A forradalom 50. évfordulójára
az OM által kiírt országos versenyen
III. helyezést ért el

Dr. Szobonya Zoltán
(1909 - 1957)



A mi generációnk már nem élt a kommunizmusban, így elképzelni sem tudjuk mit jelentett egy olyan rendszer ahol a szabadság nem egyértelmű fogalom, ahol minden este félelelmes várakozással teli, attól, hogy mikor tűnik fel a kapuban az a bizonyos fekete autó, ahol az ember még "képzeletében sem független", ahogy azt Illyés Gyula is megírta. Nagyapám olyan ember volt, akinek népének szabadsága többet jelentett az életénél is. A mi generációnk nem ismer ilyen embereket, legfeljebb történelemkönyvekben említett mítikus hősökké halványult megtanulandó szeméyekként. A Nagyapám hús-vér ember volt, szerette az életet és családját, de nem bírta tovább nézni hazájának beszürkülését a Szovjet Birodalomba. Ez az írás egy olyan embernek akarja megadni a kijáró tiszteletet aki nem fogadta el, hogy a mindent körülvevő zsarnokság:

"ott áll eleve sírodnál
ő mondja meg, ki voltál
porod is neki szolgál."


Életút

Dr. Szobonya Zoltán 1909. november 7-én született Jánoshalmán. Édesapja, a középnemesi származású búzafalvi Szobonya Pál banktisztviselőként került Jánoshalmára. Édesanyja a falu közéletében jelentős szerepet játszó, és közmegbecsülésnek örvendő Zámbó család, Ilona nevű lánya. Általános iskoláit Jánoshalmán, gimnáziumi tanulmányait Hajdúnánáson végezte, majd 1933-ban a debreceni Tudomány Egyetemen szerzett jogi diplomát. Doktori címét 1938-ban kapta meg.
1942-ben nősült meg, Rumpf Katalint vette el. Már az első pillanatban, amint belépett a bálterembe és meglátta, beleszeretett a gyönyörű fiatal lányba, és azt mondta barátjának, aki magával vitte erre az eseményre, hogy "Vagy ez a nő lesz a feleségem, vagy senki!". Házassági fényképeiket nézegetve az ember joggal adhat igazat az eltökélt, fiatal ügyvédnek: Rumpf Katalin valóban párját ritkító szépség volt. Felesége a dr. Szobonyáról készült dokumentumfilmben meghatódva, könnyes szemmel emlékezett vissza romantikus megismerkedésükre, felidézve az ekkortájt még ritkaságszámba menő szerelmi házasság nyitómotívumát.

Házasságkötésüket követően kilenc évig boldog egyetértésben éltek, majd megszületett első leányuk, Csilla (1951-ben), majd Emőke (1953-ban), és végül Tünde (1954-ben).

1933-1940 között közigazgatási gyakornokként dolgozott Jánoshalmán, majd alispáni titkárként Zomborban. 1942-ben Bajára helyezték szolgabírónak. Innen vonult be katonának.
Tartalékos főhadnagyként került orosz hadifogságba. Két és fél év után, 1947-ben került haza, és Jánoshalmán járási főjegyzőként dolgozott 1949-ig.

Ügyvédjelöltként azután került dr. Dénes Dániel jánoshalmi ügyvédi irodájába, miután az iskolák államosítása ellen /nyílt/ szavazata miatt az állami szolgálatból ki kellett lépnie, ezért nyugdíjazták.

Családjával ekkor már Mélykúton lakott, s így mindkét község bajba jutott embereit képviselte ügyes-bajos dolgaikban.

1950-es években intézte a "kulákoknak" kikiáltott családok ügyeit, sok ember az ő segítségével szerezte meg a nyugdíjhoz való jogát, s ilyen ügyekért még honoráriumot sem fogadott el, sőt az illetékbélyegtől kezdve a perköltséget is saját zsebéből fedezte. Járta a börtönöket, intézte, védte a Rákosi-éra által igazságtalanul üldözött embereket, sokszor saját szabadsága veszélyeztetésével. Munkásságának és egyéniségének köszönhetően hamarosan köztiszteletben és nagy megbecsülésben volt része a falu lakói körében. Öreg parasztemberek emlegették úgy: "A Doktor úr a mi jó apánk." Fentieket alátámasztja egy 1955-ös ÁVH-s jegyzőkönyv szövege: "Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje."

1952. júniusában letartóztatták egy átlátszó indokkal: "nagyobb súlyú malacot vett a törvény szerinti megengedettnél". Az igazi indok persze más volt: politikai nézetei és hozzáállása a Rákosi rendszerhez. Rendőri felügyelet alá helyezték, kitelepítették Mélykútról, s új lakhelyéül Dunavecsét jelölték meg.
1953 nyarán a Nagy Imre-féle amnesztiával szabadult, s tért vissza családjához.Tovább folytatta ügyvédjelölti munkáját a jánoshalmi ügyvédi irodában.
1956 tavaszán felkeresték, adatait felvették, hogy üldöztetéséért rehabilitálják. Erre már nem került sor, mert 1956. október 23-án kitört a forradalom.

A forradalomban betöltött szerepe

Az októberi események Jánoshalmán igazából október 26-án kezdődtek.

Az addig Jánoshalmára eljutott hírek alapján megindult a készülődés egyik oldalról a forradalom véghezvitelére, másik oldalról annak megakadályozására.

Így dr. Szobonya Zoltán számára a forradalom letartóztatással kezdődött.
A tanácsházán megalakult pártállami "válságstáb" - Földi János párttitkár, Kövi Ernő rendőrparancsnok, Szabó András a fegyveres pénzügyi szakasz vezetője és mások - őrizetbe vétette a forradalom várható vezetőit: dr. Szobonya Zoltánt és Agócs Ferencet, a volt községi bírót, s a laktanyában fogdába zárták őket. A hír hallatán azonban az emberek az utcára vonultak, és kiszabadították a letartóztatottakat. Ezzel Jánoshalmán is útjára indult a forradalom. A jánoshalmi forradalmi megmozdulásoknak egyik szervezője, majd valóban a vezetője lett. A Forradalmi Bizottság titkáraként a forradalom első napjaitól kezdve valódi többpárti demokrácia megteremtésén dolgozott. Beszédeiben is hangsúlyozta:

"Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen mindent, mert olyan kevesen vagyunk magyarok, és minden magyar emberre szükség van."

Közreműködésével meg is valósult a többpárti demokrácia, lehetővé téve az MSZMP működését is, , helyiséget is kijelölve számára. Újjászervezték a közigazgatást, megszervezte az új forradalmi tanács megválasztását.

A Forradalmi Bizottság határozatot hozott:
- a Tsz-ek fennmaradásának szükségességéről önkéntes alapon, de hatálytalanított a nyári tagosítást.
- a Begyűjtési Hivatal feloszlatásáról
- új ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági bizottságok szervezéséről, hogy a község életét zökkenőmentessé tegyék
- honvédség csatlakozása után pedig a rend biztosítására kis létszámú nemzetőrség felállításáról
- a budapestiek számára élelmiszer szállításáról.

A Forradalmi Bizottság követeléseit 19 pontban fogalmazták meg.

Felvették a kapcsolatot a környező községekkel, s segítséget nyújtottak az ottani forradalmi bizottságok megalakulásában. Kapcsolatot tartott a kiskunhalasi és bajai forradalmi bizottságokkal. Számára a legfőbb érték az emberi élet volt: mindenkit visszafogott az önbíráskodástól és a személyes bosszútól.

"Ez egy tiszta forradalom, a mi kezünkhöz vér nem tapadhat."

Neki köszönhetően Jánoshalmán, a 26-án leadott egy riasztólövésen kívül egy pofon el nem csattant, mindvégig rend, élet- és vagyonbiztonság volt.

Emberélet áldozatul nem esett, sem társadalmi, sem magántulajdont semmilyen kár nem ért. Ezért - utóbb - nagyobb ellenségnek számított, hisz a forradalom tisztaságát képviselte.

Jánoshalmán 1956-ban a demokratikus átalakulás első lépéseit tették meg. Igaz célért harcoltak, tiszta eszközökkel. Az ő kiállásának és igaz hazafiságra buzdító beszédeinek, megnyilvánulásainak nagy szerepe volt abban, hogy a községben működő tüzéralakulat Forradalmi Katonai Tanácsa - akikkel szoros kapcsolata volt - november 4-én hajnalban a szovjet csapatok támadásának hírére katonai előkészületeket tett. Dr. Szobonya Zoltán azonban az éjszakát Mélykúton töltötte, s 4-én de. 9. 00 óra tájban érkezett át Jánoshalmára. A községben ekkor még az új forradalmi testületek kezében volt az irányítás, dr. Szobonya Zoltánnak is jelentették a katonai előkészületeket, amelyekkel ő egyetértett.

Készek voltak a szülőföld fegyveres védelmére, de mikor látták, hogy nem bontakozik ki az országos általános védelmi harc, ők sem áldoztak emberéletet. Du. 5 órakor elrendelték a leszerelést, csak járőrözést folytattak. Elmondhatjuk, hogy az októberi napokban a polgári átalakulás első lépéseit tették meg.

Mikor világossá vált, hogy a forradalom és szabadságharc elbukott, dr. Szobonya Zoltán többször is elhagyhatta volna az országot, de nem tette. Szenvedélyesen szerette ezt a hazát. Mindig azt hangoztatta, hogy amit tettem, azért vállalom a felelősséget. Hiszen a forradalom napjaiban igaz, tiszta célért harcoltak tiszta eszközökkel. Váltig hitte, hogy társaival együtt nem ártottak senkinek, a haza üdvét szolgálták, egy igazabb, élhetőbb demokratikus világ megteremtésén dolgoztak.

Bár a hatalom is elismerte, hogy az ő vezetése alatt "anyagiakban és emberéletben kár nem esett", kirakatperben, mondvacsinált indokokkal kötél általi halálra ítélik.

Emberi tartását azonban nem tudták megtörni, a mefisztói alkut nem tudták rákényszeríteni, bátran vállalta a halált, mert mint mondta:

"Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni!"

Kivégzésekor utolsó szavai ezek voltak:

"Hazámért és Jánoshalma népéért!"

1989. szeptember 29-én a család dr. Szobonya Zoltán földi maradványait Kecskemétről fehozatta Budapestre, s a hősök temetőjében méltóképpen eltemette.
Családja 1991. október 24-én az Országházban a köztársasági elnöktől posztumusz kitüntetését vette át.
1992. október 23-án szülővárosában, Jánoshalmán az egykori Szabad Május tér vette fel a mártír, dr. Szobonya Zoltán nevét.
1993. szeptember 29-e óta emléktábla hirdeti vértanúságát a kecskeméti börtön falán.
Október 23-án, Jánoshalmán és 2004 október 23-án Mélykúton szintén emléktáblát avattak tiszteletére. Jánoshalma díszpolgára, Mélykúton pedig megkapta a "Mélykút községért" díjat.

A családi visszaemlékezésekkor elhangzott beszédek tökéletesen jellemzik:
"… Mélykút népe is nagy lelkesedéssel kezdett hozzá a társadalom demokratikus átalakításához egy igazabb jövő érdekében. Hazaszeretetükkel, áldozatvállalásukkal ma is példát mutatnak nekünk.
Nemhiába, hogy a magyar falvakban, járásokban, megyékben megtalálta a nép azokat a hiteles embereket, akikben megbízott, és akik felkészültek voltak. A kiemelkedő forradalmi vezetők egyike volt a történészek szerint is Dr. Szobonya Zoltán, az édesapám.
Egyike volt azoknak az igaz hazafiaknak, akik felelősséget éreztek a szülőföldért, megfontoltan és okosan nemcsak törvényességet hirdettek és rendet tartottak, hanem bátran tervezték a jövőt, amit szabadnak, boldognak, békésnek és magyarnak akartak."

És életútját, elveit, a forradalomban játszott szerepét figyelembe véve találónak tűnnek egy külső szemlélő (Kövér László) emlékező szavai is: "Szobonya Zoltán, bár nem menekült a sorsa elől, nem kereste a mártíriumot. Egyszerű vidéki polgárember volt, jogász, családapa. Bizonyára nem akart hős lenni. Nem ismerhettem, hiszen még meg sem születtem akkor, nem tudom, szerette-e József Attilát, de biztos, hogy neki is ekként szólt az ars poeticája:


"Ehess, ihass, ölelhess, alhass,
a mindenséggel mérd magad,
de sziszegve se szolgálj aljas,
nyomorító hatalmakat.""

Ahhoz azonban, hogy teljes képet kaphassunk dr. Szobonya Zoltán a forradalomban játszott szerepéről, családja és tisztelői vele kapcsolatos emlékei mellett mindenképpen érdemes részletesebben foglalkoznunk magukkal a jánoshalmai forradalmi eseményekkel, melyek - bár a "vidék forradalmának" jellegzetes forgatókönyve szerint zajlottak le - egyedülállónak mondhatók a tekintetben, hogy egyetlen figyelmeztető sorozaton kívül lövés és erőszak nélkül ment végbe a demokratizálódás, a kommunista diktatúra megdöntése.

A jánoshalmai és mélykúti forradalom
A jánoshalmi forradalmi események október 26-án kezdődtek meg azzal, hogy dr. Szobonya Zoltánt és Agócs Ferencet a párttitkár megbízásából a rendőrfőnök letartóztatta, mint a forradalom leendő vezetőit, hiszen aznap délutánra nagygyűlést szerveztek.
A letartóztatás híre gyorsan terjedt a községben, s hatalmas tömeg követelte szabadon bocsátásukat. Az ügyvédi iroda vezetője és a tagjai is többször mentek a követségbe kiszabadításukra. Délutánra a nyomás hatására a foglyokat kiengedték, és a tanácsháza előtt nagygyűlést tartottak, ahol dr. Szobonya Zoltán beszédében többek között ezt mondta:
"Vége van a bukott rendszernek, a zsarnokságnak. Egy szebb világ virradt a magyar népre. Tudtuk, hogy elérkezik az idő, amikor szabadon beszélhetünk. A forradalmi nép magához ragadta a hatalmat, s ezt a szabadságot még az életünk árán is megvédjük, fegyverrel is, ha kell. Mindenki teljes erejével harcoljon azért, hogy ezt a forradalmat teljes győzelemre vigyék! A Nagy Imre kormány elhozta a szabadságot, amiért tizenkét éven át harcoltunk, ezt végre megkaptuk, de nem engedjük többet elvenni. Ha mindnyájan összefogunk, akkor az igazságot dicsőségre visszük."
Lelkesítő beszédei, bátor kiállása is buzdította a jánoshalmai lakosokat, hogy a kibontakozó demokratikus forradalom mellé álljanak.
Kronológia
Október 26-án Dr. Szobonya Zoltán az ügyvédi irodába megérkezve társait a bajai tüntetésről tájékoztatja, emellett cselekvésre biztatja őket. ("Ti itt nyugodtan ültök, mikor már mindenütt felvonulás van, milyen magyar emberek vagytok Ti?!") Később az ügyvédi munkaközösségbe érkező két tag tájékoztatta a többieket délutáni jánoshalmi Cipész Ktsz. által szervezett felvonulásról. Dr. Szobonya javasolta, hogy ezen a rendezvényen mind az értelmiség, mind az iparosság és mind a parasztság egy-egy képviselője is felszólaljon. Emellett értesítette a Pénzügyőrséget is a délutáni felvonulásról. A jánoshalmi rendőrség kilencfős volt, és Kövi Ernő törzsőrmester volt a parancsnoka. A parancsnok már a délelőtt folyamán értesült a tervezett megmozdulásról. Közszájon forgott az is, hogy az egyik ügyvéd, aki nem Jánoshalmán lakik, szervezi a gyűlést. Ezt követően a rendőrőrs, a községi pártbizottság és a tanács felsőbb szerveikkel történt egyeztetés után úgy döntöttek, hogy dr. Szobonya Zoltánt a további fejlemények megakadályozása céljából őrizetbe veszik. Egy fegyveres rendőr és három honvéd tartóztatta le, és bilincsben elszállították a helyi honvédségi fogdába. Rajta kívül két társa (Rabb Antal és Agócs Ferenc) őrizetbe vételét is elrendelték (egyiküket gyűlésszervezés közben "kapták rajta").
Délután - megszegve a gyülekezési tilalmat- mégis megtartották a községben a tervezett nagygyűlést. Követelték a tanácselnök leváltását, új választásokat illetve a három letartoztatott azonnali szabadon bocsátását. A tömeg nyomására és küldött csoportok közbenjárására a hatóságok kénytelenek voltak szabadon engedni dr. Szobonya Zoltánt társaival együtt. Feltételül szabták azonban, hogy nyugalomra intik a tömeget.
A Rabb Antal kiengedésével kapcsolatos döntés előbb megszületett, azzal a feltétellel, hogy egy Földi János párttitkár által lediktált gépelt szöveget Rabbnak be kellett olvasnia a mikrofonba, a tüntetőknek, ezt meg is tette.
Késő délután dr. Szobonyát és Agócsot katonai gépkocsival a tanácsházára vitték. Az ott összegyűlt kb. 400 tüntetőt dr. Szobonya megnyugtatta, hogy nem esett bántódásuk, és távozásra szólította föl a tömeget. Az szét is oszlott, ám hamarosan azonban újabb tüntetés kezdődött, amelyen a tömeg továbbra is a tanácselnök lemondását és a begyűjtés eltörlését követelte. Megakadályozták a tüntetők bejutását a tanácsházára, így eközben sikerült a városi vezetőt (Nagy M. Istvánt) az épületből kimenekíteni. Ezt követően jelentette be a járási-tanács elnökhelyettes, hogy ideiglenesen új embert neveztek ki a tanácselnöki posztra: Kalmár Sándort.
Néhány helybeli lakos elhatározta, hogy a ledöntik a faluban lévő szovjet emlékművet, ez azonban nem sikerült. A tüntetők a szakiskolához vonultak, hogy traktort szerezzenek, és azzal vontassák el az emlékművet. Ezt a felvonuló katonaság kívánta megakadályozni, a tüntetőket sortűzzel is megfenyegették. A tömeg nem engedelmeskedett, ezért katonák parancsnoka figyelmeztető lövéseket adott le. A tüntetőket csak többszöri próbálkozásra sikerült feloszlatni, mikor a tanácsháza elé értek.
A következő napokban elkezdődött a lázas munka, az egész helyi közigazgatás alulról építkező újjászervezése.

Október 27-én megkezdődtek az új tanácsválasztás előkészületei: többféle csoport jött létre, különböző listákkal indultak. A két meghatározó irány a "kisgazdapárti vonal" (Bauer János, Miskolci Mihály és Simon Lajos) és a Nemzeti Parasztpárti vonal (Fekete Béla, Madarász Pál és Rabb Antal) volt. Mindkét tömörülés tanácsválasztó-gyűlést szervezett és 30-40 fős listákat állítottak.
Bauerék listáján - melyet az ügyvédekkel közösen készítettek el- dr. Szobonya Zoltán és Zámbó Endre is szerepelt jelöltként. A listát továbbították Földi János párttitkárnak, akinek sikerült elérnie, hogy a gyűlés a pártházban legyen tartva. A párttitkár egyeztetett a felsőbb pártszervezetekkel ill. a helyi őrsparancsnokkal, így kívánta elérni, hogy a tanácskozáson biztosítva legyen a kommunisták fölénye a másik két politikai csoportosulással szemben. A választás a hatalom számára kedvező eredménnyel zárult, több jelöltje is a bekerült a testületbe. (Ráadásul a testület elnöke is a párthoz közel álló ember volt). Ezen a választáson dr. Szobonya Zoltán nem vett részt. Az új bizottság tagjai másnap hívták össze alakuló ülésüket.
Határozatot hoztak, hogy a szovjet emlékművet a helyi ktsz bontsa le, és helyezze át a temetőbe. A piactéren több száz fős csoportosulás elégedetlenségét fejezte ki a választással kapcsolatban. Még este folyamán a szovjet emlékművet is ledöntötték egy traktor segítségével.

Október 28.-án délután Bauerék vezetésével ismét tiltakozók vonultak a tanácsháza elé. Mintegy négyszáz ember gyűlt össze, és követelték a választás megismétlését, a népszavazásra alapozva azt. "A tegnapi választás semmis, újból kell választani!" felkiáltások hangzottak föl a tömegből. A hatóságok megpróbálták a feloszlatni a tömeget, azonban a tér kiürítése nem sikerült.
A katonai parancsnok utasítására egy egység állandóan járőrözött a községben, ami a lakosok heves ellenszenvét váltotta ki.
A választás a következőképp zajlott:
Fekete Béla az előző napi választások eredményét kívánta ismertetni, de tömeg állandó közbeszólásai megakadályozták ebben. ("Újabb választás kell, ezúttal a vezetőket nem kevesek jelölik ki!" stb.)
Ezután Gál Sándor felolvasta a neveket, s a tömeg a felolvasott neve után "éljen!" vagy "le vele!" kiáltásokkal adott hangot véleményének. A lehurrogott jelöltek helyett újabbak választását kérte. Így választották meg dr. Szobonya Zoltánt több, a helybeliek által támogatott társával együtt. (Viszont kimaradt Földi János, Varga László elnökhelyettes, Kövi Ernő őrsparancsnok és Agócs Ferenc; illetve leszavazták Szarka József őrnagyot is.) A választás vége felé a rádiónál tartózkodó honvéd személy vette és ismertette Szarkával az október 28-i Nagy Imre-féle kormánynyilatkozatot, aki az addigi eseményeket demokratikus forradalomként értékelte. Megkezdődött a kormány vezetésének a forradalom oldalára való nyílt átállása. Szarka József az értesülés után felszólalt, s közölte, a honvédség a nép mellett van. Ezután őt is beválasztották a forradalmi bizottságba.
A megválasztottak mindegyike rövid beszédet mondott a helyszínen.

Dr. Szobonya beszéde: "Köszönöm a bizalmat, hétfőtől a tanács hivatalba lép. Vigyázni fogunk a kivívott szabadságra. Ha mindnyájan összefogunk, akkor az igazságot dicsőségre visszük. Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen minket, mert nagyon kevesen vagyunk magyarok, és minden magyar emberre szükség van! Veletek voltam, Veletek vagyok és Veletek maradok."

Még aznap este megtartották alakuló ülésüket, elnöknek Fekete Bélát, elnökhelyettesnek Bauer Jánost, titkárnak dr. Szobonya Zoltánt választják, továbbá megválasztják a testület intézőbizottságának tagjait. Elhatározták, hogy a forradalmi bizottság 29-én kilenc órakor kezdi második ülését, és erre meghívják a tsz-ek vezetőit, akiket Bauer János értesített ki. Elfogadták Szarka őrnagy javaslatát, hogy másnap délelőtt tíz órakor a hősi emlékműnél koszorúzást és ünnepséget rendezzenek.

Október 29.-én a forradalmi bizottság második ülése reggel kilenc órakor kezdődött. Fekete Béla nyitotta meg, a jegyzőkönyvet Csorba Nándor vezette. Dr. Szobonya ismertette az ülés tárgysorozatát, napirenden volt: a termelőszövetkezetek fenntartásának megtárgyalása, a tanácsi dolgozók alkalmasságának felülvizsgálata, állandó bizottságok megválasztása, nemzetőrség felállítása. Egyhangú határozatot hoztak, hogy az 56-os tagosításból csak azokat a területeket kell visszaadni, melyek nincsenek megművelve. Az előző napi meghívásra 3 tsz-vezető jelent meg az ülésen. A napirendi pontok megtárgyalása után dr. Szobonya azt javasolta a jelenlévő Kollár István iskolaigazgatónak, hogy hozassák rendbe a hősök szobrának környékét. Indítványozta, hogy az ünnepségen vegyen részt a diákság is.
Tíz órakor kezdődött a hősök emlékművénél a megemlékezés, itt a község minden rétege és minden korosztály képviselte magát. Részt vettek a forradalmi bizottság tagjai, a tanács dolgozói, a Ktsz dolgozói, az iskola felsős diákjai és a község lakosai is.
A honvédségtől kivezényelt díszszakasz jelentést tett Szarka József őrnagynak, Nagy Sándor százados felkérésére a forradalmi bizottság nevében dr. Szobonya Zoltán mondott beszédet:

"Az emlékmű, amely előtt állunk, ugyancsak a becsület mezején elesett hősök emlékére állíttatott. Most újra harcol a magyar, de fegyvere az igazság. Vége van a bukott rendszernek, a zsarnokságnak. Egy szebb világ virradt a magyar népre. Tudtuk, hogy elérkezik az idő, amikor szabadon beszélhetünk. A forradalmi nép magához ragadta a hatalmat, s ezt a szabadságot még az életünk árán is megvédjük, fegyverrel is, ha kell. Mindenki teljes erejével harcoljon azért, hogy ezt a forradalmat teljes győzelemre vigyük. A Nagy Imre kormány elhozta a szabadságot, amiért tizenkét éven átharcoltunk, ezt végre megkaptuk, de nem engedjük többet elvenni. Így beigazolódik a költő jövendölése, hogy itt élned s halnod kell."

A beszéd után megkoszorúzták az emlékművet: a honvédség nevében Szarka őrnagy, a forradalmi bizottság képviseletében Fekete Béla elnök rótta le tiszteletét. Egy sorkatona elszavalta a Szózatot, majd a díszszakasz díszmenetben elvonult az emlékmű előtt. A megemlékezést követően a forradalmi bizottság tovább ülésezett, gyűlésüket a reggel elfogadott pontok megvitatásával folytatták. Határozatokat hoztak, hogy zökkenőmentessé tegyék a község életét: tehát az új közigazgatási szervekben megindult a szakmai munka. Döntöttek a TSz-ek fennmaradásának szükségességéről önkéntes alapon, a nyári tagosítás hatálytalanításáról, a Begyűjtési Hivatal feloszlásáról. Határoztak egy 5-5 fős új ipari és kereskedelmi bizottság, mezőgazdasági állandó bizottság szervezéséről. Végül tízfős Nemzeti Bizottságot választottak, ez a bizottság vált a község közvetlen irányítójává.
A Nemzeti Bizottság vezetője dr. Szobonya Zoltán volt, mint a tanács titkára. Tagjai között volt többek között a későbbiekben három év börtönre ítélt Fekete Béla. A Forradalmi Bizottság ülésén sor került a tanács dolgozóinak tisztaságának átvizsgálására. Négy személyt mentettek fel, akik visszaéltek hatalmukkal. Az ideiglenes tanácselnökkel, Kalmár Sándor vb titkárral kapcsolatban úgy döntöttek, hogy kevésbé fontos beosztásban, de továbbra is dolgozhat a tanácsban. (Ez dr. Szobonya javaslatára történt). Dr. Szobonya indítványozta a Nemzetőrség felállítását, melynek feladata lakosság és a vagyonbiztonság fokozott védelme volt. A javaslatot elfogadták, így a tizenöt fős őrség megszervezése Bauer János kezébe került. Határoztak a vadászfegyverek és egyéb kint lévő fegyverek begyűjtéséről. A közigazgatás szervezeteinek kiépülését szolgálta Szobonya Zoltánnak az a javaslata, mely szerint a Járási Forradalmi Tanácsba a járás községei létszámarányosan jelöljenek tagokat. A felterjesztést a bizottság elfogadta azzal kiegészítve, hogy Jánoshalmáról tíz tagot delegáljanak a Járási Forradalmi Tanácsba. Az ülésen Balogh Mátyás, a Földszöv. ügyvezetője vetette föl a problémát, hogy a falu árukészletei a közszükségleti cikkekből fogyóban vannak. A katonaság részéről Szarka őrnagy vállalta, hogy biztosítja gépkocsit, hogy másnap Bajára mehessenek áruért. Dr. Szobonya Zoltán elvállalta, hogy teljesíti a megbízást, illetve megígérte, hogy egyúttal felveszi a kapcsolatot a bajai Forradalmi Tanáccsal. Egyúttal elhatározták, hogy a budapestieknek is élelmiszertámogatást küldenek, erre október 30-án került sor. Fontos szerepet játszottak a forradalmi eszmék terjesztésében: segítséget nyújtottak a környező kisebb települések forradalmi bizottságainak megalakulásához (pl. Mélykút, Kéleshalom, Borota, Kunfehértó). Az ülés után dr. Szobonya és Sági tanító tárgyalt a politikai követelésekről, mely alapján később megszületett a 19 pont.
Október 30.-án Dr. Szobonya Zoltán két teherautóval Bajára ment, hogy élelmet szállítsanak a községnek. Elment az I. sz. ügyvédi munkaközösségbe is, ahol dr. Rumpf Jánossal tárgyalt. Jánoshalmán egy nappal korábbi felsőbb utasításra megalakult a tüzérosztály forradalmi katonai tanácsa. Az állomány nyílt szavazással választatott.
Délelőtt összeült katonai tanács. Napirendi pontjai a következők voltak: a nemzetőrség felfegyverzése, a laktanya őrségének újjászervezése, a politikai tisztek őrizetbe vétele. Délután lefegyverezték, és eltávolították az elhárító tiszteket, a katonai tanács átvette a vezetést a parancsnoktól. Gyenes őrvezető, Takács honvéd és Bozsik honvéd követelte a politikai tisztek eltávolítását és letartóztatását. Röplapokon biztosították arról a lakosokat, hogy a honvédség a nép mellé állt. A forradalmi katonai tanács utasítására a katonák folytatták a járőrözést a községben.
A nemzetőrség parancsnokhelyettese Schmidt András főhadnagy lett. Dr. Zámbó András hozzáfog a jánoshalmi Forradalmi Bizottság politikai programját képező követelések megfogalmazásához. Dr. Szobonya Zoltánt fölkérte a mélykúti tanító, Töröki Mátyás, hogy november 1-én mondjon beszédet községükben.
Október 31.-én Dr. Szobonya Zoltán, dr. Zámbó Endre és Sági László tanító a követeléseket 19 pontban rögzítette. Ezt dr. Szobonya és Fekete Béla aláírásával szétküldték a különböző szervezetekhez /tsz-k, iskolák/, és elküldték a kormánynak is. A nagygyűléseken is felolvasták, melyeken a lakosság minden korosztálya képviseltette magát. A diákok az iskolaigazgató vezetésével vettek részt a rendezvényeken, ezért őt később felmentették állásából. A jánoshalmaiak érezték, hogy ezek a változások mind az ő érdekeiket szolgálják, és talán egy szabadabb jövő lehetőségét biztosítják. Ezért is vált számukra egyre fontosabbá a cselekvés.
Dr. Szobonya a környező nagyobb települések bizottságaival is tárgyalni kívánt. Fontosnak tartotta, hogy az egy körzetben lévő szervezetek kapcsolatban álljanak egymással. Javaslatára követeléseiket küldöttség vitte a kiskunhalasi járási forradalmi bizottsághoz. Dr. Szobonya Zoltán tárgyalt a küldöttség nevében a járási forradalmi bizottság elnökével, Ván Sándorral. Előterjesztette követelésüket és azt, hogy a járási forr. bizottság a községekből létszámarányosan delegáltakból álljon fel, s a járás is - a községekhez hasonlóan - küldjön küldötteket a megyei forradalmi tanácsba. Bejelentette, amennyiben a 19 pontos követeléseiket nem fogadják el, Bajához fognak csatlakozni.
A katonai forradalmi bizottság is ülésezett délelőtt, ahol döntöttek a Nemzetőrség részére húsz db lőfegyver átadásáról és az ÁVH-s tisztek letartóztatásáról. Délután ülésezett a forradalmi bizottság, melyen Szobonya beszámolt a Kiskunhalason történtekről. Ezen az ülésen jelentek meg először a katonai forradalmi tanács kiküldöttei. Beszámoltak az ÁVH-s tisztek /elhárítók/ letartóztatásáról, akiket Kecskemétre szállítottak. A forradalmi bizottság tudomásul vette a híreket.
Megbeszélték a nov. 1-én sorra kerülő koszorúzási ünnepséget. Dr. Szobonya dr. Dénes Dánielt kérte meg, hogy helyette a beszédet megtartsa, mivel neki a mélykúti ünnepségen kellett beszédet mondania.
Jánoshalmán dr. Szobonya tárgyalt a pártok újjászervezéséről. Így később megalakulhatott a Nemzeti Parasztpárt, Független Kisgazdapárt, melynek megszervezésében nagy szerepet játszott Agócs Ferenc és Faddi Máté, a Magyar Szocialista Munkáspárt. A forradalmi bizottság megbízásából felkérte Hajnóczi Lajost, tartalékos főhadnagyot, hogy legyen a nemzetőrség vezetője.
Ezen a napon a nemzetőrség megkapta a katonaságtól a 20 db fegyvert, ruhákat és felszerelést.
Este Szarka őrnagy dr. Szobonyát átviszi Mélykútra, a Kisgazdapárt gyűlésére, ahol beszédet mondott, és ismertette a jánoshalmiak forradalmi követeléseit, a 19 pontot.
Így elmondhatjuk, hogy október végére mind a polgári életet, mind pedig a hadsereget a forradalom hívei irányították. A mélyben feszülő indulatok ellenére Jánoshalmán mindvégig rend, élet- és vagyonbiztonság volt.
November 1-én reggel a magyar hősi emlékművet megkoszorúzták a forradalmi bizottság és a katonai tanács tagjai. Az ünnepi alkalomból a pártok községi vezetői mondtak beszédet: dr. Dénes Dániel, Agócs Ferenc, Dosztán Lajos és Földi János is. A katonai tanács az egész nap folyamán ülésezett, Nagy József politikai tiszt ügyét tárgyalták. Fölrótták neki, hogy október 26-án parancsot adott a sortűzre. Nagy József tisztázta magát a vádak alól, majd ki is nevezték parancsnokhelyettesnek. Laktanyaparancsnoknak Bodnár Lajos századost választották.
A jánoshalmai Forradalmi Tanács úgy határozott, hogy élelmiszerszállítmánnyal kívánják segíteni a budapesti lakosokat. Zámbó András és Magyar Zoltán hadnagy három katonai teherautóval szállított élelmet a fővárosba. Velük tartott a bizottság néhány tagja, akik röplapokkal tértek vissza, melyeket szét is osztottak a községben.


Este 19 óra 37 perckor Zalavári József parancsot adott, hogy az egység vonuljon Kecskemétre, a homokbányai laktanyába. Az egység második fele már nem tudott Kecskemétre menni, mert a szovjetek visszafordították őket. A katonai tanács le akarta váltani az ezredparancsnokot, és helyére Domján János századost akarták kinevezni, de ő nem vállalta a felkérést. A még visszamaradt egység parancsnokának Nagy Józsefet nevezték ki, mellé rendelték Takács Sándor honvédet ellenőrnek. Az esti órákban megérkezett Kecskemétről Schmidt főhadnagy, akit Szarka József őrnagy Zalavári parancsa értelmében kinevezett a nemzetőrség vezetőjének. Helyettese Sárvári /Siló/ Pál lett. Bodnár Lajos százados is beleegyezett ebbe. A laktanyában Bauer János, a községi forradalmi bizottság elnökhelyettese követelte a nemzetőrség felfegyverzését. A katonaság elvonulása miatt nagyobb karhatalomra volt szükség. Ezen a napon 50-50 fegyvert juttatnak a nemzetőrségnek. Bauer János ezen a napon találkozott Hajnóczi Lajossal, hogy a nemzetőröket déltől másnap délig terjedő időben hívják be, már a szombat és vasárnapi váltást is kiértesítették, s nagyon szeretnék, ha Hajnóczi vállalná a nemzetőrség vezetését.
Dr. Szobonya Zoltán ezen a napon Mélykúton mondott beszédet, csak délután ment át Jánoshalmára, belépett a Független Kisgazdapártba, s tájékozódott a párt szervezéséről is. Így a jánoshalmai eseményekről is később értesült.
November 2-án Hajnóczi Lajost kézbesítővel hivatták a tanácsházára. A tanácselnöki szobában jelen volt Bauer János, Szobonya Zoltán, Miskolczi Mihály. Hajnóczi Lajos az előzetes felkérésre hivatkozva kijelentette, hogy vállalja a nemzetőrség vezetését.
Végül a katonaság részéről Schmidt főhadnagy, mint tényleges tiszt lett a parancsnok, helyettese a polgári erők képviseletében Hajnóczi Lajos a, a szolgálat vezetője pedig Török Péter lett. Ekkorra már megérkezett a fegyver- és ruhaszállítmány. A civil nemzetőrségnek ekkor már kb. 30 tagja volt. A nemzetőrség a tanácsházán 3 helyiséget foglalt el, miután Kövi rendőrparancsnok Szobonya azon kezdeményezését nem fogadta el, hogy a nemzetőrség a rendőrségre költözzön be. A parancsnok ugyanakkor vállalta, hogy a járőrök mellé a kívánt rendőri létszámot biztosítja.
A Budapestre élelmiszert szállító autók még aznap este visszatértek Jánoshalmára.

November 3. Jánoshalmán tett látogatást a járási forradalmi bizottság vezetője és Váradi István rendőrtiszt, akiket egy a dr. Szobonya Zoltán által vezetett bizottság fogadott. Váradi megemlítette azt a nemzetőrséggel kapcsolatos problematikus rendelkezést, mely szerint nemzetőr csak addig viselhet fegyvert, amíg szolgálatban van. Erre Szobonya úgy felelt, hogy a küldöttség járt Maléter Pálnál és Király Bélánál, ahol utasítást kaptak, hogy a nemzetőrség kizárólagosan a forradalmi bizottság irányítása alatt áll. Felmerült az esetleges szovjet támadás esetén a fegyveres védekezés lehetősége is. Schmidt András főhadnagy délelőtt telefonon azt az utasítást kapta, hogy ha az orosz csapatok 10 tanknál kevesebbel jönnek, fel kell venni a harcot. Délben már az az utasítás érkezett Zalavári Józseftől, hogy a fegyvereket osszák ki a nemzetőröknek és civileknek. Este Forradalmi Ifjúsági Szövetség alakult a faluban. Még este összehívták a forradalmi bizottságot, akik a közelgő szovjet csapatok érkezésének hírére az ellenállás mellett tették le voksukat.
Nagy József százados a maradék katonai egységgel Kecskemétre akart vonulni. A felszereléseket együtt elindultak is Kecskemétre de az orgoványi útelágazásnál három szovjet tank visszafordította őket. Így kénytelenek voltak visszatérni Jánoshalmára.
Délután gyűlést tartottak az Új Alkotmány TSz-ben, ahol megjelentek a 10-es bizottság képviseletében dr. Szobonya Zoltán és Fekete Béla. S az ő javaslatukra megalakult a forradalmi munkástanács, s átvette a Tsz irányítását.
November 4.-én 4 óra 30 perckor Nagy József százados utasítást kapott, hogy szervezze meg a laktanya védelmét, mert a szovjetek megtámadták az országot. A katonai tanács kiegészült Pazdera és Hegedűs honvéddel és Szalai főhadnaggyal. Ülést tartottak, melyen az ellenállásról tárgyaltak. Nagy Józsefet Magyar Zoltán főhadnagy letartóztatta, és a legénységi fogdába zárta. Szalai Ferenc lett a laktanyaparancsnok, aki megszervezte a laktanya védelmét. Délben már sok civil volt a laktanyában a mozgósítás eredményeként. Az ütegeket beásták, sőt a kislőtéren kiképzést is tartottak. Reggel 6 óra körül Schmidt András főhadnagy a hangszórón keresztül a következő mozgósítási felhívást intézte a jánoshalmaiakhoz:
Figyelem! Figyelem! Felhívjuk Jánoshalma lakosságát, hogy akik tüzérségi kiképzést kaptak, azonnal jelentkezzenek Jánoshalmán a Bajai úti laktanyában. Ez mindenkinek hazafias kötelessége. Teljes ellátást kapnak.
Figyelem! Figyelem! Felhívjuk Jánoshalma lakosságát, hogy semlegességünket, s ezen keresztül az országot az oroszok ma hajnalban megtámadják. Hazafias kötelessége mindenkinek, hogy országunkat megvédjük a külső ellenséggel szemben, tehát katonai szolgálatra mindenki azonnal jelentkezzen!
A felhívást többször beolvasták, a miséken is közzétették. Sikerült kb. 170 embert mozgósítaniuk, Schmidt főhadnagy a környező falvak nemzetőrségét is bevonta ill fegyverekkel látta el. Reggel 8 óra körül a forradalmi bizottság és a katonai tanács képviselői tanácskoztak. Ők is az általános mozgósítás mellett döntöttek.
Schmidt főhadnagy 6-7 óra között kérte a 10-es bizottságot és a tanácsi dolgozókat, hogy azonnal jöjjenek a tanácsházára, dr. Szobonyáért pedig motorkerékpárt küldött Mélykútra, aki megérkezése után meghallgatta Schmidt beszámolóját az addig történtekről, melyekkel egyetértett, majd a 10 bizottság többi tagjával kiegészülve megtárgyalták a szovjetekkel szembeni védekezés stratégiáját. Schmidt tájékoztatta Szobonyát, hogy a község három bejáratánál, a hajósi, a kiskunhalasi és a mélykúti útnál őrséget helyezett el. Ezután Szobonya Schmidt hívására megtekintette a felállított egységeket.
A páncéltörő ágyúkhoz nem volt elegendő legénység, ezért ide is civileket kértek. Tíz páncéltörő ágyút a laktanya körül körkörösen állítottak fel. 5 darabot pedig a laktanya udvarában menetkészre szereltek fel. Megszervezték a sebesültek várható ellátását is, a leányiskolában tábori kórházat állítottak fel, orvosokat, ápolókat hívtak be, termeket ürítettek ki, s kötszereket, gyógyszereket készítettek elő. A mozgósítottak részére hadtáprészleget hoztak létre.(A környező településekre is juttattak fegyvert, Borotára, Kéleshalmára és Kúnfehértóra.)
Dr. Szobonya Zoltán, mint a forradalom polgári vezetője egyetértett a mozgósítással, mivel úgy tudták, hogy mind a bajaiak, mind a kecskemétiek harcban állnak.
Délután két órakor felhívták a bajai forradalmi bizottságot, melynek elnökével, dr. Antoni Ferenccel dr. Zámbó Endre és Schmidt András főhadnagy beszélt, aki közölte, hogy a bajai honvédség nem áll ellen az orosz csapatoknak és leszereltek.
Ezután mind a hadsereg, mind a felfegyverzett polgári személyek leszerelését elrendelték. A laktanyában lévők a laktanyában, az utakra kiküldött őrség pedig a Tanácsházán szerelt le, csak kb. 45 fős polgárőrség és katonaság maradt fegyverben.
November 5.-én A nemzetőrség létszáma 8 főre csökkent, később ezeket is leszerelték vagy Szobonya Zoltán a Kádár-kormány hatalomra lépése után semmilyen politikai szerepet ill. tisztséget a közigazgatásban nem vállalt. Az állam új vezetőit hazaárulóknak tartotta, így működésükben és a "rendteremtésben" nem akart részt venni, ragaszkodva az elveihez. Visszatért az Ügyvédi Munkaközösségben és itt folytatta munkáját. Innen vitték el december folyamán többször is az oroszok letartóztatási paranccsal.
November 6-9. között a faluba bevonultak az orosz katonák. A Tanácsházán egyedül dr. Szobonya Zoltán várta a községet megszálló harckocsizászlóalj parancsnokát és adta át neki az épületet. A szovjet vezető megköszönte a vérmentes lebonyolítást.
Dr. Szobonya Zoltán a lakókat kérte hogy tartózkodjanak az önbíráskodástól és a személyes bosszútól. Később épp ez Ezek a napok rendkívül tevékeny, lelkesítő napok voltak. Elmondhatjuk, hogy Jánoshalma népe hazaszeretetből, lelkesedésből, tenniakarásból példát mutatott. Elmondhatjuk, hogy az októberi napokban a polgári átalakulás első lépéseit tették meg. Ezzel szemben áll a megtorlás: súlyos, embertelen ítéleteket hoztak. Dr. Szobonya Zoltán kötél általi halálra ítélték, holott valódi vádat nem tudtak ellene fölhozni. Társai közül Hajnóczi Lajost életfogytig tartó börtönre ítéltek, (ebből letöltött 6 évet), Török Péter nemzetőrt 8 évi börtönre, dr. Zámbó Endrét 5 évi börtönre, Fekete Bélát 3 évi börtönre ítéltek.
Arról, hogy hogyan is működött a kommunista rendszer "igazságszolgáltatása", illetve hogy hogyan is ítélték el Szobonya Zoltánt és társait, a későbbiekben részletesebben szólunk.

Dr. Szobonya Zoltán kirakatpere
Dr. Szobonya Zoltán nyíltan és büszkén vállalt elveivel és magyarságtudatával, példaértékű tenni- és segíteni vágyásával nyilvánvalóan szálka volt az emberek és értékek elsilányítására apelláló, alattomos szocialista rendszer embereinek szemében. Ennek ékes bizonyítéka, hogy mikor a településen egyedüliként az iskolák államosítása ellen felemelte a szavát, kizárták az ügyvédek közösségéből, és a továbbiakban - bár kiemelkedő szakember volt, többéves gyakorlattal a háta mögött - ügyvédjelöltként, alávetett szerepben talált csak munkát. Később (látva, hogy nem sikerült megtörni,) átlátszó indokkal ("nagyobb súlyú malacot vett a törvény szerinti megengedettnél") letartóztatják. A valós ok: politikai nézetei és hozzáállása a Rákosi rendszerhez. Rendőri felügyelet alá helyezték, kitelepítették Mélykútról, s új lakhelyül Dunavecsét jelölték meg.
Ezek után nem meglepő, hogy dr. Szobonya Zoltán számára a forradalom is letartóztatással kezdődött.
A tanácsháza pártállami "válságstábja" úgy döntött, legjobb lesz, ha őrizetbe veszik a forradalom várható vezetőit, a település köztiszteletben álló és megbecsült tagjait, dr. Szobonya Zoltánt és Agócs Ferencet, a volt községi bírót; s a laktanyában fogdába zárták őket. A hír hallatán azonban az emberek az utcára vonultak, és kiszabadították a letartóztatottakat: ezzel Jánoshalmán is útjára indult a forradalom.
Az ezt követő eseményeket, Jánoshalma és Mélykút kiemelkedően tiszta és az ötvenhatos eszméket maradéktalanul megvalósító forradalmát a korábbiakban részletesen tárgyaltuk, így - ha dr. Szobonya és a pártállami vezetés viszonya tekintetében vizsgálódunk - az események tárgyalását a forradalom leverésével, az orosz csapatok bevonulásával érdemes folytatnunk. Ezt követően ugyanis a hazáját elhagyni képtelen, és tettei felelősségét bátran felvállaló ügyvéd és családapa sorsa, - a forradalomban résztvevő több száz bűnbaknak kikiáltott társával egyetemben - megpecsételődött.
Dr. Szobonya Zoltánnak ugyanis eszébe sem jutott, hogy másra hárítsa vagy letagadja saját szerepét, olyannyira vállalta a felelősséget, hogy mikor novemberben a szovjet csapatok végül elérték Jánoshalmát, ő egyedül maradt a tanácsházán, és "fogadta" a vezetőket. A parancsnok akkor még köszönetet mondott neki a rendért és nyugalomért, de természetesen ez sem volt enyhítő körülmény később.
Miután a szovjet csapatok bevonulásával visszaállt az államszocialista rendszer, a kezdeti ígéreteket követően (a forradalom résztvevőinek bántódása nem esik, stb.) a forradalom helyi vezetőit, köztük Szobonya Zoltánt több ízben bevitték a rendőrségre "kihallgatásra", majd kiengedték. Ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy előbb vagy utóbb "előveszik" - pusztán azért, mert létrehozott egy működőképes és demokratikus rendszert Jánoshalmán, néhány nap alatt… Ez a demokratikusnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szocialista vezetés szemében érthetően szálka volt.
1957. februárjában aztán valóban letartóztatják. Ellene a vád: "A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezés és vezetésének bűntette."
A legsúlyosabb vád, hogy a jánoshalmi Forradalmi Bizottság titkáraként a szovjet csapatok elleni katonai előkészületeket irányította, noha dr. Szobonya Zoltán csak a polgári, civil életet szervezte, de természetesen kapcsolatot tartott a tüzérlaktanya parancsnokával, a rend megőrzése érdekében.
A vádiratban is ez áll: "Igaz, hogy sem emberéletben, sem anyagiakban semmiféle kár nem keletkezett, de ha jöttek volna a szovjet csapatok, akkor lőttek volna." Az egész vád erre a ha feltételre épült. Legfőbb bűne az volt, hogy a tárgyaláson is karakánul vállalta tetteit.
Ezt a vádiratban a következő mondat is bizonyítja: "hajthatatlanul vallott életelvekkel áll a bírósággal szemben." Az ítélet kimondja, hogy "ilyen emberre a szocialista társadalomnak nincs szüksége". Vagyis egy - még a minden tényt elferdítő és a vádlottakat a lehető legnagyobb mértékben befeketítő eljárás fényében is - ártatlan és erkölcsileg szilárd embert lelkiismeret-furdalás nélkül meggyilkoltak; olyanok, akik ma is büntetlenül élnek közöttünk.
Az eljárás teljesen hazug voltát jól példázza, hogy a hivatalos jegyzőkönyvben is megörökítettek olyan mondatokat, melyek igazságtartalma ma, a tények ismeretében igencsak megkérdőjelezhető. ("Az általa hangoztatott jelszavakkal azonos, vagy ezekhez hasonló jelszavak alatt történt (…) Budapesten emberek százainak az állatias kegyetlenkedéssel való megölése, e tények október 30-án és 31-én már köztudottak voltak, mert azokkal már a külföldi rádiók is foglalkoztak." … "hogy a mélykúti beszéde is polgárháborúra, vagyis ölésre, vérontásra való egyenes felhívás…").
Érdekes motívum továbbá, hogy a család mind a mai napig csak az elsőfokú ítéletet peranyagát tekinthette meg, de a másodfokú ítélet jegyzőkönyvének másolatát vagy eredetijét nem. Hogy vajon megsemmisítették-e az anyagot, vagy pusztán nem tartották jó döntésnek a jogállamiság minden normájának ellentmondó "eljárást" részleteiben feltárni az örökösök előtt…? Ki tudja…
A Kecskeméten lefolytatott elsőfokú tárgyalás után, mely nyilvánvalóvá tette a kérlelhetetlen ítéletet, Szobonya Zoltánnak felajánlották a menekülés lehetőségét: ha besúgóvá válik, kiszabadulhat. Erről már a budapesti másodfokú, végleges ítélet megszületése után, Tökölön számolt be feleségének.
Az egész meghurcoltatást, a visszataszító procedúrát tökéletesen írta le Káhler Frigyes Szobonya Zoltán halálának negyvenötödik évfordulójának évében:
"Ma már ismerjük a megtorlás menetét és eszköztárát, s tudjuk hogy a bosszúszomjas hatalomnak vér kellett, egyre több vér. Negyvenöt éve, 1958. szept. 29-én a kecskeméti börtön udvarán újabb kivégzésre készült a hatalom erre rendelt csapata, bíró, ügyész, hóhérok és orvosok a borzasztó processzus résztvevői. Felolvasták az ítéletet, a kegyelem elutasítását, s végül a halál beálltát jegyzőkönyvbe rögzítették. S megállapították: az ítéletet a törvényes keretek közt hajtották végre. Pedig hol van itt bármi, ami törvényes?! Hamis a nyomozás, hamis a vád, komédia a tárgyalás és az ítélet. Mindenki tudta ezt az ott lévők közül. Nincs nyoma itt törvényes ítéletnek, törvényes végrehajtásának. Hanem ami történt, előre kitervelt, aljas indokból elkövetett gyilkosság, amit egy embertelen hatalom az igazságszolgáltatás meggyalázásával követett el, mert úgy akart ölni, hogy az a világ szemében törvényesnek tűnjön. Egyetlen ember igaz csupán e förtelmes színjátékban, míg a hivatalos jegyzőkönyvek szerint az elítélt, a történelem ítélete szerint azonban sorsát vállaló, tisztalelkű hős, egy bűnös rendszer áldozata, akinek most véget érnek szenvedései, aki a nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, a hitet megtartotta. Végtére eltétetett neki az igazság… Ezért nem reszket hóhérai előtt, ő ugyanis tudta a titkot, amit mások nem: "inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni.""
A rendszer kiszolgálóinak, csatlósainak "lelki" (már amennyiben esetükben beszélhetünk ilyesmiről) tartalmáról sokat elárul, hogy a halálos ítélet meghozatala, a kegyelmi kérvény elutasítása után, mikor a kétségbeesett anya, Szobonya Zoltánné megpróbál elbúcsúzni férjétől, bejutni a börtönbe három kislányával, a "hatalom embere", a börtönőr annyival utasítja el, hogy "a maga kölykei már sose láthatják többé az apjukat!".
A család visszaemlékezése a történtekre

"Pici babáim! Soha ne felejtsétek, hogy magyarnak születtetek. S egyre kérlek, hogy soha senkire valótlant ne mondjatok, mindig és minden körülmények között csak az igazat. Ezt kéri tőletek édesapa"- a börtönből ezeket a sorokat írta Nagyapám útravalónak lányainak, de unokáinak is.

Nagyapám szemüvegtokjában talált Nagymamám egy fényképet, ami három lányáról, köztük alig öt éves Édesanyáról készült, hátlapjára ez volt írva: "Ez volt a mindenem." Az írás mellet ott volt a könnycsepp is...
Édesanyám egyik utolsó emléke Nagyapámról az volt, mikor a konyhában Nagyapám a térdére ültette, és szalonnakatonákat készített neki. Mind a három nővér vissza tud emlékezni arra az estére, mert aznap este Mélykúton vacsora után huszonegy felfegyverzett ÁVH-s katona rontott be a házukba. Mielőtt Nagyapámat otthonában érték volna a katonák, ő papucsban átugrott a kerítésen a szomszédba, hogy onnan meneküljön. Nagymamám sírva kérlelte, hogy menjen, hagyja el az országot, mert ha elfogják, biztos, hogy le fogják tartóztatni. A tisztek a szökést nem vették észre, de meglátták Nagyapám csizmáját az előszobában. Erre a "bűnjelre" támaszkodva hallgatták ki a három pici lányt a kiságyukban, arról, hogy hol bujkál az apjuk, de mindhárman csak rázták a fejüket. "Utólag visszagondolva döbbenetes, hogy veszélyhelyzetben mennyire felnőtt módon tudtunk viselkedni mi, aprócska kislányok is."
Nagymamám is visszaemlékezett az eseményekre: "Mindennél jobban könyörögtem Zolinak, hogy meneküljön. Engem nem érdekelt volna az sem, ha utána kellett volna szöknöm; át a határon, három pici gyerekkel. Csak szerettem volna, ha semmi bántódása nem esik. De másnap reggel megtudtam, hogy egy közeli tanyán talált búvóhelyet magának. Nem tudott elmenni, nem tudta itt hagyni a hazáját."
A másodfokú tárgyalásra elvitte Nagymamám Édesanyámékat, hogy utoljára találkozhassanak Édesapjukkal. Édesanyám ezt mesélte nekem: "Sohasem fogom elfelejteni, mikor a Fő utcai bíróságon vártunk Édesapára, hogy olyan hosszú idő után viszontláthassuk. Mindig előttem lebeg az arca, mikor gúzsba kötve vezették a rabszállító autóig. Kezét a lábaihoz láncolták, így majdnem a földig hajolt, ez is része volt az "ellenforradalmárok" büntetésének, a teljes megalázás, ráadásul a saját gyermekei előtt. Megmaradt bennem az a villanásnyi kép, ahogy Édesapa kinézett a kocsi hátsó ablakán. Később egyetemista barátaimmal teljesen véletlenül ebbe az utcába tévedtünk, ahonnan annak idején a rabomobil elindult. Hirtelen belém hasított a múlt, felismertem a helyszínt, szinte láttam az egész jelenetet újra leperegni a szemeim előtt. Felnéztünk az utca névtáblájára: Gyorskocsi utca. Nagyon sokáig volt az a rémálmom, hogy Édesapa egy sziklabörtönbe van zárva és én akárhogy próbálom, sehogy sem tudom kiszabadítani."
Mielőtt a Nagymamám utoljára látogatta meg a börtönben Nagyapámat, elment a templomba, megáldozott és meggyónt. A pap a faloldozáshoz hozzátette: "Ne keseredj el, gyermekem! Terád még szükség van itt a Földön! A Boldogságos Szűz Máriának fiát kellet kísérnie a keresztfához, neked a férjedet kell." Mikor kilépett a templomból, érezte, hogy a Jóistent a szívébe zárta, mindig azt mondta, csak így tudta átküzdeni magát a később feltűnő akadályokon.
Nagyapám temetése az embertelen ítélethez képest viszonylag emberségesen zajlott le. Édesanyám így emlékezett vissza: "Édesapám temetésének körülményeit csak 1959-ben tudhattuk meg. Addig nem is tudtuk, hol van eltemetve. Később a temetőőr mesélte el nekünk, hogyan is zajlott le. A kivégzés után a kecskeméti temetőben egy ügyvéd koporsóval várta halott édesapámat - kivételes "kegy" abban az időszakban, mikor a hatalom alkalomadtán jelöletlen tömegsírokba hányatta áldozatait... A temetőőr elmondása szerint nyugodt, mosolygós volt az arca. A temetés után, az őr a helyrajzi térképen piros x-szel jelölte meg a sírhantot, úgy gondolta, hogy ezt az embert még biztosan keresni fogják. Legnagyobb csodálatunkra ugyanaz az ember segített az 1989-es exhumálásnál, aki annak idején megjelölte a sírt."
A nagymamám testvére, mikor bekísérte utolsó alkalommal Nagymamámat a börtönbe, megígérte Nagyapámnak, hogy minden erejével segíteni fog Édesanyámék felnevelésében. Ezért az ítélet végrehajtása után Nagymamám, Édesanyámék és Dédnagymamám Mélykútról felköltöztek Nagymamám nővéréhez, Pestre. A pesti lakás öt szobából állt, amiből - a rendszernek hála - két szobában társbérlők laktak Az így fönnmaradó három szobában pedig Édesanyám nagynénje, férje (Szenthegyi István) és három fiúk lakott. A költözés után tehát három szobában laktak tízen. Édesanyám mindig azt mondta, hogy olyan boldog gyerekkoruk volt, mint senkinek, mert ahogy megjegyezte: "Édesapánk mindig energiát adott nekünk, és Édesanyánk mosolya és szeretete többet jelentett, mintha értékes tárgyakkal és játékokkal lettünk volna körülvéve."
Mind a hárman jó tanulók voltak, viszont Budapesten sem maradhatott "megtorlatlanul" Nagyapám forradalomban vállalt szerepe; és így elhangozhatott az a mondat egy általános iskola igazgatójának szájából, hogy "egy akasztott Szobonya lányai nem lehetnek kitűnő tanulók!". De a sok akadály között mindig akadtak olyan emberek, akik a Nagymamám segítségére siettek. Ezek között az emberek között volt Dr. Nedeczky, aki a gyámügy vezetője volt. Nagymamám személyesen megkereste, mivel nem kaptak árvasági segélyt, és Dr. Nedeczky így mutatta be őt kollegáinak: "Ennek az asszonynak bírósági per útján gyilkolták meg az urát." Ez elég volt ahhoz, hogy segélyt szerezzenek.
Engem mélyen megdöbbentett, hogy az 1970-es években nem volt elég, hogy Édesanyámat és testvéreit megfosztották szerető apjuktól egy mélységesen igazságtalan perben, de továbbtanulásukat is akadályozták erre hivatkozva - ahelyett, hogy inkább próbálták volna letagadni ezt a szégyenletes "eljárást".
Szobonya Csilla: "Miután leérettségiztem, beadtam a jelentkezésemet az orvosi egyetemre, de hely hiányában visszautasítottak, magas pontszámaim ellenére. Baráti segítséggel sikerült elhelyezkednem a Távközlési Kutató Intézetben, mint könyvtáros. Tudtam, hogy első számú vezető sohasem lehetek. Kételyeim beigazolódtak, hiszen csak '88-ban kaptam meg az osztályvezetői kinevezést. Munka mellett, csak estin tudtam elvégezni a könyvtár és népművelés szakot főiskolán, amit levelezőn egyetemi diplomával egészítettem ki. Csak a rendszerváltás után tudtam vezető beosztásban elhelyezkedni, az Állami Számvevőszék főkönyvtárosaként."
Szobonya Emőke: "Én építészmérnöki karra jelentkeztem, először a nappalira tagozatra, de annak ellenére, hogy maximális pontszámom volt, "hely hiányában" nem vettek föl. Az érettségit követő évben rajzolónak mentem dolgozni a KÖZTIbe. Mivel az építésztársadalom eléggé konzervatív beállítottságú volt, így kollegáim segítettek, javasolták, hogy írjam be másodiknak az esti tagozatot, mert ha valaki már benn van az egyetemen, akkor onnan könnyebb átjelentkezni nappali tagozatra. Végül is így sikerült diplomát szereznem, most mint építész és vagyon-értékbecslő dolgozom"
Szobonya Tünde: "Én választottam a legelérhetetlenebb pályát hármunk közül, mert a jogi karra akartam jelentkezni. De a jelentkezési lapok beadása után az osztályfőnököm behívatott magához. Visszaadta a jelentkezési lapot, és közölte, hogy az iskola nem fogja aláírni a jelentkezésemet, mert ugyan a képességeimmel nincsen gond, de a jogi karra bekerülni ilyen családi háttérrel lehetetlen. Mehettem volna bármelyik bölcsészkarra, választhattam volna magyar-történelem szakot… De ennek ellenére négyszer adtam be a jelentkezésemet jogra. Egyszer sem hívtak be szóbelire, pedig maximális pontszámot vittem a felvételire. Az Államigazgatási Főiskolán viszont rögtön megfeleltem, érdekes módon a szóbeli felvételi gyakorlatilag ugyanaz volt, mint a jogi karon... Estire vettek fel, így nappal titkárnőkent dolgoztam. A főnököm nagyon tisztességes ember volt, ám mivel párttitkári pozíciót töltött be, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, így az elején elmeséltem neki Édesapám történetét. Később problémák adódtak, amikor ki akartak nevezni egy vezető állásba. A személyzetis leutazott Jánoshalmára és napokig kutatott a családi hátteremet illetően, majd teljes felháborodással közölte: "Egy akasztott ellenforradalmár lányát nem nevezhetik ki vezető pozícióba!". Ennek ellenére a következő gyűlésen leszavazták. A Mezőgazdasági Minisztériumban '82-ben lettem főelőadó, majd a Pénzügyminisztérium sajtó osztályára kerültem."
Nemcsak a felvételi jelentett gondot Édesanyámék számára, mert a magánéletüket is figyelték. Jánoshalmán az egész család köztiszteletnek örvendett. Természetesen mikor a három fiatal, csinos Szobonya lány leutazott Jánoshalmára, sok komoly udvarló jelentkezett. Ám a hatalom Édesanyám és testvérei privát szférájába is behatolt. Nem egy - már családtagnak tekintett - udvarló szüleire gyakoroltak nyomást a rendszer kiszolgálói, mondva, hogyha fiuk elvesz egy Szobonya lányt, soha többet nem számíthatnak karrierre. Voltak, akik nem ijedtek meg a fenyegetéstől és büszkék voltak, hogy Dr. Szobonya lányát vehették el. Ma mind a hárman boldog házasságban élnek, Édesanyámnak rajtam kívül még kettő, nagynénéimnek pedig két-két gyermekük van.
Az 1989-es rendszerváltás sokkszerűen érte a családot. Édesanyám mesélte, hogy a félelem annyira beleszövődött az emberek mindennapjaiba, hogy a Nagy Imre újratemetése előtti napon az ágy szélén ülve azon gondolkozott, vajon mi lesz velünk - három gyermekével - akkor, ha másnap a tömegbe lövetnek, és neki valami baja esik. A mai kor embere számára ez abszurd és elképzelhetetlen. A legtöbb erőszak, amit az ember nap mint nap lát a televízióban, olyan terrorcselekményekhez kapcsolódik, amik hétköznapi valóságunktól távol állnak. Szüleink és Nagyszüleink negyven éven keresztül egy olyan valóságban éltek, amikor ilyen abszurd jelenetek hozzátartoztak a mindennapokhoz. Ebből is látszik mennyire egyik napról a másikra történt a Rendszerváltozás.
Annak ellenére, hogy Nagy Imre újratemetésén nem lőttek a tömegbe, Nagyapám exhumálása körül mégsem mentek zökkenőmentesen a dolgok. Édesanyám így emlékezik vissza: "Mikor felkerestük az Édesapám újratemetése előtti napon (1989 szeptember 28-án) a Rákoskeresztúri temető igazgatóját - hozzátenném, hogy az exhumált holttest már Budapesten volt, a meghívók kiküldve, a temetés teljesen megszervezve -, hogy másnapra minden el van-e intézve, ő csak annyit mondott, hogy "itt pedig nem lesz temetés". Erre sírva elmeséltem neki Édesapám történetét, ő erre azt válaszolta, hogy nem tudja felvállalni a szertartás engedélyezését, mert később őt fogják felelősségre vonni. Megkérdeztem tőle, hogy honnan szerezhetnék valamilyen papírt, kihez kopogtassak be. Ő azt válaszolta, hogy nincsen olyan ember, akihez bekopogtathatnék. A történet vége az lett, hogy a temető igazgatója nélkül szereztem egy papírt, hogy másnap reggel nyugalomba helyezhessük Édesapámat harmincegy év után."
1989. szeptember 29-én nyerte el Nagyapám a végső nyugodalmat a rákoskeresztúri temető 300-as parcellájában. Faddi Ottmár ferences atya mondott felette imát, hiszen ők fiatal korukban legjobb barátok voltak "Olyanok voltunk, mint a testvérek. Márianosztrán egyik éjszaka az emeletes ágyon arra riadtam fel, hogy Zoli barátom hangját hallom, ahogy elbúcsúzik tőlem. Megjegyeztem azt a napot, és mikor elkerültem Márianosztráról megtudtam, az volt az a nap, amikor kivégezték."
Mind a három nővér úgy gondolja, nem volt hiába az áldozat. Csilla: Úgy gondolom, amit csak megtehettünk. megtettük Édesapánk rehabilitálásának érdekében. Göncz Árpád posztumusz kitüntetést adott át, Jánoshalmán díszpolgárrá avatták, Kecskeméten, Jánoshalmán és Mélykúton emléktáblánál emlékeznek meg róla minden év szeptember 29-én és október 23-án. Kecskeméten, a börtön falánál, minden évben tartunk megemlékezést. Az első beszédet 1994-ben Katona Tamás tartotta, azóta többek között Szakály Sándor, a Hadtörténeti Múzeum volt igazgatója; M. Kiss Sándor történész, Kiszely Gábor történész és Kahler Frigyes bíró tisztelték meg jelenlétükkel az ünnepséget." Tünde: "Én az ünnepet magánügynek tartom, nem protokollnak. Tudom, Édesapa méltó emlékének őrzése végett vállalnunk kell a nyilvános megemlékezéseket is, de az az igazi, amikor hazajövünk és becsukjuk magunk mögött az ajtót és így idézzük fel emlékét."
Édesanyám mindig azt mondja: "Ha valakinek mindig jelen volt az édesapja, azok mi voltunk. Mindig éreztük, hogy velünk van, és segít nekünk. Minden egyes alkalommal, amikor elmentünk a sírjához, és kértünk valamit, az teljesült."
Nekem mindig nehéz volt földolgozni azt, hogy egy fiatal, kisgyerekes, szerelmi házasságban élő, életvidám ember hogy adhatja föl az életét bármily nemes céllal úgy, hogy felkínálják számára a menekülés lehetőségét is. De két idézet Nagyapámtól mindig azt jelentette nekem, hogy egészen kivételes ember volt:
"Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést; hiába, ez a magyar sors. S büszke vagyok arra, hogy a Jóisten erre a sorsra tartott érdemesnek."

Végsőkig hitte, hogy áldozatvállalásuk nem lesz hiábavaló. Búcsúzáskor ezt mondta Nagymamámnak:

"Lesz még igaz magyar ünnep a forradalom, és lesztek Ti még szabadok."

Amiatt a mondat miatt kellett valójában meghalnia, ami élete példázata és minden forradalmi hősé:

"Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni!"
aaaaaaaaaaaaiii