unokák: Tünde, Zoltán

Kissné Szobonya Csilla megnyitó beszéde
Kecskemét, 2004. szeptember 29.

Szentpály Miklós: A rab - Nagyapám emlékére ( Tünde unoka)
Tüske János - BV parancsnok beszéde
Gloria victis (elmondja: Zoltán unoka)

Emlékezni és tiszteletet adni jöttünk el ma is.

Családom és a magam nevében szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, aki ma eljött, hogy őszinte szívvel hajtsunk fejet és méltőn emlékezzünk dr. Szobonya Zoltánra, édesapámra, az 56-os forradalom és szabadságharc Bács-Kiskun megyei vértanújára, a jánoshalmi és mélykúti forradalom vezetőjére, a mélykútiak körében különös tiszteletben álló ügyvédre, kivégzésének 46. évfordulóján.

Remélem és hiszem, hogy ezek a megemlékezések is hozzájárulnak az 56-os forradalom és szabadságharc emlékének ápolásához, felidézik hőseinek és az egész nemzetünknek az akkori helytállását. Igen, emlékeznünk kell dicsőségeinkre, hőseinkre, mert aki nem emlékszik elődeire, maga sem lesz méltó az Nemzet csak addig van és addig lesz, amíg emlékezik önmagára, függetlenségére, szabadságára és hőseire, akik a legtöbbet, életük feláldozásával hitelesítették küldetésüket.

Ne felejtsük el, hogy évtiezedeken keresztük csak egy-egy szál gyertya fényénél lehetett emlékezni a titokban látogatott temetőkben. S az egyik nap letett virágot másnap már lovak patái taposták agyon.

Az emlékhelyek, emléktáblák a ma élők, az utókor tiszteletadását jelentik. A vesztőhelyet a vértanúk vére és emléke megszentelte. Minden emlékhely tanúságtétel is egyben az ártatlanul kioltott életek előtt.
Gyermekeinknek és unokáinknak is tudniuk kell az igazat, ezért nevén kell nevezni a dolgokat. A jó megkülönböztethető a rossztól, a helyes a helytelentől, az igaz ember a árulótól. Ezzel tartozunk a mának és a jövőnek, hogy ne legyen olyan generációja e hazának, amely hazugságban nő fel.
1993. szeptembere óta ez az emléktábla mementóként örökíti meg édesapám nevét és mártírhalálát.

Most hallgassuk meg
- Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versét Simon Zoltán unoka előadásában.

Az édesapám is ezt az utat választotta, nem tudta elhagyni Magyar hazáját, mert mindig azt hangoztatta, hogy amit tettem, azért vállalom a felelősséget. Hiszen a forradalom napjaiban igaz, tiszta célért harcoltak tiszta eszközökkel. Meg volt róla győződve, hogy társaival együtt nem ártottak senkinek, a haza üdvét szolgálták, egy igazabb, élhetőbb demokratikus világ megteremtésén dolgoztak.

De ilyen fokú megtorlásra senki sem számított. Gondolkozzunk el! A bírái is ugyanazt a jogot tanulták, mint ő, de jognak és igazságnak helye akkor nem volt. Micsoda paradoxon, hiszen ő egész életében a jog eszközeivel küzdött a körülötte élő emberek igazságáért. Élete végéig hű maradt ahhoz az ethoszhoz, amely a jogászság iránti bizalmat kelti az emberekben.

Az 50-es években is dacolt a terror szavával, hiába telepítették ki, távolították el 1952-ben egy átlátszó ürüggyel a nép köréből, amikor 1953-ban közkegyelemmel hazatérhetett, s munkáját félelem és megalkuvás nélkül ott folytatta, ahol abbahagyta. Így lett a környék parasztságának segítője, támasza.

Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje, - írta róla az ÁVH két tisztje, s ezzel a megállapítással egyetértett a község lakossága is. Hiába börtönözték be 1956. október 26-án, mint a forradalom lehetséges vezetőjét kiszabadulása után a forradalom élére állt. Valóban vezető volt, olyan akit nem MEGBÍZTAK, hanem AKIBEN MEGBÍZTAK az emberek. Vállalta a feladatot és teljes szakmai korrektség mellett többpárti képviseleti rendet, demokratikus közéletet teremtett pár nap alatt. Szervezte a járási, forradalmi bizottság munkáját, segtséget nyújtott a mélykúti forradalmi bizottság létrejöttéhez, a nemzetőrség felállásának kezdeményezése is a nevéhez fűződik. Megalapozta helyben, hogy a forradalommal elkezdődött átalakulás folyamata minél kevesebb problémával járjon, s mindezt úgy, hogy a hétköznapok rendje és biztonsága fennmaradt, sem emberélet sem vagyon nem veszett oda. Mindvégig a forradalom tisztaságát képviselte.

Mert ő is úgy gondolta, ahogy Márai Sándor:
"Ha jó ügyet védessz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod."

Igen édesapámra is úgy emlékezhetünk, mint aki élete végéig kiállt az igazság mellett, sőt élete feláldozása árán, hisz olyanember volt, akire a mefisztói alkut sem tudták rákényszeríteni, nem reszket vér bírái előtt. Ahogy Kahler Frigyes jellemezte: sorsát vállaló tisztalelkű hős, ő ugyanis tudta a titkot, amit mások nem: "inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni."- Ez élete példázata, hogy legyen jel!
"Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést, hiába ez a Magyar sors, s büszke vagyok arra, hogy a Jó Isten erre a sorsra tartott érdemesnek." Ezek voltak búcsúsorai.

Ma már ismerjük a megtorlás menetét, és eszköztárát. Tudjuk, hogy a hatalomnak vér kellett, egyre több vér.
De vajon mi adott bátorságot édesapámnak és a többi ártatlanul akasztófa alá hurcoltnak? Méltósággal viselni a legutolsó pillanatot is. Azt az utolsó utat a sivár folyosókon, a torok kiszáradását, a gyilkosok gúnyos pillantását, s nem könyörögni, hogy legyen példa. Aztán megfeszül a kötél, bevégeztetett.
1958. szeptember 29-én reggel fél hétkor itt a börtönudvaron is megfeszült a kötél.
S édesapám vére megszentelte ezt a földet.

Tisztelettel felkérem Dr. Kiszely Gábor urat, a Terror Háza Múzeum szakmai igazgatóját, emlékbeszédének megtartására. /lásd külön/

Köszönöm szépen,

Most hallgassuk meg Clancier francia költő versét, melynek címe A magyar költőkhöz ( Simon Zoltán ) /lásd a versek linknél/


Tisztelt Emlékezők!

Engedjék meg, hogy egy tavalyi személyes élményemet osszam meg Önökkel. Tavaly október 23-ai mélykúti ünnepségen egy számomra ismeretlen, velem egykorú mélykúti ember odajött hozzám s szerényen egy összehajtott kockás papírlapot adott a kezembe. Azt hittem, hogy az édesanyámnak szóló üzenet, s mikor kinyitottam, nagy meghatódottsággal olvastam el a következő sorokat.
Dr. Szobonya /lásd a versek linknél/

Tisztelettel és szeretettel szeretném felkérni Gelányi Jánost Mélykút polgármesterét megemlékezésének megtartására.

Köszönöm

Mi, gyerekek otthonról hoztuk a tudást 56 forradalmáról, s a reményt, hogy a szabadságnak, melyért apáink harcoltak valóra kell válnia.
Köszönjük, hogy van mit megtanítanunk gyerekeinknek, s köszönjük, hogy tovább adhatjuk ezt a példát.

Tisztelt Emlékezők!

Az igazság van, a hazugságot kitalálják.
- Ám az igazat keresni kell,
- az igazat meg kell hallani,
- az igazat mondani kell,
- az igazat szeretni kell,
- az igazat őrizni kell,
- az igazat óvni kell,
- mindhalálig.
Úgy, ahogy erre édesapánk példát, hitet adott életével, és hozzánk küldött utolsó soraival:

Pici babáim! Soha ne felejsétek, hogy magyarnak születtetek, s egyre kérlek: soha senkire valótlant nem mondjatok! Mindig és minden körülmények között csakis az igazat, ezt kéri tőletek édesapa.

S most a kegyelet virágait helyezzük el az ő és forradalmár társai emlékére.



Az ünnepségen elhangzott versek:

Szentpály Miklós: A rab - Nagyapám emlékére
Clancier: A magyar költőkhöz
Remények Sándor: Eredj, ha tudsz
Claes Gill: Gloria Victis
Dr. Kiszely Gábor ünnepi beszéde
Kecskemét, 2004. september 29.

Dr. SZOBONYA ZOLTÁN

A Szobonya Zoltán ihlette forradalmi bizottság október 30-án megfogalmazott 19 pontjában többek között - értelemszerűen - ez is olvasható:

-"A kormányból tábolítsák el a /rákosista/ kommunista minisztereket!
- Az ország gazdasági és erkölcsi zülléséért felelős párt- és állami vezetőket állítsák bíróság elé!
- Álljanak bíróság elé a politikai rendőrség - akkor ÁVH - alkalmazottai, hozzák nyilvánosságra a besúgókk névjegyzékeit!"

Úgy tudom, - mióta világos a legutóbbi, bukott kományfő utódlása - jónéhány hajdani III/IIII tisztet re-aktiváltak az általam egyébként nagyrabecsült Nemzetbiztonsági Hivatalnál. Ugyan miért?

A gyilkoságra, még a különös kgyetlenséggel kiterveltre is - ha az időbeni felelősségre vonás elmarad - áll az elévülés a polgári törvénykönyv szerint. De vajon elévülhetetlennek tekinthetők-e az államilag végrehajtott gyilkosságok? Egy emberellenes rendszer intézményesített bűnözése - amelynek gyilkosságai, és nevezzükk végre ezt is nevén: ugyancsak különös kegyetlenséggel kitervelt és végrehajtott gyilkosságok voltak. Mint dr. Szobonya Zoltán és megannyi ártatlan áldozat esetében.

Netán pusztán azért, mert az önmagát és gaztetteit évtizedekre intézményesítetten konzerváló rendszer mint olyan, maga akadályozta meg a gyalázat kivizsgálását és a tettesek felelősségre vonását.

Az alkotmányos demokrácia - amelyben senki sem akar, s nem is akarhat boszorkányüldözést - , lényegében hordja a gondolat, s az információ szabadságát - mint emberi jogot.
Ezért, ha az áldozatokra emlékezünk, szólnunk kell a tettesekről is - és nevén kell neveznünk őket. Nem először fog itt most elhangzani azok neve, akik aktív részesei voltak dr. Szobonya Zoltán meggyilkolásásnak.

A vérbírót dr. Lengyel Zoltánnak hívták.
A két ülnököt Macskási Józsefnek és Ádám Mihálynak.
A per ügyésze pedig dr. Kapu László volt.

Inkább mondjuk el százezerszer, semmint, hogy egyszer kevesebbszer mondanánk el.
A tettesek megnevezése nélkül nem zárható le semmiféle múlt.
A múltat be kell vallani - bármely emberellenes rendszer követte el a gyalázatot.

A társadalom - akár az egyén - csak akkor gyógyulhat, ha feloldja múltbéli traumáit, sérüléseit.

ÁLDOZATOK
A dr. Szobonya Zoltán és megannyi meggyilkolt, megkínzott, börtönbe vetett társa csak a jéghegy csúcsa az áldozatokat illetően.
A totalitárius rendszerekben mindig áldozatok piramisáról van szó - kezdve a megbélyegzett, önmaguk kibontakoztatásában államilag akadályoztatott utódokkal - tudjuk, milyen bélyeget sütött dr. Szobonya lányaira apjuk meggyilkolása! - folytatva a házastársakon, rokonokon, és sok esetben az utódok utódain.
Ártatlan emberek százezrei - a kommunista rendszer lényegét tekintve: embermilliók, ha egyáltalán lehet e tekintetben számokkal operálni.

Eljön az idő, amikor már csak a történelemkönyvek szólnak a kommunisták bukott diktatúrájáról - igen, ez a jövő már elkezdődött. Tehát mi magunk is alakítjuk, itt és most és holnap - azzal, hogy nem szününk megőrizni és továbbadni a hősök hordozta értékrendszert, a szabadság, türelmesség és emberiesség polgári öntudatát, amely lényegi biztsítéka annak, hogy olyan emberellenes rendszerek, mint a múlt században - ne pusztíthassanak soha töbé Magyarországon.

aaaaaaaaaaaaiii