Ünnepélyes emléktábla-avatás, ünnepi beszédet mondott: Katona Tamás a MEH államtitkára, Csapó József Kecskeméti BV Intézet parancsnoka és Kissné Szobonya Csilla


Kissné Szobonya Csilla ünnepi beszéde

Emberségünkből álljon fönn hazánk - hallhattuk az imént a költő a mai napig érvényes kivánságát- Kiegészíhetjük még, hogy összefogásunkból álljon fönn hazánk, s akkor elmondhatjuk, hogy a forradalom mártírjainak áldozatvállalása nem volt hiábavaló.



Családunk nevében szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, aki ma eljött, hogy együtt emlékezzünk édesapámra, a forradalom mártírjára, kivégzésének 35. évfordulóján.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Dr. Csapó József alezredes úrnak, Sinkó Péter őrnagy úrnak és mindazoknak, akik részt vettek az avatóünnepség megrendezésében.

Tisztelt Emlékezők!
Megrendülten állok itt e börtönfal előtt, amelyen már az emléktábla is felidézi számunkra, hogy egy ember - az édesapám - 35 évvel ezelőtt, ezen a napon e falak között készült utolsó útjára.
Számot vetett már életével. Hiszen az utolsó napok egyikén ezt írta levelében:
"Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést, ez a magyar sors, büszke vagyok arra, hogy a jó Isten erre a sorsra tartott érdemesnek."
"Pici babáim! Soha ne felejtsétek, hogy magyarnak születtetek, s egyre kérlek, hogy soha senkire valótlant ne mondjatok. Mindig és minden körülmények között csakis az igazat - ezt kéri tőletek édesapa"

S mi igyekeztünk mindig ennek szellemében élni, mert édesanyánk így nevelt bennünket. Édesanyánk, aki itt búcsúzott el, és tett ígéretet édesapámnak, hogy minden erejét arra hasznája, hogy a 3 pici gyereket tisztességgel felneveli.
Hiszen 35 évesen itt maradt társ nélkül, pénz nélkül, munka nélkül és munkalehetőség nélkül. Nem volt semmije csak férjének tett ígérete.
Elmondhatjuk, hogy valóra váltotta ígéretét, s méltó társa volt édesapámnak életében, halálában és a halála után is az maradt.

Tisztelt Emlékezők!
Szeptember 29-es a Néphadsereg napja volt. S ezt emberáldozattal ülték Bács-Kiskun megye népének és Jánoshalma lakosságának megfélelmlítésére.
AZ ÍTÉLET KÖTÉL ÁLTALI HALÁL!

A halálos ítéletet reggel 7 óra 30 perckor hajtották végre, itt a börtön udvarán.

Édesapám bátra vállalta a halált, mert mint mondta:
'INKÁBB BECSÜLETBEN MEGHALNI,
MNT BECSTELENÜL ÉLNI"

Utolsó szavai ezeke voltak:
"A hazámért és Jánoshalma népéért!"

Hiszen Jánoshalma népe példás hazaszeretetről tett tanúbizonyságot a forradalom napjaiban.

35 évvel ezelőtt délelőtt 11 órakor a kecskeméti Szentháromság temetőben - dr. Szendrői József jogász, a kecskemét ügyvédek képviseletében, dacolva a terrorral, koporsóval várta a holtestet, - így igaz, hogy a temető árkában - de koporsóban került örök nyugalomra, az akkori szokásoktól eltérően.

Most erről a helyről mondok köszönetet emberségükért és bátor kiállásukért.

Miért is kellett meghalnia?
Emlékezzünk - mert emlékeznünk kell, hiszen több, mint 30 évig a nevét sem lehetet kiejteni, megalázták, sárba tiporták azt. Valós törekvéseikről, tetteikről egy szó sem eshetett.
Pedig az emberek hosszú ideig őszinte részvéttel gyászolták. A mélykútiak csomagokat küldtek. A jánoshamiak, amikor a nagymamánál nyaraltunk hozták a csirkét, gyümölcsöt, hogy legyen mit enniük a Doktor úr lányainak, s ha az utcán hárman mentünk, és felismertek, sírva borultak a nyakunkba.
De az idő és a politikai befolyás nagy úr.
Közben felnőtt egy nemzedék, amelyik nem is hallott róluk vagy csak elferdítve, hamis történelemből.

Pedig hősök voltak, a hétköznapok hősei!

Céljuk az ország függetlenségének, szabadságának kivívása, jogrendjének megteremtése volt. Készek voltak a forradalmi vívmányok védelmére utolsó csepp vérükig.

Édesapám a Jánoshalmi Forradalmi Bizotság vezetőjeként - a forradalom első napjától kezdve valódi többpárti demokrácia megteremtésén dolgozott.
Az ő bátor kiállásának, igaz hazafiságra buzdító beszédeinek hatására, úgy győzött a forradalom, hogy egy pofon el nem csattant.
Beszédeiben is hangsúlyozta:
"Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen mindent, mert nagyon kevesen vagyunk magyarok, és minden magyar emberre szükség van."

Mindenkit visszafogott az önbíráskodástól, és a személyes bosszútól. Jánoshalmán mindvégig rend, élet- és vagyonbiztonság volt.

Ezzel szemben felháborían igazságtalan, embertlen, jogtalan a kegyetlen megtorlás, a súlyos ítéletek.

Vezetésével újjászervezték a közigazgatást, új tanácsot választottak.

A Forradalmi Bizottság 19 pontban fogalmazta meg programját, és határozatot hozott:
- a tsz-ek fennmaradásának szükségességéről önkéntes alapon, de hatálytalanította a nyári tagosítást,
- - a Begyűjtési Hivatal feloszlatásáról,
- - az új ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági bizotságok szervezéséről, hogy a község életét zökkenőmentessé tegyék,
- - a honvédség csatlakozása után pedig a rend biztosítására kis létszámú nemzetőrség felállításáról,
- - megszervezték a budapestiek támogatására élelmiszersegélyek küldését.
Jánoshalmán 1956-ban a demokratikus átalakulás első lépéseit tették meg, azalatt a rövid idő alatt.

Igaz célért harcoltak tiszta eszközökkel.

Édesapám ellen a vád:
A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetésének bűntette.
Bár még a vádiratban is ez áll:
"Igaz, hogy sem emberéletben, sem anyagiakban semmiféle kár nem keletkezett, de ha jöttek volna a szovjet csapatok, lőttek volna."

Az egész vád erre a "HA" feltételre épült.

Édesapám többször is elhagyhatta volna az országot, de nem tette, mert mindig azt mondta: amit csináltam, azért vállalom a felelősséget. De ilyen fokú megtorlásra senki sem számított.

1956-ban én csak 5 éves voltam, az eseményekre személyes élményeimből nem emlékszem, de emlékszem édesapám november 1-jei mélykúti beszédére. /Azóta november 1-jén minden évben megkoszorúzzák ott, a magyar hősök emlékművét./
Főleg a beszéd hangulatára, emlékszem a lelkesedésre, a kokárdát és Kossuth jelvényt viselő emberek arcára.
S aztán emlékszem a rádió mellett töltött órákra: Nagy Imre beszédére: az aggódásra. Emlékszem az AVO-sok házkutatására, ahol engem, az 5 éves gyereket is kikérdeztek.
Emlékszem a félelemre, hogy a barátok nappal nem mertek köszönni, csak az éjszaka leple alatt jöttek el. Akkor hallottam először, hogy ez "kirakatper" lesz, a Zoli nagyon vigyázzon minden szavára.

Gyerekfejjel el nem tudtam képzelni, hogy ez mit jelenthet.
Ma már potosan tudom.

Gyerekkorunk legfájóbb, és soha el nem felejthető emléke, amikor utoljára láttuk édesapánkat.

A gyermek szemében az édesapa az erő és a nagyság megtestesítője! Iyen volt a mi édesapánk is nekünk. Borzasztó volt látni, amikor rab ruhában, börtönőrei kíséretében, gúzsba kötve: keze lábához láncolva, minden lépésnél szinte földig hajolva haladt a rabszállító felé. Ez persze már csak a megaláztatások utolsó stációja volt: együtt járt a halálos ítélettel.

De hiába volt bilincsbe verve, a lelkét és gerincét nem tudták megörni, emberi méltóságát nem tudták elvenni, ezért is kellett meghalnia. Ezt bizonyítja a vádirat is:
"Itt hajthatatlanul vallott életelvekkel áll a bírósággal szemben"

Ez az erkölcsi tartás, eszméinek igazsága, és az igazság melletti kiállása teszi Őt is igazi hőssé, és ez a helytállás mutat nekünk példát a hétköznapokban.g
Végsőkig hitte, hoy az áldozatvállalásuk nem lesz hiábavaló!

A búcsúzásnál azt mondta Édesanyámnak:
"Lesz még magyar ünnep, lesz még feltámadás, igaz, hogy én már nem érem meg, de ti még lesztek nagyon boldogok és szabadok."

S ez a szabadság úgy tűnik most eljött, s rajtunk múlik hogyan élünk vele.

A jóslata valóra vált, hiszen ma halálának 35. évfordulójján itt állunk, és emléke, emberi nagysága előtt tisztelettel hajtunk fejet.



Az ünnepségen elhangzott vers:

Petőfi Sándor: Isten csodája

aaaaaaaaaaaaiii