1956. októberének előzményei, eseményei
Budapesten és vidéken

Budapest, VI. kerületi iskolai történelmi tanulmányi versenyre készült dolgozat az 1956-os forradalom és szabadságharc témakörében
2001.

A versenyen I. helyezést ért el






1956. októberének előzményei, eseményei
Budapesten és vidéken

Készítette: Simon Tünde
Simon Zoltán
Kontor Ildikó


I. Hogyan jutott el Magyarország 1956. október 23-hoz?

A/ Történelmi áttekintés
B/ Életképek az 50-es évekből
C/ Adatok

II. A forradalom

A/ Budapest eseményei
B/ Vidéki események
a. Általánosságban
b. Jánoshalmán
c. Megtorlás



Felhasznált irodalom:
Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története 1945-1956.
Rainer M. János: Az 1956-os magyar forradalom
1956 Kézikönyve - Kronológia
M. Kiss Sándor: Forradalom és demokrácia


I. Hogyan jutott el Magyarország 1956. október 23-ához?
A/ Történelmi áttekintés /1945-1956/

A világ két nagyhatalma az USA és a Szovjetunió. 1945 után a Szovjetunió gazdaságilag, politikailag és katonailag irányítása alá vette a megszállt kelet-európai országokat. 1948-ig a kelet-európai országokban létrejöttek a "szovjet", kommunista típusú rendszerek, gyakorlatilag létrejött a két világrendszer: a szocialista és a kapitalista világrendszer. A két világrendszer minden területen versengett egymással.

1945. áprilisában Magyarország felszabadult a fasiszta uralom alól. Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. /1944. december 21. és 22./
A miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla lett.

A Dálnoki kormány aláírta Moszkvában a fegyverszüneti szerződést, mely szerint:
- Magyarországnak vissza kellett vonulnia az 1937-es hatások mögé,
- Magyarországnak 300 millió dollár áborús jóvátételt kellett fizetnie,
- Magyarország bekapcsolódik Németország elleni háborúba.

Nehéz idők következtek, mert a megszállók tízezrével vitték az embereket "malenkij robotra", azaz kicsi munkára a Szovjetunióba. Akik túlélték csak hosszú évek után tudtak visszajönni, rabként szolgáltak.

Mik voltak az első teendők a felszabadulás után?
- Földosztás. Kiadták a jelszót: A föld azé, aki megműveli! Megsemmisült a nagybirtokos és középbirtokos réteg. 650 ezer földigénylő között 3,3 millió hold földet osztottak szét.
- Felállították a Népbíróságokat, felelősségre vonták a háborús bűnösöket.
- Az iparban megvalósult a munkásellenőrzés a kommunisták vezetésével.
- A közigazgatási hivatalokat megtisztították a reakciósoktól, "B listázás"
- A kommunisták vezetésével megalakult a demokratikus rendőrség.

Az 1945. novemberi választásokon:
az FKGP, a Független Kisgazdapárt 57 % szavazatot,
az MKP, Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt 17 %-ot
az NPP, a Nemzeti Parasztpárt 7 %-ot kapott.

1945. február 1-jén kikiáltották a köztársaságot:
elnök Tildy Zoltán,
a miniszterelnök, Nagy Ferenc lett.

A Kisgazpárt azért győzött, mert a kommunizmustól sokan féltek, s ezért inkább a polgári fejlődést választottták.
Létrejött március 6-én a Baloldali Blokk, a kommunisták vezetésével.
Nagy volt az infláció, ezért a pénznek nem volt értéke. Az MKP stabilizációs terve alapján 1946-ban bevezették az új pénzt, a forintot.
Megindult az államosítás:
- először a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasművet, Ganz gyárakat, Csepeli Wiesz Manfred Acél- és Fémművet /1946. XII. 1./
- nagybankokat /1947. XI. 29./,
- a száznál több munkavállalót foglalkoztató ipari üzemeket /1948. III. 25./
- egyház iskolákat /1948. VI. 16./,
- a 10 főnél többet foglalkoztató üzemeket /1949. XII. 28./

Az MKP 1946-ban megkezdte az FKGP kiszorítását a hatalomból: ezt nevezték "szalámi-taktiká"-nak.

1947. VIII. 1-jén megindult az első hároméves terv, melynek célja volt a háborús katasztrófa helyreállítása. A hároméves terv 2 év és 5 hónap alatt teljesült, az iparban befejeződött a háborús károk helyreállítása.
Januárban felderítették a horthysta összeesküvést, melynek Dálnoki Veres Lajos volt a vezetője. A leleplezés arra intette a demokratikus erőket, hogy fokozzák a harcot a reakció ellen.

1947. februárjában a nyugati hatalmak és a Szovjetunió külügyminiszterei Párizsban megkötötték a békeszerződést Németország volt szövetségeseivel. Minden határmódosítást érvénytelenítettek, amit Németország hódító törekvéseinek megfelelően értünk el.
A magyar és csehszlovák kormány lakosságcserében állapodott meg.
71 ezer magyar települt át Szlovákiából, ezrek menekültek vissza Magyarországra Erdélyből. Az 1945-ös potsdami konferencia határozatával egyetértve a hazai németek felét kényszerítették Németországba áttelepülésre.

A fordulat éve 1947, amikor a parlamenti választásokon az MKP 22 %-kal lett erősebb.
Ezt az eredményt csalással tudta az MKP elérni. Vezetője Rákosi Mátyás főtitkár, aki "moszkovita" volt, a szovjet rendszert akarta megvalósítani. Ennek megfelelően egypárti diktatúrára törekedett.
Céljuk érdekében 1948. VI. 12-14-én egyesítették a két munkáspártot az MKP-t és az SzDP-t /melynek vezetője Szakasits Árpád volt/.
Az új párt neve MDP, Magyar Dolgozók Pártja lett.
A főtitkár Rákosit Mátyás, elnöke Szakasits Árpád /amíg le nem tartóztatták/.
A párt programja a proletárdiktatúra megteremtése volt.

Az 1949. VIII. 20-i Alkotmány is ezt támasztotta alá. A proletárdiktatúra demokratikus diktatúrát jelentett. Demokrácia a többségnek, diktatúra a nép ellenségének.

Miután a szocializmus építésére eddig a történelemben nem volt példa, csak a szovjeteknél, ezért úgy gondolták, hogy azt le kell másolni.

Megalalakult az ÁVH, a Belügyminisztérizum Államvédelmi Hatósága Péter Gábor vezetésével. Megkezdődtek a koncepciós perek. Sztálin helytelen elméletét - mely szerint az ellenséget a pártban kell keresni - a magyarokra is ráerőltették. Ezzel kapcsolatban ébernek kell lenni, mert az osztályharc egyre fokozódik. A reakciósok azok voltak, akik nem értettek egyet a párttal, ezért osztályellenségnek tekintették.
A rendszer ellenségeit kitelepítették, internálták bírói ítélet nélkül. Több internálótábor működött. Az egyik legkegyetlenebb volt a recski tábor.

Kiadták a jelszót: Aki nincs velünk, az ellenünk van.

Koholt vádak alá helyezték Rajk Lászlót és társait. Rájuk fogták, hogy ők a nép ellenségei, majd elítélték őket, és kivégezték.
Mindszethy József hercegprímást is letartóztatták, megkínozták az Andrássy út 60-ban /helyét ma emléktábla őrzi/, és életfogytig tartó fegyházra ítélték.
Az egyházakban a reakció támogatóit látták.

1950-ben beindították az első ötéves tervet. Magyarországot agrár ipari országból ipari-agrár országgá akarták változtatni. Sztálinváros, ma Dunaújváros, ahol az egyik lagnagyobb beruházás, a Dunai Vasmű épült fel. A vas és acél országa vagyunk - mondták, mikor a feltételeink nem is voltak meg ehhez.

Megindult a békekölcsönök jegyzése, amely minden felnőttnek kötelező volt.

Az 1949-es alkotmány alapján megkezdődött a tanácsrendszer kiépítése /megyei, városi, járási tanácsok létrehozása a demokratikus centralizmus alapján/.

Átalakították a magyar címert. A Kossuth-címer helyett a szovjet mintára kialakított címert tették hivatalossá.
április 4-e. Sztálin április 4-ét határozta meg a felszabadulás napjául, de valójában április közepén szabadult fel az ország.
november 7. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évforduja
március 15. , karácsony és húsvét másnapja munkanap lett.

A szocializmus alapjainak lerakása:
- mezőgazdaságban a termelőszövetkezetek létrehozása.
- az iparban államosítás, a termelőeszközök társadalmi tualjdonba vétele


MEZŐGAZDASÁG
A párt osztályharcot szított falun, a paraszti társadalmat rétegekre osztotta, s az egyik réteget a másik ellen uszította.
Kis-, közép- és gazdag parasztság, így tagolta fel a kommunizmus a falu népét:
Kis paraszt, akinek max. 5 kat. holdja van,
közép paraszt, akinek 10-25 holdja,
gazdag paraszt, kulák, akinek 25 holdon felüli a birtoka.

A párt Közponi Vezetősége 1949. márciusi ülésein kimondták, hogy az állam vaskézzel sújtson le a kulákokra, elhatározták, hogy ezt a a réteget a magyar társadalomból "ki kell iktatni". A kiiktatás az un. "kuláklista" felállításával kezdődött. Még saját határozatukat is túlszárnyalták a kommunisták, mert nemcsak azt tették rá a kuláklistára, akinek 25 holdja vagy annál többje volt, hanem jóformán mindenkit, aki jól gazdálkodott, és szorgalma, ügyessége alapján vitte valamire.
1951-32-ben megkezdték a kulákgazdaságok likvidáslását. A kolhozosítási politika legnagyobb akadálya a független paraszti életforma volt. Ezért a legnagyobb ellenség a független paraszt, s hogy ennek a falura gyakorolt befolyását megtörjék a legkülönbözőbb nyomást gyakorolták rá: az adminisztrativ zaklatástól kezdve, egészen az internálásig, bebörtönzésig, sőt a kivégzésig.
Végezetül a kulákságot különösen szigorúan sújtotta az, ami egyébként minden parasztot, akár egyéni, akár kolhozparaszt volt, teljesen tönkre tett: a begyűjtés, a kötelező beszolgáltatás rendszere.
A parsztság éhezett, mert az utolsó falatot is elvették tőle. Ezt padláslesöprésnek nevezzük. 1951-ben igen jó gazdasági év volt, a termés rendkívül jó volt, de a következő évben, 1952-ben rossz volt a termés. A beszolgáltatással nőtt a parasztság keserűsége.

A rendszer megzőgazdasági politikája, kuláküldözés, közép parasztság bekényszerítése kolhozokba, szakszerűtlen vezetés, kizsigerelő munkatempó, kötelező beszolgáltatás, uzsorásokat megszégyenítő, profithajhászó állami kereskedelem, mindez feltartóztathatatlanul vitt a csőd felé, mind emberi, mind közgazdasági téren.

Hamar beköszöntött az élelmiszerhiány, a paraszt maga is éhezett, s vele együtt a munkás és a városi polgár is. Magyarország a totális kommunista uralom harmadik évében /és 6 évvel a háború befejezése után/ eljutottt oda, hogy be kellett vezetnie a jegyrendszert. 1951 elejétől az év végéig adagolták az élelmiszereket, mint a háborúban, ismét vásárlási jegyekkel kellett bajlódni, maximálták egyes cikkek forgalmazását: 1 személynek csak 5 kg lisztet, l kg zsírt, 5-10 kg burgonyát volt szabad kiadni.
1953-ban Magyarországon óriásira nőtt az elhagyott, megműveletlen földterület: összesen 3-3,5 millió katasztrális hold maradt gazdátlan az országban.

IPAR
Az államosítások következtében 1948-ban más 594 üzem került állami kézre, 160 ezer munkás lett állami alkalmazott. A bányászat és kohászat 100%-ban, a többi jelentős ipar 90-98 %-ban lett egyetlen munkaadó /az állam/ tulajdona. Csupán a könnyűiparban maradt meg némi magánvállalat, egyes iparágakban mint az élelmiszer- vagy papíripar, de ezen a téren is a magántulajdon lecsökkent 77 %-ról 25 %-ra, pl. a gumiipar 100 %-ról 6,5 %-ra.
1949. decemberében csaknem teljesen felszámolták a magánszektort
A magánkisipar, amely szerepet játszott a lakosság ellátásában, gyorsan zsugorodott. A tulajdonosoktól elvették a nagy költséggel felépített, kitatarozott gyárakat, a kisiparosokat beterelték ún. kisipari szövetkezetekbe, vagyis önálló műhely helyett megteremtették a mesteremberek kolhozát: a kiskereskedőket elnevezték kiskapitalistáknak, s kimondták a "halálos ítéletet" a kisebb nagyobb sarki fűszerüzletre is.
A tervek túlszárnyalása érdekében a szovjet mintára beindult a Sztahanov mozgalom. Alekszej Sztahanov a "Központi Irmino" nevű donyec-medencei tárna bányamunkásáról elnevezett mozgalom. A munkások teljesítményének önkéntes fokozása volt a cél.


1953-ban meghalt Sztálin, a nagy tanító. Rákosit Moszkvába rendelték. Az egész ország Sztálint gyászolta.
Rákosi átadta miniszterelnöki posztját Nagy Imrének, a reformernek.
Nagy Imre a hibák kijavításának jegyében igyekezett nézeteit a gyakorlatban érvényesíteni. Felbomlott a termelőszövetkeztek nagy része, a kisipar fejlődött, kiengedték a börttönökből az embereket.
A Rákosi-Gerő klikk akadályozta Nagy Imre reformjainak végrehajtását, revizionistának nevezték, Moszkvát ellene hangolták. Visszatértek a "régi" politikához, újraszervezték a termelőszövetkezeteket.
A Központi Vezetőség 1955. áprilisában antimarxista nézeteiért felmentette politikai bizottsági tagsága alól és kizárta a pártból.
Leváltották Nagy Imrét a miniszterelnöki tésztéből. Nagy Imre egyre népszerűbb lett a nép körében.

Az SZKP XX. Kongresszusa tárgyalta a Sztálin-ügyet 1956-ban. Hruscsov fellépett a személyi kultusz ellen. A kongresszuson jelen volt Rákosi Mátyás is. Mikor haza jött azt mondta, hogy itt nincs mit tenni.
Rákosit a Központi Vezetőség felmenti, helyére Gerő Ernő került, mögötte az 1954-ben szabadult Kádár János volt.

1956. őszére az elégedetlenség egyre nőtt. A Petőfi-kör bírálta a pártvezetést, változást akartak. A reformkommunisták Nagy Imrét tekinették vezetőjüknek.
A Petőfi-körben az egyetemisták változást követeltek, egy emberarcú szocializmust akartak.
A Münchenben működő Szabad Európa Rádió rendszeresen sugározta a magyar híreket.
1956. október 6-án olaj volt a tűzre Rajk László és társainak rehabilitálása és újratemetése. Ez a temetés egy nagy néma tüntetés volt a Rákosi-Gerő rendszer ellen.
1956. október 23-án kitört a forradalom.


B/ Életképek az 50-es évekből

Szeretnénk néhány epizódot bemutatni az 1950-es évek életéből, melyek jól érzékeltetik, hogy mi vezetett az 1956-os forradalom és szabadságharchoz, s mi volt az a láthatatlan erő, mely az ország népét szinte teljesen egységbe kovácsolta azokban a napokban.

- Dunántúlon, Dorog közelében, Csúcs községben javaslat hangzott el illetékes részéről, hogy el kell hurcoltatni két parasztasszonyt: egyiket azért, mert nem teljesítette tejbeadását, a másikat, mert vetetlenül hagyott egy lánc földet.

- Az egyik bányavidéken őrizetbe vettek egy 50 év körüli bányászt, mert kis házát és picinyke telkét nem volt hajlandő felajánlani az államnak, s szabad idejében ezen a telken kertészkedve annyira kifáradt, hogy másnap a bányában, csak ímmel-ámmal dolgozott.

- Szolnok közelében egy 60 körüli házaspárt, cipészmester és felesége, letartóztattak és internáltak, mert szembe szegültek a háztulajdonuk államosítását végrehajtó közegekkel. A házaspár 40 éven át dolgozott éjjel-nappal műhelyében és üzlethelyiségében, s mert jól dolgozott első mester volt a környéken, s összekalapált magának egy emeletes házat, amelyben 5 kétszobás lakást kiadott bérbe: úgy tervezték, ha megöregszenek, s nem tudják tartani a kaptafát, majd szépen megélnek a lakbérből. De mire megöregedtek jött a munkás-paraszt hatalom, s a két munkás öregtől elvették a házat.

- Éjjel három óra harminc perc volt. Az egyik budapesti bérház II. emeleti lakásában élesen felsikoltott a csengő. Egy másik ház földszintjén az udavari lakás ajtaján heves dörömbölés kezdődött. A főváros száz és száz házában furcsa zajok verték fel az éjszaka csöndjét, homályos csoportok trappoltak a lépcsőházban, ablakok, ajtók nyíltak, kócos fejek tekintettek ki rémülten, s látták, hogy a szomszédos lakásba rendőrosztagok nyomulnak be.

1951. május 21-e volt. Megkezdődött a háború utáni "békeévek" egyik legkegyetlenebb aktusa, az értelmiség, középosztály, a polgárság deportálása.
Ezen az éjszakán, s utána hónapokig minden héten háromszor, hétfő, szerdán és pénteken, éjjel fél négy és reggel hat óra között megszólalt a csengő, vagy kezdődött a dörömbölés. Csúcspontját érte el a "csengőfrász", e korszak életének szerves tartozéka. A magyar nép úgy élt évekig, hogy félnie kellett: ha csengetnek, az nem a tejes vagy a postás, hanem a politikai rendőrség.

- Budapesten, egyik éjjel egy kiváló egyetemi tanár ablaka alatt rendőrségi teherautó állt meg. Nagyban folyt az értelmiségi deportálás. A professzor megrettent, hogy íme most ő van soron. Nem akarta megvárni, míg őt is elhurcolják, kétségbeesésében kivetette magát az ablakon, és szörnyethalt. Később kiderült, hogy nem érte jöttek, csak a teherautó kapott defektet, s épp a háza előtt állt meg.

- A hatóságok és a rendőri szervek rendkívül leleményesek voltak abban, hogy okot találjanak egy kulák letartóztatására. Ha feljelentés érkezett, hogy egy módos paraszt nem eteti rendesen állatait, minden felülvizsgálat nélkül szabotálás vádjával elhurcolták.
- Egy elkeseredett szó a paraszt részéről, s máris elvitték államellenes izgatás címán.
- Elég volt, ha a kocsmában, oly régi szép magyar nótát énekelt, amelynek szövegét a népi demokrácia reakciósnak nyilvánított, pl. olyanokat, "volt nekem két ökröm" vagy amiben hatökrös gazdáról esik szó.

A kulákot már azért meg lehetett fosztani a házától és földjétől, már azért börtönre vetettek, ha hatósági engedély nélkül levágta saját disznóját, vagy kiásta saját gyümölcsfáját, vagy a földjét nem vetette be időben.
- Ún. elszámoltató bizottságok járták a falvakat, személy szerint számoltattak el mindenkit, egyéni gazdát, vagy tsz-elnököt arról, ki mennyit termelt. A bizottságok rendőri kisérettel jártak. A szigorú beszolgáltatási előirányzat és a begyűjtést kisérő rendőri intézkedések nyomán kiürült a paraszt éléskamrája, kiürült a hombár, a hatóságok kisöpörték a paraszt padlását, kiszedték a krumplit a veremből.

- Budapest egyik útvonalán rendőrségi autó száguldott és szirénázott. A többi autó, főleg teherautó, mert személygépkocsi még akkor nem igen jutott a közönséges halandóknak, tágult jobbra-balra. Az egyik teherkocsi sofőrje azonban, nem tudott időben félrehúzódni, s így elzárta a rendőrautó utját. Abból kiszállt, egy magas rangú személyiség, dühödten nekiesett a teherautó vezetőjének, személyesen pofozta, s agyba-főbe verte, ahogy csak tudta. Az eset után saját sofőrje megkérdezte tőle:
- Tábornok Elvtárs! Miért csinálta ezt, hisz ez egyszerű munkás volt? Nagy szamár vagy - felelte a tábornok kedélyesen, tanuld meg, hogy a rendőrséget tisztelni és félni kell, szükséges, hogy az emberek remegjenek már attól, hogy meglátnak egy rendőregyenruhát. Ez a tábornok Péter Gábor volt, a politikai rendőrség, az Államvédelmi osztály, az ÁVH mindenható feje, a kommunista rendszer retteget erőszakszervének első főnöke.
Az ÁVO majd az ÁVH fejének ez a felfogása, lelkülete, a "fejtől büdösödik a hal" igazsága alapján érvényesült az erőszakszerv minden intézményében, és személyénél, tisztektől kezdve az utolsó fogdmegig.
Létalapja és filozófiája az volt, hogy rettegtek tőle.

1952-1956 között, tehát négy év alatt 1.136.434 ember ellen indult vádeljárás, és indítottak vizsgálatot. - írja könyvében Berecz János.
A feljelentett személyek 45 %-a, 516.708 fő ellen hoztak elmarasztaló ítéletet. Vagyis csak az 1956-os forradalmat közvetlenül megelőző négy esztendő alatt több, mint félmillió embert ítéltek el.
A statisztika akaratlanul is eltakarja a számok mögötti emberi tragédiát, csökkenti az egyéni szenvedés elevenségét. De ha emberi részvéttel éljük át a statisztika adatait,azokat az élethelyzeteket, melyekről az életképek részében olvashattunk, azonnal érthetővé válik mi történt Magyarországon 1945 és 1956 között, s hogy 1956-ban a magyar forradalomnak miért kellett kitörnie.

II. A forradalom és szabadságharc
A/ Budapest

1956. október 16. A szegedi egyetemisták határozatot hoznak a Demokratikus Ifjúsági Szövetségtől, az egységes kommunista ifjúsági szervezettől független politikai diákszervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete /MEFESZ/ megalakításásról. Ez már a forradalom előszele volt. A diákság nem állt meg a fennállló rend bírálatánál, hanem határozott követeléseket fogalmazott meg, és a radikális cselekvés útjára lépett. Követeléseiket sokszorosították, terjesztették, és demonstrációt készítettek elő.

1956. október 22. Hírek érkeztek Budapestre, a lengyel kommunista párt élén történt személycseréről. A varsói sztálinista vezetéssel folytatott harcból Gomulka került ki győztesen, ő a Nagy Imréhez hasonló irányzatot képviselte saját pártjában. Hruscsov Varsóba repült, a szovjet csapatokat mozgósították, ám a lengyel vezetés egységes fellépése elhárította az összecsapás veszélyét.

A lengyelországi fejlemények hírére a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói 16 pontos követelést fogalmaztak meg: pártkongresszus összehívása, Nagy Imre kormányfői kinevezése, szovjet csapatok kivonása, többpártrendszerű szabad választások, gazdasági függetlenség, a hagyományos nemzeti szimbólumok és ünnepek visszaállítás.
Az egyetemisták a lengyel néppel való szolidarítás kifejezése, és a követeléseik teljesítése céljából október 23-ára békés tüntetésre hívtak fel.

1956. október 23. A pártvezetés előbb betiltja a tüntetés megtartását, majd engedélyezi. A döntéstől függetlenül a tüntetés elkezdődik. A műszaki egyetemisták a Bem térre, a bölcsészek a Petőfi szoborhoz vonulnak, majd onan át Budára, s csatlakoznak a Bem tériekhez, ahonnan a Kossuth térre mennek. Itt a tömeg követelésére este 9 órakor Nagy Imre beszédet mondott.
Gerő Ernő a kora esti órákban a szovjet nagykövetséghez fordult katonai segítségért. A Szovjetunió helyi képviselői készségesen fogadták a kérést, annál inkább, mivel Magyarországon állomásozó szovjet csapatok ettől függetlenül is készültségben álltak.

A helyzet pattanásig feszült, amikor az Államvédelmi Hatóság egységei a Rádió elfoglalására, követeléseik bemondására készülő tüntetők közé lőttek.
Ezzel kitört a fegyveres felkelés

1956. október 24. Nagy Imre átvette a miniszterelnöki tisztet.
Ezen a napon a fővárosba bevonuló tankoszlopok láttán a forradalmárok nem hátráltak meg, hanem felvették a harcot.
Pesten a VIII. és a IX. kerületben /Corvin köz/, Budán a Széna téren, valamint a külső kerületekben több felkelő gócpont, spontán alakulat jött létre.
A forradalomban többségében a fiatalság vett részt, az idősebb korosztályból vagy az értelmiségi rétegből kerülteki ki a vezetők, de a legvakmerőbb felkelők szintén a vezetők közé emelkedtek. Pl. Iván-Kovács László és a Pongrácz-fivérek a Corvin közben, Angyal István és Bárány János a IX. kerületi Ferencvárosban, és Szabó János a Széna téren.
A hit és tiszta hősiesség jellemezte e napok eseményeit: a harcok során közönséges bűncselekmények szinte nem fordultak elő, a betört ablakú kirakatokból senki nem vitte el az árukat, még a harcosok számára igénybe vett élelmiszerekért is fizettek a csoportok vezetői. A forradalmárok szilárdsága döntő tényezőnek bizonyult, még a kritikus napokban, október 24-e és 28-a között is folytatták a túlerő elleni harcot.

Az október 23-át követő napokban a sztálinista pártállam - az ÁVH néhány egységétől eltekinve - össszeomlott.
Miközben a forradalmi szervezetek és a fővárosi felkelők ragaszkodtak az október 23-i követelésekhez, az MDP székházában ádáz politikai harc bontakozott ki a keményvonalasok, illetve Nagy Imre és az őt követők között.

1956. október 25-26. Úgy tűnt ezekben a napokban, hogy a keményvonal és a neki engedelmeskedő fegyveres egységek képesek gátat vetni a kibontakozásnak.
25-én a Parlament előtt a fegyvertelen tüntetők közé lőttek, és valóságos mészárlást rendeztek. Számos vidéki városban a sortüzek százak életét oltották ki.
Október 25-e fontos eseménye volt, hogy szovjet nyomásra Gerő Ernő lemondott pártvezetői tésztségéről, utóda Kádár János lett.

1956. október 27. Új kormány alakult, melyben helyet kapott a tevékenységét felújító Kisgazdapárt két tekintélyes vezető személyisége Tildy Zoltán volt köztársasági elnök és a szovjet fogságból nem sokkal korábban szabadult Kovács Béla.

1956. október 28. Nagy Imre tűzszünetet rendelt el. A következő két napon a pártvezetés és az új kormány elfogadta a forradalmi követelések jelentős részét.

1956. október 30. A szovjet csapatok kivonultak Budapestről.
Nagy Imre bejelentette a többpártrendszert, azaz elfogadta az 1945-ös koalíciós kormányzati arányokat, és elismerte a helyi önszerveződéseket, valamint az üzemi munkástanácsokat.
A kományon belül megalakult egy szűk politikai egyeztető testület, a kabinet: amelyben helyet kapott Tildy Zoltán, Kovács Béla, Losonczy Géza, továbá Kádár János és Erdei Ferenc. Egy helyet a szociáldemokratáknak tartottak fenn. Nagy Imre bejelentette, hogy kormánya tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok Magyarországról való teljes kivonásáról. A felkelőket bevonták az újonnan szerveződő karhatalomba, amelynek élére a forradalommal egyetértő katona- és rendőrtisztek kerültek, közülük Maléter Pál, Király Béla és Kopácsi Sándor. A kormány ezen a napon feloszlatat az ÁVH-t.

A fegyveres harc megszűnése és a kormány döntései némi megnyugvást hoztak Felállt a karhatalom, megindult a különféle demokratikus pártok szerveződése.
Ugyanakkor a régi rendszer ellen, az évek alatt lefojtott gyűlölet, sokakból a felszínre tört, s ez néhány esetben utcai népítéletekben fejeződött ki. Az ÁVÓ-sokat felkötötték a fákra. A budapesti Köztársaság téri kommunista pártszékház ostromát követő lincselés tucatnyi áldozatot követelt.

1956. október 31-e november 1-je. Egyre több jel mutatta, hogy Moszkvában fordulat zajlott le, és küszöbön áll egy újabb fegyveres beavatkozás. Nagy Imre tragikus helyzetbe került.
A nép a szovjet csapatok azonnali kivonását követelte, semlegességet és többpártrendszert akart. Mindezt ő maga is így képzelte, csakhogy szerinte mindennek évek alatt fokozatosan kellet volna megvalósulnia. A szovjetek viszont azt akarták, hogy Nagy Imre az ő szempontjaiknak megfelelően konszolidálja a magyarországi viszonyokat.

A Miniszterelnök történelmi választás elé került. Döntött, és megoldásként a népi követelések elfogadását választotta. /Ezzel megpecsételve sorsát./
1956. november 1-jén hozott történelmi határozatai a Varsói Szerődésből való kilépésről és a semlegesség deklarációjáról gyakorlati válaszok voltak a szovjet intervenciós lépésekre. Ezen döntéseivel Nagy Imre szembe fordult saját kommunista párta és a szovjetek vezette nemzetközi kommunista mozgalom érdekeivel és domáival, és a nemzet követeléseivel azonosította magát.

Ezek a döntések egyértelműen a belső megbékélést segítették elő. A budapesti munkástanácsok felhívást adtak ki a munka felvételére, a legerősebb vidéki központok támogatásukról biztosították Nagy Imre kormányát. Nagyjából helyreállt a közbiztonság, megkezdődött a romok eltakarítása.

Megváltozott a kabinet összetétele. A szociáldemokratákat Kéthly Anna, Kelemen Gyula és Fischer József, a Petőfi /Nemzeti Parasztpártot/-kört pedig Bibó István és B. Farkas Ferenc képviselték. A honvédelmi miniszter Maléter Pál lett.

1953. november 3. A szovjet hadsereg tábornokai november 3-án tárgyalásokat kezdeményeztek a csapatkivonásról, e mögött azonban csupán a félrevezetés szándéka húzódott meg.
A tököli szovjet laktanyában tőrbe csalták és letartóztatták a Maléter Pál vezette magyar küldöttséget.

Időközben szakadás állt be a foradalom vezérkarában: Kádár János november 1-jén este a szovjet nagykövetségre, majd onnan Moszkvába távozott, ahol 2-án, 3-án hosszas tárgyalások után elvállalta az ellenkormány megalalkítását. Ezzel elárulta a forradalmat.
A Kádár-kormány a forradalom ellenében, szovjet szuronyok segítségével kerül hatalomra november 4-.én.

1956. noember 4-én hajnalban a szovjet hadsereg nagyerejű támadást kezdett Budapest ellen, és néhány nap alatt felmorzsolta a hősiesen védekező felkelők ellenállását. Nagy Imre rövid rádiónyilatkozatban jelentette be a támadást, majd a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket.

A politikai sztrájk, a szórványos utóvédharcok egészen 1957 elejéig tartottak, azonban nem tudtak változtatni a tényen:
a magyar forradalom elbukott.


B/ A vidék forradalma

S mit csinált a magyar vidék, miközben a főváros harcolt?
Tudjuk jól - hisz ezt a nép tudatából még Kádáréknak sem sikerült kiírtaniuk -, kenyérrel, krumplival és vérrel támogatta a harcoló forradalmárokat.
Kecskemét kivételével - ahol szabályos polgárháború dúlt Gyurkó tábornok, az őt támogató szovjet csapatok és a magyar forradalmárok között - a magyar vidék fegyvertelenül állt szemben a hatalom erőszakszervezeteivel.
Tüntettek a vidéki városok, falvak, sorra semmisítették meg a gyűlölt bolsevik szimbólumokat, miközben soraikat sortüzek ritkították.
De a tömegek Győrött éppúgy, mint Gyöngyösön, Kaposvárott vagy éppen Szegeden, újra és újra kiözönlöttek az utcára hitet tenni a forradalom ügye mellett. S amire a fővárosban nem volt mód, hisz ott a fegyvereké volt a szó, megkezdték az ország politikai és közigazgatási struktúrájának átalakítását.

1956 egyik talán legnagyobb csodája és történelmi tette, hogy a magyar vidék élve lehetőségeivel, szinte egyik pillanatról a másikra lebontotta a tanácsrendszert, s elkezdte megteremteni a maga különböző elnevezéseket viselő önkormányzati szerveit. Szinte egyik pillanatól a másikra tüntek elő az ismeretlenségből a demokrácia megteremtésére érett és felkészült emberek. Egyik pillanatról a másikra nőttek fel a feladat nagyságához a vidék "Nagy Imréi", ami a csodák között a legnagyobb: az ország szinte minden zugában volt olyan ember, aki tudta, hogy az adott történelmi pillanatban mi a teendő.
A fegyveres harcban résztvevők mellett november 4-e után ezekkel a demokratákkal teltek meg a börtönök, s egyiküknek-másikuknak osztályrészül az akasztófa jutott. Ők voltak azok, akiktől a leginkább tartott a Kádár--rendszer hatalomra jutásakor. Tőlük kellett "megtisztítani" az országot. A tanácsrendszer lebontóitól.

Szólhatnánk itt a balatonföldvári Lexa László orvosról, akit szinte könyörögve kértek a helység kommunista vezetői, hogy vállalja el Földvár irányítását. A köztiszteletben álló doktor engedett a kérésnek. Napok alatt megteremtette az új hatalmi szerveket, őrködött a törvényesség felett, óvta az emberek /minden ember/ életét, s jutalomként - azok vádló tanúskodása mellett, akik szinte rákényszerítették a vezetésre - a kádári bíróság 8 év börtönre ítélte.
De ugyanilyen vezető volt Brusznyai Árpád tanár Veszprémban, akit Kádár vérbírósága bitóra juttatott. .

De talán érdemes egy még kisebb település 56-os napjainak történetére is időt szánnunk, hogy világossá váljék: bármi történt, legyen akár az egy kis település, a Kádár-rendszer kegyetlenül lecsapott a szuverén gondolkodóra

Egy kis település Jánoshalma, félúton Kiskunalas és Baja között éppúgy mint megannyi más magyar kistelepülés október 23-ról 24-re fordulóra lélegzet-visszafojtva figyelte mi történi a fővárosban. De legalább annyira figyeltek Kecskemétre, Kiskunmajsára, Bajára és Szegedre.

Mi is történt ezekben a városokban?
Október 26-án
Kecskeméten tüntetés van, ledöntik az orosz emlékművet /csakúgy, mint Jánoshalmán/, megrohamozzák az ÁVH épületét és a börtönt.
A kivezényelt katonák sortüzének 3 áldozata van.
Kunszentmiklós ledöntik a szovjet emlékművet, tüntetők behatolnak az MDP székházába.
A településre vezényelt katonai alakulat tűzharcba keveredik a tüntetőkkel.

Október 27-e
A kecskeméti Gyurkó ezredes
Tiszakécskén,
Csongrádon,
Kiskörösön és
Kecskeméten a forradalmi megmozdulások leverése érdekében elrendeli a repülők bevetését.
Kiskunfélegyházán a honvédség riasztó lövésekkel oszlatja szét a tömeget.
Kalocsán a tüntetők a politikai foglyok szabadon bocsátását követelik - a katonaság itt megtagadja a tűzparancsot, a börtönőrök lőnek a tömegbe.
Kiskunhalason a főtéren több százan tüntetnek, katonák először füstgyertyával próbálják szétoszlatni a tömeget, végül majd közéjük lőnek. /2 halott, 3 sebesült/.
Kecelen tüntetők támadják a rendőrséget, a Kiskőrösi Gépesített Ezred katonái tüzet nyitnak a tömegre.

Ugyanezen a napon Jánoshalmán megkezdődik a készülődés az új tanácsválasztásra.
Az eseményeket abból a szempontból is érdemes figyelemmel kísérni, hogy Jánoshalmán is állomásozott Tűzérlaktanya.

Október 27.
- A választást du. 15.00 órakor a pártházban tartották, melynek eredményeképp a tanács összetétele kedvező volt a hatalom számára, bekerült Szarka József és Nagy József is, illetve Bauer János, Miskolci Mihály, Fekete Béla, Rabb Antal és Madarász Pál. A testület elnöke Fekete Béla lett.

Október 28.
Az emberek nem voltak megelégedve az előző napi választás eredményével.
- Délután Mintegy négyszáz ember gyűlt össze a tanácsháza előtt, és követelték a testület újjáválasztását népszavazás alapján. "A tegnapi választás semmis, újból kell választani!"
- A katonai parancsnok utasítására egy üteg felfegyverezve járőrözött a községben a választás alatt, ami nagy ellenszenvet váltott ki. A járőrök biztosították a postát, a vasutat és a főbb épületeket.

Új választás:
A gyűlésen elhangzott jelölés alapján választották meg dr. Szobonya Zoltánt, viszont kimaradt Földi János párttitkár, Varga László elnökhelyettes, Kövi Ernő rendőr őrsparancsnok és Agócs Ferenc.
/Nagy Imre demokratikus forradalommá nyilvánítja az eddigi eseményeket, a jánoshalmi katonaság is a forradalom mellé áll./

Még aznap este alakuló ülést tartottak, ahol megválasztották a 42 fős tanács
elnökét: Fekete Bélát
elnökhelyettesét: Bauer Jánost
titkárát: dr. Szobonya Zoltánt.

Rajtuk kívül a testület intézőbizottsága tagjává választották:
dr. Zámbó Endrét, Miskolci Mihályt, Nagy Szepi Dezsőt, Sági Lászlót, dr. Barcsák Józsefet, Magyar Zoltánt, Szarka Józsefet, Rabb Antalt és Kecskés Ferencet.


Október 29.
A forradalmi bizottság 14.00 órakor ülésezett-
Határozatokat hoztak, hogy zökkenőmentessé tegyék a község életét: Tehát az új közigazgatási szervekben megindult a szakmai munka.
Döntöttek:
- a TSz-ek fennmaradásának szükségességéről önkéntes alapon
- hatálytalanították a nyári tagosítást
- a Begyűjtési Hivatal feloszlásáról
- 5-5 fős új ipari és kereskedelmi és mezőgazdasági állandóbizottság szervezéséről
- a tanács dolgozóinak felülvizsgálatáról, az új tanásból csak a szakértelemmel nem rendelkező, hatalmukkal visszaélő ortodox kommunistákat hagyják ki

10 fős Nemzeti Bizottságot választottak, mely bizottság volt a község közvetlen irányítója.
Vezetője: dr. Szobonya Zoltán volt, mint a tanács titkára
Tagjai: Fekete Béla, Bauer János, Madarász Pál, Rabb Antal, Temesi József, Vinkó Antal, Simon Lajos, Nagy József, Miskolczi Mihály

- döntöttek dr. Szobonya javaslatára a Nemzetőrség felállításáról, melynek feladata a személy- és vagyonbiztonság fokozott védelme volt.
A Nemzetőrség megszervezéséből kiveszi részét Bauer János és Miskolczi Mihály. A kahonvédség csatlakozása után a katonaság részéről Schmidt András felügyeli a Nemzetőrséget, november 2-án Hajnóczi Lajos tartalékos századost kérik fel a polgári erők részére a Nemzetőrség irányítására.

Egyúttal elhatározták, hogy a budapestieknek is élelmiszertámogatást küldenek, melyre október 30-án került sor.
- Segítséget nyújtottak a környező kisebb települések forradalmi bizottságainak megalakulásához, pl. Mélykút, Kéleshalom, Borota, Kunfehértó


Október 30.
29-én kapott felsőbb utasításra megalakult a tüzéralakulat forradalmi katonai tanácsa. Az állomány nyílt szavazással választott. Tagok: Vígh Béla hadnagy, Gyenes Sándor őrvezető, Bozsik Gyula honvéd, Takács Sándor honvéd felderítő, Györke József szakaszvezető, Hegedüs István honvéd. Póttagok: Buzás Ferenc hadnagy ütegparancsnok, Császár Ferenc törzsőrmester.

Október 31.
- Jánoshalmán dr. Szobonya tárgyalt a pártok újjászervezéséről. Így később megalakulhatott a Nemzeti Parasztpárt, Független Kisgazdapárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt.
Dr. Szobonya Zoltán, dr. Zámbó Endre és Sági László tanító a követeléseket 19 pontban rögzítette.
A 19. po
nt szövege: "Végül kijelentjük: a régi rendszert, régi formájában visszaállítani nem akarjuk, nem akarunk kizsákmányoló kapitalizmust, földesurak, gyárigazgatók uralmát, de nem akarunk proletárdiktatúrát sem."

Ezt dr. Szobonya és Fekete Béla aláírásával szétküldték a különböző szervezetekhez/ tsz-k, iskolák/, s elküldték a kormánynak is.
A nagygyűléseken is felolvasták:
A nagygyűléseken részt vettek a diákoktól kezdve a legidősebb nemzedékig szinte minden korosztály. /Kollár István iskolaigazgató vezetésével a diákság is részt vesz a nagy gyüléseken, később ezért őt állásából felmentették./

Igy elmondhatjuk, hogy október végére, mind a polgári életet, mind pedig a hadsereget a forradalom hívei irányították. A mélyben feszülő indulatok ellenére Jánoshalmán mindvégig rend-, élet- és vagyonbiztonság volt.
Dr. Szobonya Zoltán mindenkit visszafogott az önbíráskodástól és a személyes bosszútól. Beszédeiben is hangsúlyozta:
"Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen mindent, mert nagyon kevesen vagyunk magyarok, és minden magyar embere szükség van."
Később ez talán nagyobb bűnnek számított.


Ezek a napok rendkívül tevékeny napok voltak. Elmondhatjuk, hogy Jánoshalma népe hazaszeretetből, lelkesedésből, tenniakarából példát mutatott. Így jutunk el
november 4-hez, amikor a jánoshalmi Tüzéralakulat Forradalmi Katonai Tanácsa megtette a katonai előkészületeket a forradalom vívmányainak megvédésre.
Schmidt főhadnagy és Magyar Zoltán hajnali 4.30 órakor a hangosbemondón keresztül önkénteseket hívott be, Hajnóczi Lajos és Török Péter mozgósította a nemzetőröket, s a felhívásra több mint 100 ember jelentkezett. Hangszóróba olvasták a mozgósítási felhívást, amit a vasárnapi miséken is kihírdettek. Három szakaszra osztva felszereltek körülbelül 100 civilt is, akiket katonai parancsnokok mellett a település bejárati pontjaihoz vezényeltek. A páncéltörő ágyúkhoz nem volt elegendő legénység, ezért ide is civileket kértek. Tíz páncéltörő ágyút a laktanya körül körkörösen állítottak fel. Megszervezték a sebesültek várható ellátását is, orvosokat, áplókat hívtak be, termeket ürítettek ki, s kötszereket, gyógyszereket készítettek elő.
Szobonya Zoltán mint a forradalom polgári vezetője egyetértett a mozgósítással, mivel úgy tudták, hogy mind a bajaiak, mind a kecskemétiek harcban állnak.

Elmondhatjuk, hogy az októberi napokban a polgári átalakulás első lépéseit tették meg.
Ezzel szemben áll a megtorlás, a súlyos ítéletek.

dr. Szobonya Zoltán kötél általi halál
Hajnóczi Lajos - életfogytig tartó börtönre ítéltek, s ebből letöltött 6 évet.
Török Péter nemzetőrt 8 évi börtönre,
dr. Zámbó Endrét 5 évi börtönre,
Fekete Bélát 3 évi börtönre

ítélték.

Sokan kénytelenek voltak elhagyni hazájukat: Schmidt András főhadnagy, Bauer János és Miskolczi Mihály.
A katonákat is perbe fogták, ám a vádatr bűncselekmény hiányában elejtették.ű

Az első rendű vádlott dr. Szobonya Zoltán ellen a vád:
"A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetéeésének bűntettte. Magyarul a katonai irányítás egyszemélyi vezetése."
Az ítéletet 1958. szeptember 29-én végrehajtották.

Az ítélet az elrettentést szolgálta, hogy Jánoshalma népe ne emlékezzen ezekre a napokra, hogy ne vállalhassa büszkén saját történelmi múltját.
Dr. Szobonya Zoltán elitélésében a katonai irányítás csak ürügy volt, valójában példátlan szakmai hozzáértése,szervezőkészsége és nyilvánvaló tekintélye volt a fő indok, amivel rászolgált a halálos ítéletre. Az ilyen emberek veszélyesek voltak az akkori hatalom szemében.

Dr. Szobonya Zoltán nem csak a forradalom napjaiban állt helyt, de a börtönévek alatt is.
Hiába volt bilincsbe verve,
lelkét és gerincét nem tudták megtörni,
emberi méltóságát nem tudták elvenni,
ezért is kellett meghalnia, mint mondta:
"Inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni"
- Ez élete példázata.

A rázúduló vádak ellenére sem tört meg, nem hárította a felelősséget társaira, hanem
"Hajlíthatatlanul vallott életelvekkel állt a bírósággal szemben." - áll a vádiratban.

Végsőkig hitte, hogy az áldozatvállalásuk nem lesz hiábavaló.
"A hazámért és Jánoshalma népéért!"

Ezek voltak egy halálra készülő ember utolsó szavai.
Ez az ember a nagyapánk volt.

Érdemes elolvasni azt az emlékbeszédet, melyet egy olyan 30-as éveiben járó fiatalember, dr. Kövér László - a dokumentumok áttanulmányozása után - mondott dr. Szobonya Zoltán halálának 42. évfordulóán, aki nem élte át, csak történelemkönyvekből hallott a forradalmi eseményekről, hisz a családját sem érintette közvetlenül. /Melléklet/
Budapest, 2001.

/A beszéd: Megemlékezések-Kecskemét-2000. link alatt található/





























aaaaaaaaaaaaiii