I. rész
Sok szeretettel köszöntök Mindenkit, köszönöm a meghívást. Igen megtisztelő számomra, hogy itt Önökkel, Veletek együtt eleveníthetjük fel 56 vidéki forradalmát és itt együtt emlékezhetünk Bács-Kiskun megye vértanújára, édesapámra, dr. Szobonya Zoltánra, népszerű ügyvédre, aki a mélykúti és jánoshalmi forradalom vezetője a jánoshalmi Forradalmi Bizottság titkára volt.

1990 óta - amikor hivatalosan először megemlékezhetünk - minden évben felkérnek, együtt emlékezzünk Jánoshalmán és Mélykúton, 1993 óta pedig itt, a kecskeméti börtön falán elhelyezett emléktáblánál is.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer erre a napra is sor kerülhet, hogy itt, Veletek együtt emlékezhetünk a forradalomra. Amikor a felkérést meghallottam, kicsit hezitáltam, hiszen sem résztvevő, sem történész nem vagyok, mégis örömmel elvállaltam a felkérést. Azért tettem így, mert az emberek, - személyes élmények híján főleg a fiatalok - nagyon keveset tudnak a vidék forradalmáról, a vidék vértanúiról.


Még az újságban is az volt olvasható az idén, hogy a forradalom szinte csak Budapesten zajlott.

56-ban én csak 5 éves voltam, így azokból az időkből csak néhány emlékképem maradt. Két emlékképet idéznék föl:
az egyik a forradalom napjaiból, a másik a megtorlás időszakából való.
- Emlékszem a nov. 1-jei mélykúti ünnepségre, szép napsütéses idő volt, az emberek felvették az ünneplő ruhájukat, a kabátokon ott volt a kokárda és a Kossuth jelvény.

- A házak ormán ott lengett a nemzeti lobogó. Emlékszem a lelkesedésre, még a kisgyermek is érezte, hogy különleges nap volt, hiszen csodálatos, katartikus érzés lett úrrá az embereken, mintha ezeréves átoktól szabadultak volna meg. Édesapám olyan beszédet mondott, hogy aki ott volt, a mai napig is emlékszik rá.
De az októberi napok lelkesedést felváltotta a félelem, s aki kisgyerekként megérezte azt a félelmet, örökké , mélyen eltemetve, de ott hordozza magában a mai napig.

- Gyerekkorunk másik, legfájóbb, soha el nem felejthető emléke, amikor utoljára láttuk édesapánkat. Csíkos rabruhában ,gúzsba kötve: keze megbilincselve, lábához láncolva, szinte földig hajolt, ahogy ment a rabszállító autó felé. Ez már a megaláztatások utolsó stációja volt, együtt járt a halálos ítélettel.

De bilincsbe verve, gúzsba kötve sem tudták megtörni, nem tudták elvenni tisztességét, emberi méltóságát, s a szabadságról szőtt álmait.
Hiszen élete utolsó percéig hű marad a forradalom eszméihez. Végsőkig hitte, hogy az áldozatvállalásuk nem volt hiábavaló.
"Lesz még magyar ünnep, igaz, hogy én már nem élem meg, de lesztek ti még szabadok."
Bennünk is élhet a remény, hogy a hősök, s igy Édesapám áldozata nem volt hiábavaló, s nevüket megőrzi az utókor. Hiszen ma itt vagyunk és emlékezzünk rá, s általa a harcolókra a hősökre és az áldozatokra is.

Számunkra azt hagyta örökül:
"Pici babáim soha ne feledjétek, hogy magyarnak születtetek, és egyre kérlek, hogy soha senkire valótlant ne mondjatok, mindig és minden körülmények között csakis az igazat, ezt kéri tőletek Édesapa." Mi ennek szellemében próbáltunk élni, igen nehéz örökség.

Szeretném megkérdezni, hogy van-e valaki olyan, akinek a családját akár az 50-es évek diktatúrája érintette, vagy rokona van olyan, aki részt vett a forradalomban, van-e valaki látta a Temetlen halott c. Nagy Imréről szóló dokumentumfilmet. Ez nem vizsgáztatás, csak szeretném tudni, hogy mennyire ismeritek azt a kort, amiről ma itt beszélni fogunk.
II. Kitekintés
A forradalomhoz vezető út

Ahhoz, hogy megértsétek, hogy mi juttatta el az embereket oda, hogy képesek legyenek fegyveresen is akár felvenni a harcot a világ egyik nagyhatalmával, tudnotok kell, hogy az 56 előtti időszak terrorisztikus diktatúrája minden társadalmi réteget fojtogatott, legyen az munkásság, parasztság, értelmiségi, városi vagy falusi lakosság vagy akár párttagságot. A II. világháború lezárását követően Magyarország Szovjet befolyása alá került.
1945-48. között az ország meglepően gyorsan fejlődött. Az újjáépítés szép sikereket ért el és bizakodó volt a hangulat. 1949. után a tendencia megfordult az élet minden területén válságtünetek jelentkeztek, amelyeket el kellett titkolni, tehát ideológia és valóság egyre távolabb került egymástól:


- 1947-ben már működésbe hozták az Államvédelmi Hatóságnak keresztelt terrorintézményt Kádár János belügyminisztersége idején. Közvetlen irányitója Rákosi Mátyás volt, s a baloldal kialakitotta ellenségképét:
- egyrészről, hogy minden jobboldali a Horthy fasizmus szekértolója volt, s ezt a meghatározást egyre nagyobb tömegre terjesztették ki, /később már mindenkire, aki nem volt kommunista/.
- Nemcsak belső, de külső ellenség is volt, az un. imerialista kémek.
Ebben az un. Hidegháborús időszakban a bizalmatlanság az élet minden területen eluralkodott. Megkezdődött a társadalom átalakitása, ami a társadalmi polgári szöveteinek szétverését eredményezte, a család, az iskola, az egyház, az értelmiség, a parasztság, a munkásság számára.

Megkezdődik nemcsak a társadalom széles rétegeinek meghurcolása, hanem a párton belüli leszámolás is. 1949-ben koncepciós perben halálra itélik Rajk Lászlót.
Lezajlott az ipari és a bankok államosítása, a vállalatok élére szakértelemmel nem rendelkező hithű kommunistákat neveztek ki. Gyorstalpalóval átképezték őket /"egyetemet végeztek"/, ezért az iskolák számát növelték, s többszörösére kellett emelni a beiskolázottak számát is.
594 üzemet, 160000 munkással vettek el a régi tulajdonosoktól. A politikai és a gazdasági hatalom kommunisták kezébe került. A Sztálinista hatalom berendezkedését nem akadályozta semmi.

Megkezdődik a társadalom szellemi gúzsbakötése, az egységes pártideológia elterjesztése, ennek kapcsán az egyházi iskolák államosítása a koncepciós perek eltávolították az egyházak vezetőit, s Mindszenthy bíborost hűtlenség, szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával 1948. december 23-án tartóztatják le, s ezzel a katolikus egyházat a kommunista hatalom lefejezte.
Rendeleti úton feloszlatják és betiltják a katolikus szervezeteket, majd államosítják az egyházi iskolákat, bevezetik a fakultatívnak nevezett vallásoktatást, ami egyet jelentett a keresztény oktatás betiltásával.
Az egyházak élére olyan embereket állítottak, un. Békepapokat, akik az állam kéréseit készséggel végrehajtották.
Református egyházban Ravasz László püspököt, evangélikus Ordas Lajos püspökre került sor.
Sztálin és Rákosi a Rajk-perrel a párttagság félelmét engedelmességét nagymértékben növelte.
A Rajk per után - szovjet mintára - iszonyú tisztogatás következett magában a pártban, s a társadalom teljes egészében is. A pártból nagy igyekezettel szűrték ki a "befurakodott ellenséget". Ártatlan magyar polgárok tízezrei járták meg az ÁVH börtöneit, internáló táborait.

PARASZTSÁG
A KOMINTERN 48. júniusi határozata adta ki a kollektivizálást, s egyúttal a kulákok elleni fellépésre a határozatot. Ezt a központi vezetőség is érezte, hogy Mo-on nehéz lesz teljesíteni, így már itt kinyilatkoztatják, hogy ez 3-4 éven belül lehet elérni nálunk.
De megkezdődött az erőszakos tsz-sités. Gátlástalan erőszakkal igyekeztek a parasztságot megtörni. Ehhez az ÁVH külön szakcsoportot hozott létre, előírták, hogy kulákperekben szigorú ítéleteket kell hozni. A kuláklistákra azok kerültek, akinek 25 holdnál többje volt, vagy idegen munkást foglalkoztatott. 70000 kulákgazdasággal számoltak, holott a paraszti réteg 3,3 %-át tette ki, a földterület 16,5 %-val rendelkeztek. 71600 család került fel a listákra, holott valójában 47000 lehetett volna. A listákon szereplők egy részét embertelen körülmények közé, volt akiket istállókba helyeztek el Hortobágyon.
A parasztok 80 %-át a szegény és középparasztok tették ki. Az egyéni gazdákra olyan beadási kötelezettséget rendeltek el, amelyet azok teljesíteni nem tudtak. Lesöpörték padlását, elrabolták évi élelmiszerkészletét. Megtiltják az áruhalmozást. A házkutatások mindennaposakká válnak a falvakban. Ha valakinél 3-4 kg cukrot találnak, az elkobozzák és áruhalmozásért börtönbe zárják. A börtönök gyorsan megtelnek. Elég, ha saját hízóját engedély nélkül levágja, vagy nehezebb súlyú disznót vág, mint amit a hatalom engedélyezett.
1952-re a beszolgáltatási rendszer eljutott a teljes termékfelesleg elvételéhez, a parasztság 2/3-ának nem maradt gabonája sem beszolgáltatásra, sem vetésre. 51-53 között a rendőrség 850000 esetben szabott ki büntetést, a bíróságok 387000 embert ítéltek el. 400 millió forintnyi kártérítést vetettek ki a parasztságra a beszolgáltatás elmulasztása címén. Ezekben az ügyekben már akkor, 40800 besúgó, un. Bizalmi működött közre.

MUNKÁSSÁG
Véget nem érő munkaversenyek, normaemelések zsákmányolták ki egyre fogyó munkaerejét. Mindezt betetőzve alacsony munkabéréből békekölcsön címén további tizedet zsaroltak ki. A magyar munkás ilyen sokat, ilyen kevés bérét még a legvadabb kapitalistának sem dolgozott, mint a munkáshatalomnak. Ínséges keresetének az üzletekben szinte alig volt valami árufedezete. Jegyrendszert vezettek be.. Reálbére 20 %-kal volt kevesebb 1952-ben, mint 49-ben

ÉRTELMISÉG
1951. május-júniusa között 12700 embert telepítettek ki
Budapestről, vidéken, a nagyvárosokból a kitelepítettek száma ennél is magasabb volt. /Hivatalos propaganda szerint ezek hercegek, grófok, bárók, csendőrtisztek, gyárosok voltak, valójában az értelmiség kiemelkedő egyéniségeit és a régi rendszer tisztviselőit sújtották leginkább./ Max. 50 kilós csomaggal teherautóra rakták és valamely távoli faluba vitték, nem egyszer istállóban helyezték el. Lakásuk teljes ingóságukkal elkobzásra került, amelyet a "munkásigazgatók" és egyéb pártkáderek részére utaltak ki. A vidékre telepítettek között számos nyugdíjas volt, akiktől nyugdíjukat megvonták.

A kitelepített réteg villáit, lakásait az új hatalom megtestesítői maguk között osztották fel.
Az értelmiség félreállításával párhuzamosan szovjet tanácsadók épültek be a magyar állami életbe. A legfelsőbb posztokon a szovjet államvédelmi hatóságok emberei ültek.

Mo. Moszkva fennhatósága alá került, a nemzeti érdekek háttérbe szorultak, a magyar pol. Vezetőket Moszkvában nevezték ki, a diplomatákat, főtiszteket a Szovjetunióban képezték, a gazdasági élet a párt megfelelő szerveinek irányítása alatt működött, a párt pedig szintén Moszkvából kapta az utasításokat. .

1953. március 5-én Sztálin meghal.
1953. május 17-én országgyűlési választások Mo.
1953. június 12-én Moszkvába érkező delegáció tagja volt Nagy Imre, akit a 13-án kezdődő pártközi tárgyalásokon megtesznek miniszterelnöknek, Rákosit háttérbe szorítják, s csak pártfőtitkári posztját tarthatja meg.
Nagy Imre tárta fel a hibákat, s próbált tenni a gazdaságpolitika torzulásai ellen, bírálta a személyi kultuszt, a törvényesség megsértését, szólt a kulákok elleni terror, s a kitelepítések leállításáról, az életszínvonal emeléséről. A tömegek lelkesedésével találkozott ez a program, viszont a párton belüli sztálinista erők aknamunkája, valamint a SZU-ban történt politikai átrendezős /Hruscsov lesz a párt főtitkára/ eredményeként.

Nagy Imrét 1955 áprilisában jobboldali opportunista nézeteiért minden pártmegbízatásától megfosztják, fölmentik miniszterelnöki tisztéből, s helyébe Hegedűs Andrást ültette a kp-i vezetőség - majd rövid időn belül a pártból is kizárják.
Megint nő a beszolgáltatási kötelezettség,

56. február XX. Pártkongresszus, határozatai szintén az enyhülés irányába mutatnak, de ez csak szavakban létezett, a párton belül ismét megindul a harc,
Rákosi bukásának elővetítője, hogy kénytelen beismerni, hogy a Rajk per provokáción alapult, s ő személyesen is felelős a törvénysértésekért.

56. július 18-21. közötti kp-i vezetőség ülésen Rákosit lemondatják, Gerő Ernő az utóda, Kádár János, Marosán Györgyöt, Mező Imrét, Kállay Gyulát a Kp-i vezetőség tagjává, Kádár ekkor lett a kp-i vezetőség titkára és PB tag.

1956. okt. 6. Rajk újratemetése

A Nagy Imre iránti bizalom nő, okt. 13-án a pártvezetőség visszavette.

A társadalom minden rétegében nagy feszültségek halmozódtak fel, a párttagok kilépnek a pártból. Létrejön a Petőfi Kör, amely átfogó tömegmozgalommá alakul, az írók az irodalmi újság köré szerveződnek.
az ifjúság tagjai kilépnek a DIVSZ-ből, létre hozzák a MEFESZT. Megfogalmazzák követeléseiket, legfontosabb Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése, többpárti választások szovjet csapatok kivonása az országból. S csak egy szikra kellett ahhoz, hogy az elfojtott elégedetlenség elemi erővel törjön felszínre.
1956. október 23-án útjára indul a forradalom Budapesten, amely szimpátia tüntetéssel kezdődött a budapesti Petőfi szobornál. A tömeg antisztálinista jelszavakat harsogott, a zászlókból kivágták a címert. A rádióhoz vonult a tömeg, követeléseik beolvasását, itt robbant ki először fegyveres harc, a forradalmárok és a karhatalmi alakulatok között. Délután még a tömeg hozzálátott a Sztálin szobor ledöntéséhez.

Október 23.az a nap, amelyen a magyar nép fölkelt az ÁVH és az idegen elnyomók ellen, s megkezdte hősies harcát. Október 23-án éjjel beválasztják Nagy Imrét a párt központi vezetőségébe. A Nagy Imre kormány 25-én alakul meg, célja a harcok leállítása, a rend helyreállítás a szovjet csapatok kivonása Magyarország függetlenségének megteremtése. Miközben még a pártállam fegyveres erői az ÁVH sortüzeket lövetnek, így a budapesti Kossuth téren, Mosonmagyaróváron és az ország számos helyén, a forradalom azonban nem állt le, hanem a harcok folytatódtak. Október 28-án Nagy Imre a rádióban bejelentette a forradalom győzelmét, hogy a szovjet csapatok kivonulnak a fővárosból, kilátásba helyezte az ÁVH feloszlatását. Lépéseket tesz a varsói szerződésből való kilépésre és kérte az ország semlegességét. November 2-án négy hajdani párt képviselőjéből új koalíciós kormány alakult. Az országban általános volt az öröm és a bizakodás.

Nagy Imre még november 1-jei beszédében bejelentette az ország semlegességét.
"A magyar nép évszázados álma valósul meg ezzel. A forradalmi harc, melyet a magyar múlt és jelen hősei vívtak végre győzelemre vitte a szabadság, függetlenség ügyét. Ez a hősi küzdelem tette lehetővé, hogy népünk államközi kapcsolataiban érvényesítse alapvető nemzeti érdekét, a semlegességet.
Magyarország dolgozó milliói védjétek és erősítsétek forradalmi elszántsággal, önfeláldozó munkával hazánkat, a szabad, független demokratikus Magyarországot."

Nagy Imre november 2-i távirata az ENSZ főtitkárának Dag Hammarskjöldnek: "Kérem Exelenciádat, szólítsa fel a nagyhatalmakat Magyarország semlegességének elismerésére, és utasítsa a biztonsági tanács a szovjet és magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére."

November 2-án Andropov megnyugtató választ adott, s közölte, hogy a SZU tudomásul veszi a semlegességről tett bejelentést.

Míy képmutatás: Ugyanakkor ezen a napon Kádár János már háttértárgyalásokat folytatott az oroszokkal.

Az a nap, amelyről szüleinknek és nagyszüleinknek még beszélniük sem volt szabad.

III. A vidék forradalma
l
Ahogy Márai Sándor, a költő szólt: "Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta elég volt!"
Elég volt a hatalom önkényéből, a fojtogató hazugságból, a kuláklistákból, a csengőfrászból, az internáló táborokból, Recskből, a megaláztatásból! Ez a nemzet végre szeretne emelt fővel, egyenes gerinccel szabadon élni!
És ezért
"Egy nép az Elbától keletre úgy határozott, segít magán. Egy nép úgy határozott, visszaköveteli életét, őseit, hagyományait, hazáját, emberi nyelvét, visszaszerzi szavai értelmét, visszaperli régi, öreg álmos délutánjait, papjait, tanítóit, hőseit, múltját, szerelmeit, gyermekei jövőjét, egykori villamosok csilingelését, a mozdulatot, ahogy az öreg paraszt keresztet vet a kenyérre, egy nép akarta megint kiátkozott íróit, akarta a polgári jó modort moszkovita pártfunkcik darócdurva, eszmeszürke stílusa helyett - egy nép életet akart kommunizmus helyett…
Így és ezért lett forradalom.
És felborultak a buszok, kigyulladtak a teherautók, a fojtó füstökben pedig alaktalan, gyönyörű remények nyíltak.
Szabadságvirág…
Romokon terem.
S körbeállják a népek, csöndben, elfogódottan, mert talán még soha sem láttak ilyen szépet."
('56 - Hogy legyen jel)

Kitört a forradalom Budapesten, ledőlt a nagy bálvány.
A terror hálója szétpattant, azon az emlékezetes őszön. Összeomlott a félelem rendje és új rend született.
Napok alatt megalakultak az új forradalmi bizottságok, melyek a forradalom valódi vezető szervei voltak. A forradalom legnagyobb csodája és történelmi tette, hogy a magyar vidék élt lehetőségével. Ugyanazon forgatókönyv szerint, amit az élet irt, az egész országban ledöntötték az idegen elnyomó hatalmat jelképező szovjet emlékműveket, és napok alatt új önkormányzati rendszer építettek ki - új forradalmi bizottságok alakultak október 25-26-án. A szabadon választott forradalmi bizottságok voltak a forradalom tényleges irányítói. A községeknek azok voltak a vezetői, akiket tisztelt és megválasztottak.

Miközben a központi hatalom még sortüzeket lövetett - a magyar vidéken megtalálta a nép azokat a hiteles embereket, akikben megbízott, s akik felkészültek voltak.

A történészek szerint is: a kiemelkedő forradalmi vezetők egyike volt Dr. Szobonya Zoltán, az édesapám.
- Ahogy M. Kiss Sándor történész úr jellemezte:
"Délmagyarország legnagyobb forradalmi vezetője"

Egész életével, amit élt, tagadta azt, amit a diktatúra hirdetett és követelt. Olyan elkötelezett demokrata volt, aki példát adott arról, hogyan kell méltósággal képviselni egy nemzet, egy társadalom valós érdekét. Tette ezt úgy is mint járási főjegyző, úgy is mint ügyvéd, és úgy mint a forradalom vezetője.
1949-ben járási főjegyzőként nyílt szavazással az egyházi iskolák államosítása ellen szavazott, s ezért ki kellett lépnie a közszolgálatból.
- Ügyvédként az 50-es években is dacolt a terror szavával, járta a börtönöket, védte a bajba jutottakat, közel 350 kuláknak bélyegzett családot mentett meg a kitelepítéstől, saját szabadságát veszélyeztetve is. hiszen őt 1952-ben egy átlátszó ürüggyel kitelepítik, s ez az ürügy: nagyobb súlyú malacot vett a megengedettnél. Az 1953-as közkegyelemmel térhetett haza, s munkáját félelem s megalkuvás nélkül ott folytatta, ahol abba hagyta. . Így lett a környék parasztságának segítője, támasza, Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje, írja róla az ÁVH két tisztje, s ezzel a megállapítással egyetért a község lakossága is.
LEVÉL
VERS

Nem tett semmi rendkívülit, csak amit neveltetése révén lelkiismerete elvárt tőle. Emberként viselkedett, egy embertelen világban. Tudhatta, hogy ez sem veszélytelen magatartás egy olyan korban, amelyben bűn a tisztesség, erény az ostobaság és az aljasság. Kiváltképp nem veszélytelen egy értelmiségi számára, aki tekintélyt és tiszteletet vívott ki a környezetében, aki tehát puszta létével, az élettel, amit élt, azzal képes volt tagadni mindazt, amit a fönnálló hatalom hirdetett, és követelt.

1956. október 26-án Jánoshalmán is útjára indul a forradalom, ami egyben édesapám életének utolsó előtti felvonása, de előtte tekintsünk ki a bács-kiskun megyei eseményekre is röviden, hogy ezáltal is megértsük a jánoshalmi forradalom nagyszerűségét:
Tudnunk kell, hogy október 26-a és 28-a között még általános tűzparancs birtokában volt a hadsereg. A hadsereg csak október 29-én után állt át a forradalom mellé felsőbb utasításra.
Október 26-28. között a környező településeken ledöntik a szovjet emlékművet, s tüntetések kezdődnek.

Október 26-án
Kecskeméten tüntetés van, ledöntik az orosz emlékművet megrohamozzák az ÁVH épületét és a börtönt.
A kivezényelt katonák sortűzének 3 áldozata van.

Kunszentmiklós ledöntik a szovjet emlékművet, tüntetők behatolnak a MDP székházába.
A településre vezényelt katonai alakulat tűzharcba keveredik a tüntetőkkel.

Október 27-e
A Kecskeméti Gyurkó ezredes
Tiszakécskén,
Csongrádon
Kiskörösön és
Kecskeméten a forradalmi megmozdulások leverése érdekében elrendeli a repülök bevetését.
Kiskunfélegyházán a honvédség riasztó lövésekkel oszlatja szét a tömeget.
Kalocsán a tüntetők a politikai foglyok szabadon bocsátását követelik - katonaság itt megtagadja a tűzparancsot, a börtönőrök lőnek a tömegbe.
Kiskunhalason a főtéren több százan tüntetnek, katonák először füstgyertyával próbálják szétoszlatni a tömeget, végül majd közéjük lőnek. (2 halott 3 sebesült).
Kecelen tüntetők támadják a rendőrséget, a Kiskőrösi gépesített ezred katonái tűzet nyitnak a tömegre.

Október 28-a
Kecskeméten Gyurkó Lajos vezérőrnagy repülőgéppel lövet. 7 felkelő és több katona veszti életét.
Dunavecsén tüntetés, katonaság riasztó lövésekkel oszlatja szét a tömeget.
Szabadszálláson tüntetők próbálnak bejutni a laktanyába, az őrség tüzet nyit és 15 tüntető megsebesül.
Kalocsán tüntetők megtámadják a laktanyát, a tűzharcban többen meghalnak.
Baján a tanácsháza előtt gyülekező tömeg és az épületet védő katonák közötti összetűzés során 4-en megsebesülnek és 1 gyermek sérüléseibe belehal. A városban több helyen is ütköznek a katonák és a tüntetők, 3 halott és 7 sebesült.


Ha a jánoshalmi forradalom ugyanezen napi eseményeit vizsgáljuk, látnunk kell, hogy a hasonlóságok ellenére lényegi különbség is van, nevezetesen, hogy Jánoshalmán egyetlen, 26-án leadott riasztólövést kivéve, az ott lévő tüzérlaktanya árnyékában, és az ott felhalmozott fegyverek ellenére a katonaság nem lő a tömegbe. Ebben nagyon nagy szerepe volt édesapám, dr. Szobonya Zoltán nyilvánvaló tekintélyének, konszenzust teremtő készségének, mindenre kiterjedő egyeztető, szervező munkájának. Édesapám külön szólt a katonákhoz is:


"Magyar Katonák, Testvéreim!
Az egész magyar nép megmozdult, hogy követeléseit tettekkel igazolva harcoljon ősi jogaiért, a szabadságért. Ez a harc minden igaz magyar harca, igy katonáinkké is. Hiszen népünk fiai vagytok, magyarok vagytok.
Álljatok a nép oldalára, ne lőjetek fegyvertelen honfitársaitokra!"Hallgattak szavára.


" 1956. október 26-án Jánoshalma urai letartóztatják, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent. A nép azonban már nem tűrt tovább - kiszabadították és megválasztása után a forradalom élére állt.
A forradalmi bizottság titkára és az újonnan kialakuló demokratikus berendezkedés első számú vezetője, tekintélye lett. A forradalom győzelme az október 29-I 10 órakor kezdődő ünnepséggel teljesedik ki, ahol édesapám, dr. Szobonya Zoltán többek között ezt mondta:
"Vége van a bukott rendszernek, a zsarnokságnak. Egy szebb világ virradt a magyar népre. Tudtuk, hogy elérkezik az idő, amikor szabadon beszélhetünk. A forradalmi nép magához ragadta a hatalmat, s ezt a szabadságot még az életünk árán is megvédjük, fegyverrel is ha kell. Mindenki teljes erejével harcoljon azért, hogy ezt a forradalmat teljes győzelemre vigyék.
A Nagy Imre kormány elhozta a szabadságot, amiért 12 éven át harcoltunk, ezt végre megkaptuk, de nem engedjük többet elvenni. Ha mindnyájan összefogunk, akkor az igazságot dicsőségre visszük."

Vezetésével újjászervezték a közigazgatást, megszervezte az új forradalmi tanács munkáját. Vállalta a feladatot és teljes szakmai korrektség mellett többpárti képviseleti rendet, demokratikus közéletet teremtett pár nap alatt, úgy hogy egy pofon el nem csattant a tüzérlaktanya árnyékában.

Szervezte a járási forradalmi bizottság munkáját a nemzetőrség felállításának kezdeményezése is a nevéhez fűződik.

Segítséget nyújtott a mélykúti forradalmi bizottság létrejöttéhez, szoros napi kapcsolatban állt a bizottság tagjaival, de legfőképpen a mélykúti emberekkel, akik még éjszaka is keresték, várták véleményét, tanácsát hallgattak szavára. Megalapozta helyben, hogy a forradalommal elkezdődött átalakulás folyamata minél kevesebb problémával járjon, s mindezt úgy, hogy a hétköznapok rendje és biztonsága fennmaradt, sem emberélet, sem vagyon nem veszett oda. Társaival együtt egy új igazságosabb, emberibb élet beindítását remélte.
Bátran tervezték a jövőt, amit szabadnak, boldognak és magyarnak akartak.
Mindenkit visszafogott az önbíráskodástól, a személyes bosszútól. Beszédeiben is hangsúlyozta:
Megválasztásakor mondta:
"Köszönöm a bizalmat, hétfőtől a tanács hivatalba lép. Vigyázni fogunk a kivivott szabadságra. Ha mindnyáan összefogunk akkor az igazságot dicsőségre visszük. Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen mindent, mert nagyon kevesen vagyunk magyarok, s minden magyar emberre szükség van. "


Tettei célszerűek és szakszerűek voltak, ezt bizonyítják a forradalmi bizottság határozatai is, amelyek az élet beindítását szolgálták.. A forradalmi bizottság 19 pontban összefoglalta követelését, amelyeket fontosabb szervezetekhez eljuttatták és felolvasták a naggyűléseken is.
Főbb követeléseik:
" Nemzeti függetlenség megteremtése
" Elkövetett törvénytelenségek felszámolása
" Szabadságjog maradéktalan érvényre jutását tartalmazták.
Ezek valóban alkalmasak voltak egy tiszta forradalom véghezvitelére.
- A budapestieknek élelmiszersegélyt küldtek október 30-án és nov. 3-án 3-3 teherautóval.

November 4-én készek voltak a szülőföld fegyveres védelmére. Önkénteseket hívtak be, kórházat szereltek fel - de az értelmetlen vérontást nem engedte, miután hallották hogy Kecskemét és Kiskunhalas elesett, elrendelték a leszerelést. Mivel a szovjet csapatok nem érték el Jánoshalmát és Mélykútat, ezért vérontás nélkül vészelték át a forradalmat.
November 7-én érték el az orosz csapatok Jánoshalmát - édesapám egyedül fogadta a parancsnokot a községházán. Akkor még köszönetet mondtak neki. A forradalom bukása után sem menekült el, hiszen mindvégig a forradalom tisztaságát képviselte, s ez később talán még nagyobb bűnnek számított. Ennyi volt az Ő története, mint más társáé a vidéken, csak a megtorlás volt sokkal súlyosabb.
Miért is kellett meghalnia?
Mert szenvedélyesen szerette ezt a hazát és nem tudta elhagyni. Hiszen a forradalom napjaiban igaz, tiszta célért harcoltak tiszta eszközökkel. Váltig hitte, hogy társaival együtt nem ártottak senkinek, a haza üdvét szolgálták, egy igazabb, élhetőbb demokratikus világ megteremtésén dolgoztak. Mindig azt hangoztatta, hogy amit tettem, azért vállalom a felelősséget. Arra nem gondolt, hogy ezt a felelősséget a kádári restauráció egész másként értelmezi és elindítja a magyar történelem legnagyobb megtorlását.

De ilyen fokú megtorlásra senki sem számított.
"57 február 8-án tartóztatták le elsőfokon szeptemberében halálra ítélik, másodfokon 58 szeptember 17-én s halálra ítélik. A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésének bűntettében, vagyis a katonai irányítás egyszemélyi vezetéséért. A katonákat is perbe fogták, ám bűncselekmény hiányában felmentették őket.

Gondolkozzunk el! A bírái is ugyanazt a jogot tanulták, mint ő, de jognak és igazságnak helye akkor nem volt. Micsoda paradoxon, hiszen ő egész életében a jog eszközeivel küzdött a körülötte élő emberek igazságáért.
Élete végéig hű maradt ahhoz az ethoszhoz, amely a jogászság iránti bizalmat kelti az emberekben. Mert ő is úgy gondolta, ahogy Márai Sándor:
"Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled?
Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod."

Igen, édesapámra is úgy emlékezhetünk, mint aki élete végéig kiállt az igazság mellett, sőt élete feláldozása árán is, hisz olyan ember volt, akire a mefisztói alkut sem tudták rákényszeríteni. Nem reszketett vérbírái előtt.
Hiszen nem ítélkeztek felette, hanem példát statuáltak, önkényesen, politikai haszon érdekében.
Letartóztatása után többi társával együtt.
Megjárta a poklok bugyrait, keresztül ment a kínzások különböző válfajain, de a rázúduló vádak ellenére sem tört meg, nem hárította a felelősséget társaira, hanem minden tettét és mondatát felvállalt, ahogy a vádirat cinikus őszinteséggel tartalmazza:

Idézetek a vádiratból
80-81. o.
"Nézeteinek szenvedélyes vallása, s ezek mellett való határozott kiállása, állandó jellegű lelki tartalom… Itt hajthatatlanul vallott elvekkel áll a bírósággal szemben."
53.
"dr. Szobonya Zoltán első r. vádlott bűnösséget lényegében elismerte a neki tulajdonított kijelentések tekintetében. A nov., 4-i katonai készülődést a honvédség intézte, mikor Melykútról visszatért kész tények elé volt állítva. Elismerte azonban, hogy a történtekhez hozzájárult."
79. o.
"dr. Szobonya Zoltán a legszínesebb egyéniség, jó ékesszólással"
68. o.
"dr. Szobonya Zoltán minden kétségen kívül rendelkezik kiemelt vezetői képességekkel, az események során sok helyzetben bizonyságát adta, hogy tud céltudatosan, akaratát másokra viszonylag könnyedén átvivő módon szervezni. Kihagyásmentes szellemi aktivitásával, szónoki előadói képességéről a tárgyaláson is bizonyságot tett".
8. o.
"Az, hogy a Jánoshalma községben lefolyt ellenforradalmi megmozdulás más községbeli hasonló eseményekhez viszonyítva lényegesen nagyobb jelentőségre tett szert, egyrészt a tüzérlaktanya, és az ott elhelyezett fegyverek közelsége, másrészt dr. Szobonya Zoltánnak mindenre körültekintő vezetői tevékenysége tette lehetővé."
Igaz, hogy sem emberéletben sem anyagiakban semmiféle kár nem keletkezett, de ha jöttek volna, lőttek volna.

A Kádár-rendszer hamar rájött, hogy hatalma bizotsítása érdekében a harcoló forradalom elleni megtorlás mellett azokkal is le kell számolnia, akik nemcxsak tudják vagy tudták azt, hogy mi a demokrácia, hanem építeni is tudják a demokráciát és alkalmazni is tudják a demokráciát, s ezért meg kellett halniuk. S főként akkor, ha ezek a demokraták, higgadtak is voltak, s rendelkeztek egy nagy kinccsel, közösségképző erejük volt.
Az ilyen típusú ember a diktatúra legfőbb ellensége, a vádirat ki is mondja:
Ahogy Kahler Frigyes bíró, történész "56 kutatója mondta beszédében 1958. szept. 29-én a kecskeméti börtön udvarán újabb kivégzésre készült a hatalom erre rendelt csapata, bíró, ügyész, hóhérok és orvosok a borzasztó processzus résztvevője. Felolvasták az ítéletet, a kegyelem elutasítását, s végül a halál beálltát jegyzőkönyvbe rögzítették. S megállapították: az ítéletet a törvényes keretek közt hajtották végre. Pedig hol van itt bármi, ami törvényes. Hamis a nyomozás, hamis a vád, komédia a tárgyalás és az ítélet. Mindenki tudta ezt az ott lévők közül. Nincs nyoma itt törvényes ítélet, törvényes végrehajtásának. Hanem ami történt, előre kitervelt aljas indokból elkövetett gyilkosság, amit egy embertelen hatalom az igazságszolgáltatás meggyalázásával követett el, mert úgy akart ölni, hogy az a világ szemében törvényesnek tűnjön. Egyetlen ember igaz csupán e förtelmes színjátékban, míg a hivatalos jegyzőkönyvek szerint az elitélt, a történelem ítélete szerint azonban sorsát vállaló, tisztalelkű hős, egy bűnös rendszer áldozata akinek most véget érnek szenvedései, aki a nemes harcot megharcolta futását elvégezte, a hitet megtartotta. Végtére eltétetett neki az igazság ….Ezért nem reszket hóhérai előtt, ő ugyanis tudta a titkot, amit mások nem inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni….

"Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést, hiába, ez a magyar sors, s büszke vagyok arra, hogy a Jó Isten erre a sorsra tartott érdemesnek." Ezek voltak búcsúsorai.

Ma már ismerjük a megtorlás menetét, és eszköztárát. Tudjuk, hogy a hatalomnak vér kellett, egyre több vér.
De vajon, mi adott bátorságot édesapámnak és a többi ártatlanul akasztófa alá hurcoltnak? Méltósággal viselni a legutolsó pillanatot is. Azt az utolsó utat a sivár folyosókon, a torok kiszáradását, a gyilkosok gúnyos pillantását, s nem könyörögni, hogy legyen példa.
Aztán megfeszült a kötél, bevégeztetett.
1958. szeptember 29-én reggel fél hétkor a kecskeméti börtönudvaron is megfeszült a kötél. S édesapám vére megszentelte ezt a földet.

Kedves Barátaim!(ahogy M. Kiss Sándor történész is jelezte kecskeméti beszédében:)

A világ csodálattal vegyes borzongással figyelte, hogyan fordultak szembe Magyarországon az egyszerű emberek a hatalom rettegett erőszakszervezetével, az Államvédelmi Hatósággal, majd a szovjet tankokkal. A csoda 12 napig tartott. A világ azonban ezen 12nap alatt megtanulta, miként képes egy közép-európai nemzet ellenállni a túlerőnek, ha a nép egységes, és egységes a hite is. És a világ e 12 nap alatt és az utána következő évek során még egy dolgot megismert: a bolsevik terrort a maga pőreségében. Döbbenetes volt a szembesülés a világ számára. Aki előtt addig a Szovjetunió bezártsága miatt nem volt világos, hogyan is működik valójában a létező és nem az elképzelt szocializmus válság esetén, 1956. október 23. és nov. 4-e között, majd még nyilvánvalóbban a megtorlás során megélhette a szembesítés és a szembesülés kegyetlenül keserves próbáját. Aki akart rádöbbenhetett egy fontos felismerésre: nem lehet többet nem érteni, hogy a szovjet hódoltságban szenvedő országokat miért hagyja el évente ezer és ezer ember. Megértették, hogy mindez azért történik, mert nem akarnak erőszakos halált halni valamelyik börtönben, vagy internáló táborban, nem akarnak kitelepítettként szenvedni, nem akarnak nap mint nap lelkiismeretük ellen cselekedni, és ennek következményeként önmagukat megvetni.
Szembesült a világ a háború után eltelt 10 esztendő magyar és kelet-európai történetével, és rádöbbent arra, hogy mit is jelent a szovjet hódoltságban a kelet-európai létezés a maga teljes tragikumában és emberi mélységében.
Fontos felismerés volt ez a jövő szempontjából. Megértették, mit akar a magyar forradalmár, miért kockáztatja életét. Megértette ezt a magasan kvalifikált nyugati értelmiség éppúgy, mint az egyszerű ember.

Csodálta a világ a forradalmárok harcát, megdöbben a világ a megtorlás kegyetlenségétől. Salvador Madiaraga kora köztiszteletben álló gondolkodója írta a Neue Zürcher Zeitung 1956. december 4-i számában: "Amikor a magyarok ledöntötték Sztálin óriási szobrát, amely szép fővárosukat rútította, összetört a vörös cár otromba fémteste, de a talpazaton ott maradt - minden sztálinistát megcsúfolva - zsarnok csizma. Ez a csizma most maga magától meg akar indulni. Ha nem pusztítjuk el mi európaiak, minket taposnak el durva talpai."
Óriási megrázkódtatás volt a világ számára mindaz, ami nov. 4-e után következett Magyarországon. A megtorlás mélyebb nyomot hagyott az emberiségben talán, mint maga a hősi fegyveres küzdelem.

Jövőre, 2006-ban emlékezünk meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc félévszázados évfordulójáról. Talán az utolsó lehetőségünk adódik arra, hogy tudatosítsuk újra, amit az akkori úgynevezett Művelt világ pontosan tudott, kortársként a XX. Sz. sorsfordító eseményeiről hall a rádióban, olvas az újságban, nap, mint nap. Az a feladatunk, hogy méltón ünnepeljük meg a nemzet hősi helytállását, hiszen "56 forradalma örökre bejegyeztetett a Szabad Népe krónikájába. A méltó ünneplés első lépése, hogy az ifjúság tudjon a forradalom valós történetéről és megértse azt. Valamint fontos feladat az, hogy soha többé ne nőjjön fel nemzedék hazugságban e hazában. Remélem, hogy ezzel a mai beszélgetésünkkel is egy kis lépést tettünk a forradalom bemutatásra.

Előadás
Gáspár András Technikum és Szakközépiskola diákjai és meghívott vendégei részére

Az 1956-os forradalom és szabadságharc vidéki eseménye, bővebben a jánoshalmi forradalom. Dr. Szobonya Zoltán Bács-Kiskun megyei vértanú életútja - tevékenysége, megtorlás.

aaaaaaaaaaaaiii