1909. november 7-én született Jánoshalmán. Édesapja, a középnemesi származású búzafalvi Szobonya Pál banktisztviselőként került Jánoshalmára, édesanyja a község közéletében jelentős szerepet játszó, és közmegbecsülésnek örvendő Zámbó család Ilona nevű lánya. Két fiatalabb fiútestvére volt, Béla /1912/ gyógyszerész és Pál/1914/ állomásfőnök. Mindhárman megjárták a szovjet hadifogságot. Pál pedig a recski tábort is.

Általános iskoláit helyben, gimnáziumi tanulmányait Hajdúnánáson végezte, majd 1933-ban a debreceni Tudomány Egyetemen szerzett jogi diplomát. 1938-ban doktori címet szerzett.
1942 megnősül, felesége Rumpf Katalin, akitől 3 lánygyermeke születik: Csilla 1951-ben, Emőke 1953-ban és Tünde 1954-ben.


1933-1940. között közigazgatási gyakornokként dolgozott Jánoshalmán, majd alispáni titkárként Zomborban. 1942-ben Bajára helyezték szolgabírónak. 1943-ban innen vonult be katonának. Tartalékos főhadnagyként került orosz hadifogságba. Két és fél év után, 1947-ben került haza, és Jánoshalmán járási főjegyzőként dolgozott 1949-ig.

Ügyvédjelöltként azután került dr. Dénes Dániel jánoshalmi ügyvédi irodájába, miután az egyházi iskolák államosítása ellen /nyílt szavazáson/ szavazott, s ezért az állami szolgálatból ki kellett lépnie.
Családjával ekkor már Mélykúton lakott, s így mindkét község bajba jutott embereit képviselte ügyes-bajos dolgaikban.

Az 1950-es években intézte a "kulákoknak" kikiáltott családok ügyeit. Mélykúton 350 családot mentett meg a kitelepítéstől. Sok ember az ő segítségével szerezte meg a nyugdíjhoz való jogát, s ilyen ügyekért még honoráriumot sem fogadott el, sőt az illetékbélyegtől kezdve a perköltséget is saját zsebéből fedezte. Járta a börtönöket, intézte, védte a Rákosi-éra által igazságtalanul üldözött embereket, sokszor saját szabadsága veszélyeztetésével. Munkásságának és egyéniségének köszönhetően hamarosan köztiszteletben és nagy megbecsülésben volt része a falu lakói körében.
Idős gazdák emlegették úgy: "A Doktor úr a mi jó apánk." Fentieket alátámasztja egy 1955-ös ÁVH-s jegyzőkönyv szövege: "Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje."


1952. júniusában letartóztatják egy átlátszó indokkal: "nagyobb súlyú malacot vett a törvény szerinti megengedettnél". Igazi indok: politikai nézetei és hozzáállása a Rákosi rendszerhez. Rendőri felügyelet alá helyezték, kitelepítették Mélykútról, s új lakhelyül Dunavecsét jelölték meg.
1953 nyarán a Nagy Imre-féle amnesztiával szabadult, s tért vissza családjához.
Minden megalkuvás és félelem nélkül folytatta tovább ügyvédi munkáját a jánoshalmi ügyvédi irodában.
1956 tavaszán felkeresték, adatait felvették, hogy üldöztetéséért rehabilitálják. Erre már nem került sor, mert 1956. október 23-án kitört a forradalom.


A forradalomban betöltött szerepe

Dr. Szobonya Zoltán életének utolsó előtti állomása 1956. október 26-án kezdődött.
Az addig Jánoshalmára eljutott hírek alapján megindult a készülődés egyik oldalról a forradalom véghezvitelére, másik oldalról annak megakadályozására.
Így dr. Szobonya Zoltán számára a forradalom letartóztatással kezdődött.
A tanácsházán megalakult pártállami "válságstáb" - Földi János párttitkár, Kövi Ernő rendőrparancsnok, Szabó András a fegyveres pénzügyi szakasz vezetője és mások - őrizetbe vétette a forradalom várható vezetőit: dr. Szobonya Zoltánt és Agócs Ferencet a volt községi bírót, s a laktanyában fogdába zárták őket. A hír hallatán azonban az emberek az utcára vonultak, és kiszabadították a letartóztatottakat. Ezzel Jánoshalmán is útjára indult a forradalom.
A jánoshalmi forradalmi megmozdulásoknak egyik szervezője, majd valóban vezetője lett. A Forradalmi Bizottság titkáraként a forradalom első napjaitól kezdve valódi többpárti demokrácia megteremtésén dolgozott. Beszédeiben is hangsúlyozta: "Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen mindent, mert olyan kevesen vagyunk magyarok, és minden magyar emberre szükség van."
Közremüködésével meg is valósult a többpárti demokrácia, lehetővé téve az MSZMP működését, helyiséget is kijelölve számára.

Újjászervezték a közigazgatást, megszervezte az új forradalmi tanács munkáját.

A Forradalmi Bizottság határozatot hozott
- a Tsz-ek fennmaradásának szükségességéről önkéntes alapon, de hatálytalanította a nyári tagosítást.
- - a Begyűjtési Hivatal feloszlatásáról
- - új ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági bizottságok szervezéséről, hogy a község életét zökkenőmentessé tegyék
- - a honvédség csatlakozása után pedig a rend biztosítására kis létszámú nemzetőrség felállitásáról,
- - a budapestieknek élelmiszer szállításáról
A Forradalmi Bizottság követeléseit 19 pontban fogalmazták meg. /mellékelve/
De nemcsak a jánoshalmi forradalmi bizottság munkáját vezette, hanem segítette a mélykúti forradalom szervezését, október 28-án beszédet tartott, majd segítette a megválasztott bizottság munkáját, részt vett a mélykúti Kisgazdapárt újjászervezésében is. Október 30-ai alakuló ülésen beszédet tartott, ismertette a jánoshalmi forr. Bizottság 19 pontos követelését, programját. November l-jén a mélykúti hősi emlékműnél mondott lelkesítő beszédet.
Vezetésével felvették a kapcsolatot a környező községekkel, s segítséget nyújtottak az ottani forradalmi bizottságok megalakulásában.
Szervezte a járási forradalmi bizottság, sőt még a megyei forradalmi bizottság munkáját, szoros, napi kapcsolatot tartott a kiskunhalasi és bajai forradalmi bizottságokkal.
Nevéhez fűződik a Nemzetőrség munkájának járási szintű összehangolása.

Számára a legfőbb érték az emberi élet volt: mindenkit visszafogott az önbíráskodástól és a személyes bosszútól. "Ez egy tiszta forradalom, a mi kezünkhöz vér nem tapadhat." Neki köszönhetően Jánoshalmán, a 26-án leadott egy riasztólövésen kívül egy pofon el nem csattant, mindvégig rend, élet- és vagyonbiztonság volt.
Emberélet áldozatul nem esett, sem a társadalmi, sem a magántulajdont semmilyen kár nem érte. Ezért - utóbb - nagyobb ellenségnek számított, hisz a forradalom tisztaságát képviselte.

Társaival együtt egy új, igazságosabb, emberibb élet beinditását remélte.
Milyen lett volna ez a világ? Ezt leginkább a Forradalmi Bizottság október 30-án elfogadott programjának 19. pontja fogalmazza meg: "Végül kijelentjük, a régi rendet régi formájában nem akarjuk, nem akarunk kizsákmányoló kapitalizmust, földesurak, gyárigazgatók, bankárok uralmát, de nem akarunk többé proletárdiktatúrát sem Nemzeti, keresztény és szociális társadalmik és politikai közegben kívánunk élni."
Az ő kiállásának és igaz hazafiságra buzdító beszédeinek, megnyilvánulásainak nagy szerepe volt abban, hogy a községben működő tüzéralakulat Forradalmi Katonai Tanácsa - akikkel szoros kapcsolata volt - november 4-én hajnalban a szovjet csapatok támadásának hírére katonai előkészületeket tett. Dr. Szobonya Zoltán azonban az éjszakát Mélykúton töltötte, s 4-én de. 9.00 óra tájban érkezett át Jánoshalmára. A községben ekkor még az új forradalmi testületek kezében volt az irányítás, dr. Szobonya Zoltánnak is jelentették a katonai előkészületeket, amelyekkel ő egyetértett.
Készek voltak a szülőföld fegyveres védelmére, de mikor látták, hogy nem bontakozik ki az országos általános védelmi harc, ők sem áldoztak emberéletet.
Du. 5 órakor elrendelték a leszerelést, csak járőrözést folytattak.
Elmondhatjuk, hogy az októberi napokban a polgári átalakulás első lépéseit tették meg.


Mikor világossá vált, hogy a forradalom és szabadságharc elbukott, dr. Szobonya Zoltán többször is elhagyhatta volna az országot, de nem tette. Szenvedélyesen szerette ezt a hazát. Mindig azt hangoztatta, hogy amit tettem, azért vállalom a felelősséget. Hiszen a forradalom napjaiban igaz célért harcoltak tiszta eszközökkel. Váltig hitte, hogy társaival együtt nem ártottak senkinek, a haza üdvét szolgálták, egy igazabb, élhetőbb demokratikus világ megteremtésén dolgoztak.
Olyannyira vállalta a felelősséget, hogy mikor novemberben a szovjet csapatok végül elérték Jánoshalmát, ő egyedül maradt a tanácsházán, és "fogadta" a vezetőket. A parancsnok akkor még köszönetet mondott neki a rendért és nyugalomért, de természetesen ez sem volt enyhítő körülmény később.

Hiába, hogy Jánoshalmát és Mélykútat Szobonya Zoltánnak köszönhetően elkerülte az igazságtevő erőszak.
Hiába, hogy noha egyetértett a szovjetek várható támadását kivédeni hivatott katonai ellenállással, az ellenállás reménytelenségét belátva, megakadályozta a vérontást.
Hiába minden, mellyel a forradalom emberségét saját tetteivel, szavaival példázta. Éppen ezáltal vált veszélyessé!
Az emberségével, a hozzáértésével, a tehetségével, a mások vezetésére való elhivatottságával, a tekintélyével, az erkölcsi tartásával, mindazzal, amit a későbbi vádirat cinikus őszinteséggel igy foglal össze:
"Nézeteinek szenvedélyes vallása, s az ezek mellett való határozott kiállása állandó jellegü lelki tartalom…. Itt hajthatatlanul vallott életelvekkel áll a birósággal szemben." / Melléklet: "Idézetek a vádiratból" /

1957. februárjában letartóztatták. Ellene a vád:
"A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezés és vezetésének büntette"

A legsúlyosabb vád, hogy a jánoshalmi Forradalmi Bizottság titkáraként a szovjet csapatok elleni katonai előkészületeket irányította, noha dr. Szobonya Zoltán csak a polgári, civil életet szervezte, de természetesen kapcsolatot tartott a tüzérlaktanya parancsnokával a rend megőrzése érdekében.

Még a vádiratban is ez áll:

"Igaz, hogy sem emberéletben, sem anyagiakban semmiféle kár nem keletkezett, de HA jöttek volna a szovjet csapatok, akkor lőttek volna." Az egész vád erre a HA feltételre épült. Legfőbb büne az volt, hogy a tárgyaláson is karakánul vállalta tetteit.
Egész életével, tetteivel tagadta mindazt, amit a fennálló diktatúra hirdetett és követelt.


ÍTÉLET:
KÖTÉL ÁLTALI HALÁL

Az ítéletet 1958. szeptember 29-én a kecskeméti börtönben 6.30-kor végrehajtották.


A mefisztói alkut nem tudták rákényszeríteni, bátran vállalta a halált, mert mint mondta:

"INKÁBB BECSÜLETBEN MEGHALNI
MINT BECSTELENÜL ÉLNI!"




Írásban gyermekeire - Szobonya Csilla /6 éves/, Emőke /5 éves/, Tünde /3 éves/ - ezt hagyta hagyatékul:

"Pici babáim, sohase felejtsétek, hogy magyarnak születtetek,
s egyre kérlek, hogy soha senkire valótlant ne mondjatok.
MINDIG ÉS MINDEN KÖRÜLMÉNYEK kÖZÖTT CSAK IS AZ IGAZAT
- ezt kéri tőletek édesapa."



1989. szeptember 29-én a család dr. Szobonya Zoltán földi maradványait Kecskemétről fehozatta Budapestre, s a hősök temetőjében méltóképpen eltemette.
Családja 1991. október 24-én az Országházban a köztársasági elnöktől posztumusz kitüntetését vette át.

Összeállította a család



Dr. Szobonya Zoltán rövid életútja

aaaaaaaaaaaaiii