Az emléktábla avatáson ünnepi beszédet mondott: Gelányi János Mélykút polgármestere, Kissné Szobonya Csilla, Karsai Péter Ogy-i képviselő, Tüske János Kecskeméti BV Intlzet parancsnoka, Novok-Rostás László ny. tanár, Bányai Gábor Fidesz MPP választókerületi elnök, az ünnepséget levezette Novák László iskolaigazgató - verset mondott Szobonya Zoltán unokája: Simon Zoltán
Novák László iskolaigazgató köszöntője és bevezetője
Nagy tisztelettel köszöntöm az ünneplő közönséget az 1956-os Forradalom és szagadságharc 48. évfordulójára, valamint dr. Szobonya Zoltán '56-os mártír tiszteletére készített emléktábla felavatására rendezett ünepségen.
Külön köszöntöm dr. Szobonya Zoltán gyermekeit: Kissén Szobonya Csillát, Szentpályné Szobonya Emőkét, Simonné Szobonya Tündét és a családtagokat.
Köszöntöm Karsai Pétert, országgyűlés képviselőt,-
Tüske Jánost, a BKKM-i Bünteté-végrehajtó Intézet igazgatóját,
Bányai Gábort, a Fidesz MPP választókerületi elnökét,
Gelányi Jánost, Mélykút Nagyközségi Önkormányzat polgármesterét,
Bolvári Jánost, Mélykút Egyházközség plébánosát,
Novok Rostás Lászót az emléktáblával ellátott, néhai dr. Szobonya Zoltán házának jelenlegi tulajdonosát.
Emlékezzünk közösen azokra a történelmi pillanatokra, melyek egy nemzet sorsát jelölték ki a történelemben. 49 év telt el azóta, és még ma is elevenen élnek néhány ember tudatában, azok a megrázó események, melyeket az élet mélyen bevésett örökre a lelkükbe.
1956. október 23-án kitört Budapesten a forradalom. A legborzasztóbb időt itt élték át az emberek. Fiatal pesti srácok haltak meg, akiket hiába várt az édesanyjuk, többé sohasem mentek haza. Családapák és anyák ragadtak fegyvert, és estek áldozatul azért, hogy végre független legyen az ország.
Hány és hány magyar katona esett el, akik napokig azt sem tudták, hogy mi történik az országban, ki az ellenség, és kit kell megvédeni. Teljes volt a zűrzavar.
Egy egész világ figyelte tétován, hogy ez a picinyke magyar nép, mily nagy feladatra vállalkozott, szemben a szovjet hatalommal.
Sajnos győzött a túlerő. Az orosz csapatok összeroppantották a magyar felkelőket, és következett a véres megtorlás időszaka olyan embertelen módon, hogy még a lázadás, szervezkedés gondolata se jusson soha többé eszébe senkinel. Ezrek kerültek a börtönökbe, kiket megalázva, megkínozva vallattak, majd ítéltek bitóra,
"Gloria Vctis! Emlékezzetek az elesettekre"
az emberekhez így kiáltott a költő.
Most itt az idő, emlékezzünk!
Felkérem Gelányi János polgármester urat, hogy tartsa meg ünnepi köszöntőjét!
Nagy tisztelettel köszöntöm az ünneplő közönséget az 1956-os Forradalom és szagadságharc 48. évfordulójára, valamint dr. Szobonya Zoltán '56-os mártír tiszteletére készített emléktábla felavatására rendezett ünepségen.
Külön köszöntöm dr. Szobonya Zoltán gyermekeit: Kissén Szobonya Csillát, Szentpályné Szobonya Emőkét, Simonné Szobonya Tündét és a családtagokat.
Köszöntöm Karsai Pétert, országgyűlés képviselőt,-
Tüske Jánost, a BKKM-i Bünteté-végrehajtó Intézet igazgatóját,
Bányai Gábort, a Fidesz MPP választókerületi elnökét,
Gelányi Jánost, Mélykút Nagyközségi Önkormányzat polgármesterét,
Bolvári Jánost, Mélykút Egyházközség plébánosát,
Novok Rostás Lászót az emléktáblával ellátott, néhai dr. Szobonya Zoltán házának jelenlegi tulajdonosát.
Emlékezzünk közösen azokra a történelmi pillanatokra, melyek egy nemzet sorsát jelölték ki a történelemben. 49 év telt el azóta, és még ma is elevenen élnek néhány ember tudatában, azok a megrázó események, melyeket az élet mélyen bevésett örökre a lelkükbe.
1956. október 23-án kitört Budapesten a forradalom. A legborzasztóbb időt itt élték át az emberek. Fiatal pesti srácok haltak meg, akiket hiába várt az édesanyjuk, többé sohasem mentek haza. Családapák és anyák ragadtak fegyvert, és estek áldozatul azért, hogy végre független legyen az ország.
Hány és hány magyar katona esett el, akik napokig azt sem tudták, hogy mi történik az országban, ki az ellenség, és kit kell megvédeni. Teljes volt a zűrzavar.
Egy egész világ figyelte tétován, hogy ez a picinyke magyar nép, mily nagy feladatra vállalkozott, szemben a szovjet hatalommal.
Sajnos győzött a túlerő. Az orosz csapatok összeroppantották a magyar felkelőket, és következett a véres megtorlás időszaka olyan embertelen módon, hogy még a lázadás, szervezkedés gondolata se jusson soha többé eszébe senkinel. Ezrek kerültek a börtönökbe, kiket megalázva, megkínozva vallattak, majd ítéltek bitóra,
"Gloria Vctis! Emlékezzetek az elesettekre"
az emberekhez így kiáltott a költő.
Most itt az idő, emlékezzünk!
Felkérem Gelányi János polgármester urat, hogy tartsa meg ünnepi köszöntőjét!
Mélykút, 2004. október 23.
Gelányi János Mélykút Nagyközség polgármesterének
megnyitó beszéde
Megállunk, és emlékezünk,
Megálunk, és feltekintünk.
Megállunk, és előre nézünk!
Az elmúlt 2 év alatt Mélykút nagyközség képviseletében már négy alkalommal álltam meg, és tisztelegtem dr. Szobonya Zoltán ügyvéd emléke és példája előtt.
Nem visszük egy kicsit túlzásba az emlékezést? - merülhet fel bennünk a kétely.
Azt gondolom, hogy nincs értelme ezt a kérdést feltenni akkor, amikor egy ilyen, a maihoz hasonló ünnepségre, emléktáblaavatásra, annak a népnek, azoknak az embereknek a kezdeményezésére kerülhet sor, akik nagyon sokat, talán életüket köszönhetik dr. Szobonya Zoltán ügyvéd úrnak.
Nemcsak emlékezünk, nemcsak emléket, de példát is állítunk.
Szükségünk van nekünk, magunknak is, utódainknak is példaképekre, akiknek hitéből, életpéldájából a nagyon nehéz, talán reménytelennek látszó helyzetekben is erőt tudunk meríteni, és bízón merünk a jövőbe tekinteni.
Ezekkel a gondolatokkal megnyitom mai megemlékezésünket.
Gelányi János Mélykút Nagyközség polgármesterének
megnyitó beszéde
Megállunk, és emlékezünk,
Megálunk, és feltekintünk.
Megállunk, és előre nézünk!
Az elmúlt 2 év alatt Mélykút nagyközség képviseletében már négy alkalommal álltam meg, és tisztelegtem dr. Szobonya Zoltán ügyvéd emléke és példája előtt.
Nem visszük egy kicsit túlzásba az emlékezést? - merülhet fel bennünk a kétely.
Azt gondolom, hogy nincs értelme ezt a kérdést feltenni akkor, amikor egy ilyen, a maihoz hasonló ünnepségre, emléktáblaavatásra, annak a népnek, azoknak az embereknek a kezdeményezésére kerülhet sor, akik nagyon sokat, talán életüket köszönhetik dr. Szobonya Zoltán ügyvéd úrnak.
Nemcsak emlékezünk, nemcsak emléket, de példát is állítunk.
Szükségünk van nekünk, magunknak is, utódainknak is példaképekre, akiknek hitéből, életpéldájából a nagyon nehéz, talán reménytelennek látszó helyzetekben is erőt tudunk meríteni, és bízón merünk a jövőbe tekinteni.
Ezekkel a gondolatokkal megnyitom mai megemlékezésünket.
Bányai Gábor Fidesz MPP választókerületi elnök
ünnepi beszéde
Mélykút, 2004. október 23.
"AMELY NEMZET MAGA NEM BECSÜLI MEG ÖNMAGÁT,
HOGY AKARJA, HOGY BECSÜLETE LEGYEN MÁSOK ELŐTT,
AMELY NEMZET NEM TUD BÖLCSEN ÉLNI JOGAIVAL,
NEM TUDJA ALKOTMÁNYOS JOGAIT
BÖLCS POLITIKAI CSELEKVÉSRE, POLITIKAI AKCIÓRA FELHASZNÁLNI,
AFELETT A NEMZET FELETT AZUTÁN NAPIRENDRE TÉR A TÖRTÉNELEM."
Szeretve Tisztelt Szobonya Család!
Tisztelt Képviselő Urak! Polgármester Urak!
Kedves Mélykúti Barátaim! Kedves Vendégek!
Tisza István szavaival köszöntöm Önöket ezen a nyirkos, hideg délutánon. 1956 októberében a néhai miniszterelnökünk szavai életre keltek. Magyarország minden, jó szandékú polgára vissza akarta szerezni emberi jogait, szabadságát, ősei vagyonát, becsületét a kommunista diktatúra véreskezű vezetőitől.
Nem újféle kommunizmusért, amelyet később emberarcú szocializmusnak neveztek el, vagy kapitalizmusért vonultak és harcoltak a diákok, a munkások, a parasztság országszerte, hanem egy jobb magyar világért, ahol a munkának értelme és célja van, ahol az embert nem viszi el a nagy fekete autó azért, mert megsértette a kommunista hatalmat. Netalán be merészelt menni egy templomba, és imádkozni mert hite szerint Istenéhez. Vagy, mert saját földje vagy saját műhelye volt, amiért a hortobágyi délibáb forró remegését adta a párt és a proletárdiktatúra cserébe.
13 napig hittek benne, hogy álmuk megvalósul.
Kedves Barátaim!
Ha az ember messze akar látni, akkor magaslatra kell felmásznia, ahonnét széttekinthet. Ha a magyar ember hazája elmúlt századi történelmében tájékozódni, eligazodni kíván, akkor ezt a magaslatot, 1956-ot meg kell másznia és nem szabad kikerülnie.
Ezért vigyázzunk, nehogy elfelejtsük múltunkat, mert akkor a fájdalmas emlékű események, bármikor újra megtörténhetnek és biztosak lehetünk benne, lidércként meg fognak jelenni hálószobáink falain.
Ne engedjük, hogy gyermekeink elfeledjék hazájuk árulóinak a nevét. De azt sem, hogy mi vezetett 1956-hou
.
Mert emlékeznek-e vagy tudják-e Önök, hogy
- a mi derék kommunistáink 1945-től elvitettek "málenkij robotra" 700 ezer honfitársunkat, akik közül mindössze 290 ezren élték túl, és jöttek haza tovább bűnhődni.
Tudták-e, hogy
- ugyanők 400 ezer magyar kivándorlásáért és 187 ezer német és 73 ezer szlovák honfitársunk kitelepítéséért is felelnek. Ez eddig 1,370 ezer ember.
- Ugyanők hagyták, hogy Erdélyből 210 ezer, Felvidékről 120 ezer magyart toloncoljanak ki a román és cseh elvvbarátaik.
Ne feledjük, hogy idegen érdekek miatt ontotta ki magyar magyarnak a vérét.
De tudták-e, hogy
amíg a harcokban meghalt több mint 2500 felkelő, addig mindössze 37 ÁVH-s rendő és katona esett el?
A karhatalmista sortüzekben 350 békésen tüntető asszonyt és gyermeket mészároltak le.
Nem feledjük, hogy sokan voltak és még ma is élnek olyan rosszlelkű emberek hazánkban, akik védtelen anyákra, gyerekekre képesek voltak akkoriban lőni, és lövetni, és csak annyival el tudták intézni később, hogy na és! Pedig ahogy Ábel vére, úgy a felkelők, forradalmárok vére is az Istenhez kiált.
De azt se feledjék el sohasem, hogy a néhai Kádárnak egy szavába kerülhetett volna és a 229 kivégzett forradalmár harcos vagy vezető menekülhetett volna meg a siralomháztól és a bitófától, százezrek nem menekültek volna el hazánkból.
Kedves Emlékezők!
15 évvel a rendszerváltoztatás után, talán eljött az ideje, hogy a Kádár-féle rendszerrel egyszer és mindenkorra a lelkünkben is elszámoljunk, és leszámoljunk. Mert még ma is sokan mondják, hogy az 1957-től 1989-ig a hazánkban létező szocializmus jó volt, mert épült az ország, épültek a lakótelepek, az utak, az iskolák, tanulhattunk, volt munkahelyünk. De barátaim, a náci Németországban még több utat és gyárat építettek és még többet tanulhattak. Ettől a nácik világa jó volt?? Ugye nem?
Sztálin is építette a nagy Szovjetuniót, de uralma alatt ott is meg kellett halnia éhen vagy golyó által tízmilllióknak. Kérdezem, tehát, az is jó rendszer volt??? Ugye nem?
Mondjuk ki bátran, az a rendszer és az az ország, amely nem az emberek szívébe beleírt erkölcsi törvények szerint jön létre, erkölcstelenül él, saját nemzete polgárainak emberi jogait megtagadja, elveszi mások vagyonát, a saját ellenfeleit börtönbe zárja, kivégezteteti, figyelteti a polgárait, üldözi az egyházakat és a templomba járókat, cenzúráz mindent és mindenkit, az egy rossz rendszer és beteg ország. Ugye emlékeznek még, hogy így történt hazánkkal abban a 40 évben?
Tudták-e hogy kik voltak,
akik miatt 56 után kivégezték a 229 embert, köztük dr. Szobonya Zoltánt, 18 ezer embert zártak rács mögé és emigrált 182 ezer magyar ember, kötük rokonaink, barátaink?
Emlékeznek még rájuk?
Az idősebbek még emlékeznek talán a valódi gyilkosokra,
Apró Antalra, Biszku Bélára,
Fehér Lajosra, Kádár Jánosra,
Kállai Gyulára, Kiss Károlyra,
Marosán Györgyre, Münnich Ferencre!?
Hát a névtelen pártvezetőkre, az apparátus tagjaira, a besúgók tízezreire?
Kedves Barátaim!
Emlékezzünk ennél a háznál is, amelyben egykor a mélykútiak és jánoshalmiak szeretett ügyvédje lakott.
Amikor elolvastam, és megismertem Szobonya Zoltán életpályáját és útját a forradalom előtt és után egészen a kecskeméti börtön udvarán állt bitófáig, az az érzés dolgozik bennem azóta is, hogy mindenkinek ilyen Embernek kellene lenni. Aki védte az ártatlanokat, védte az internálástól, védte a jánoshalmiakat a forradalom alatti vérontástól, és aki kész volt feláldozni életét mindannyiunkért, és kész volt arra, hogy szeretett Babáit, a kislányait és kedves Feleségét örökre magukra hagyja, mert hite ezt kívánta, és ez adta meg lelkének békéjét. Pedig megtehette volna biztosan, hogy aláír az elvtársaknak és még ma is köztünk lehetne, de mindezt milyen áron!
Ezért a tettei és reményei számunkra, mint egy csillag az égen iránytűként kell, hogy szolgáljanak. Mert tudjuk, egy jó iránytű nélkül eltévedhetünk a még mindig közeli sötétségben.
Tisztelt Barátaim!
Egy magunkfajta ember számára 1956 azt jelenti:
Nem kérdés, hogy mindenkinek joga van bármelyik politikai nézetet szabadon vallani és vállalni.
Egy magunkfajta ember nem fogja ezért másképp gondolkodó honfitársát megalázni, meggyalázni, gyűlölni.
Egy magyunkfajta ember nem azt mondja, hogy vannak baloldali és jobboldali barátai, hanem csak azt mondja, hogy vannak barátai.
Egy magunkfajta nem örül a ránk zúduló hamisságnak, hanem igyekszik örülni az igazságnak.
Egy magunkfajta ember a békességet szereti, és azt akarja keresni. Mert a magunkfajta vallja, hogy el kell tudnunk viselni egymást nemzetünk és gyermekeink jövője miatt.
Kedves Barátaim!
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tagjai és vezetői nevében dr. Szobonya Zoltán családja minden kedves tagjának igazi megbecsülést és tiszteletet kívánunk, örömöket a jelenben és örömteli találkozást a Doktor úrral, a mi jó Apánkkal egykor, a Mennyországban.
Köszönöm, hogy végighallgattak!
ünnepi beszéde
Mélykút, 2004. október 23.
"AMELY NEMZET MAGA NEM BECSÜLI MEG ÖNMAGÁT,
HOGY AKARJA, HOGY BECSÜLETE LEGYEN MÁSOK ELŐTT,
AMELY NEMZET NEM TUD BÖLCSEN ÉLNI JOGAIVAL,
NEM TUDJA ALKOTMÁNYOS JOGAIT
BÖLCS POLITIKAI CSELEKVÉSRE, POLITIKAI AKCIÓRA FELHASZNÁLNI,
AFELETT A NEMZET FELETT AZUTÁN NAPIRENDRE TÉR A TÖRTÉNELEM."
Szeretve Tisztelt Szobonya Család!
Tisztelt Képviselő Urak! Polgármester Urak!
Kedves Mélykúti Barátaim! Kedves Vendégek!
Tisza István szavaival köszöntöm Önöket ezen a nyirkos, hideg délutánon. 1956 októberében a néhai miniszterelnökünk szavai életre keltek. Magyarország minden, jó szandékú polgára vissza akarta szerezni emberi jogait, szabadságát, ősei vagyonát, becsületét a kommunista diktatúra véreskezű vezetőitől.
Nem újféle kommunizmusért, amelyet később emberarcú szocializmusnak neveztek el, vagy kapitalizmusért vonultak és harcoltak a diákok, a munkások, a parasztság országszerte, hanem egy jobb magyar világért, ahol a munkának értelme és célja van, ahol az embert nem viszi el a nagy fekete autó azért, mert megsértette a kommunista hatalmat. Netalán be merészelt menni egy templomba, és imádkozni mert hite szerint Istenéhez. Vagy, mert saját földje vagy saját műhelye volt, amiért a hortobágyi délibáb forró remegését adta a párt és a proletárdiktatúra cserébe.
13 napig hittek benne, hogy álmuk megvalósul.
Kedves Barátaim!
Ha az ember messze akar látni, akkor magaslatra kell felmásznia, ahonnét széttekinthet. Ha a magyar ember hazája elmúlt századi történelmében tájékozódni, eligazodni kíván, akkor ezt a magaslatot, 1956-ot meg kell másznia és nem szabad kikerülnie.
Ezért vigyázzunk, nehogy elfelejtsük múltunkat, mert akkor a fájdalmas emlékű események, bármikor újra megtörténhetnek és biztosak lehetünk benne, lidércként meg fognak jelenni hálószobáink falain.
Ne engedjük, hogy gyermekeink elfeledjék hazájuk árulóinak a nevét. De azt sem, hogy mi vezetett 1956-hou
.
Mert emlékeznek-e vagy tudják-e Önök, hogy
- a mi derék kommunistáink 1945-től elvitettek "málenkij robotra" 700 ezer honfitársunkat, akik közül mindössze 290 ezren élték túl, és jöttek haza tovább bűnhődni.
Tudták-e, hogy
- ugyanők 400 ezer magyar kivándorlásáért és 187 ezer német és 73 ezer szlovák honfitársunk kitelepítéséért is felelnek. Ez eddig 1,370 ezer ember.
- Ugyanők hagyták, hogy Erdélyből 210 ezer, Felvidékről 120 ezer magyart toloncoljanak ki a román és cseh elvvbarátaik.
Ne feledjük, hogy idegen érdekek miatt ontotta ki magyar magyarnak a vérét.
De tudták-e, hogy
amíg a harcokban meghalt több mint 2500 felkelő, addig mindössze 37 ÁVH-s rendő és katona esett el?
A karhatalmista sortüzekben 350 békésen tüntető asszonyt és gyermeket mészároltak le.
Nem feledjük, hogy sokan voltak és még ma is élnek olyan rosszlelkű emberek hazánkban, akik védtelen anyákra, gyerekekre képesek voltak akkoriban lőni, és lövetni, és csak annyival el tudták intézni később, hogy na és! Pedig ahogy Ábel vére, úgy a felkelők, forradalmárok vére is az Istenhez kiált.
De azt se feledjék el sohasem, hogy a néhai Kádárnak egy szavába kerülhetett volna és a 229 kivégzett forradalmár harcos vagy vezető menekülhetett volna meg a siralomháztól és a bitófától, százezrek nem menekültek volna el hazánkból.
Kedves Emlékezők!
15 évvel a rendszerváltoztatás után, talán eljött az ideje, hogy a Kádár-féle rendszerrel egyszer és mindenkorra a lelkünkben is elszámoljunk, és leszámoljunk. Mert még ma is sokan mondják, hogy az 1957-től 1989-ig a hazánkban létező szocializmus jó volt, mert épült az ország, épültek a lakótelepek, az utak, az iskolák, tanulhattunk, volt munkahelyünk. De barátaim, a náci Németországban még több utat és gyárat építettek és még többet tanulhattak. Ettől a nácik világa jó volt?? Ugye nem?
Sztálin is építette a nagy Szovjetuniót, de uralma alatt ott is meg kellett halnia éhen vagy golyó által tízmilllióknak. Kérdezem, tehát, az is jó rendszer volt??? Ugye nem?
Mondjuk ki bátran, az a rendszer és az az ország, amely nem az emberek szívébe beleírt erkölcsi törvények szerint jön létre, erkölcstelenül él, saját nemzete polgárainak emberi jogait megtagadja, elveszi mások vagyonát, a saját ellenfeleit börtönbe zárja, kivégezteteti, figyelteti a polgárait, üldözi az egyházakat és a templomba járókat, cenzúráz mindent és mindenkit, az egy rossz rendszer és beteg ország. Ugye emlékeznek még, hogy így történt hazánkkal abban a 40 évben?
Tudták-e hogy kik voltak,
akik miatt 56 után kivégezték a 229 embert, köztük dr. Szobonya Zoltánt, 18 ezer embert zártak rács mögé és emigrált 182 ezer magyar ember, kötük rokonaink, barátaink?
Emlékeznek még rájuk?
Az idősebbek még emlékeznek talán a valódi gyilkosokra,
Apró Antalra, Biszku Bélára,
Fehér Lajosra, Kádár Jánosra,
Kállai Gyulára, Kiss Károlyra,
Marosán Györgyre, Münnich Ferencre!?
Hát a névtelen pártvezetőkre, az apparátus tagjaira, a besúgók tízezreire?
Kedves Barátaim!
Emlékezzünk ennél a háznál is, amelyben egykor a mélykútiak és jánoshalmiak szeretett ügyvédje lakott.
Amikor elolvastam, és megismertem Szobonya Zoltán életpályáját és útját a forradalom előtt és után egészen a kecskeméti börtön udvarán állt bitófáig, az az érzés dolgozik bennem azóta is, hogy mindenkinek ilyen Embernek kellene lenni. Aki védte az ártatlanokat, védte az internálástól, védte a jánoshalmiakat a forradalom alatti vérontástól, és aki kész volt feláldozni életét mindannyiunkért, és kész volt arra, hogy szeretett Babáit, a kislányait és kedves Feleségét örökre magukra hagyja, mert hite ezt kívánta, és ez adta meg lelkének békéjét. Pedig megtehette volna biztosan, hogy aláír az elvtársaknak és még ma is köztünk lehetne, de mindezt milyen áron!
Ezért a tettei és reményei számunkra, mint egy csillag az égen iránytűként kell, hogy szolgáljanak. Mert tudjuk, egy jó iránytű nélkül eltévedhetünk a még mindig közeli sötétségben.
Tisztelt Barátaim!
Egy magunkfajta ember számára 1956 azt jelenti:
Nem kérdés, hogy mindenkinek joga van bármelyik politikai nézetet szabadon vallani és vállalni.
Egy magunkfajta ember nem fogja ezért másképp gondolkodó honfitársát megalázni, meggyalázni, gyűlölni.
Egy magyunkfajta ember nem azt mondja, hogy vannak baloldali és jobboldali barátai, hanem csak azt mondja, hogy vannak barátai.
Egy magunkfajta nem örül a ránk zúduló hamisságnak, hanem igyekszik örülni az igazságnak.
Egy magunkfajta ember a békességet szereti, és azt akarja keresni. Mert a magunkfajta vallja, hogy el kell tudnunk viselni egymást nemzetünk és gyermekeink jövője miatt.
Kedves Barátaim!
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tagjai és vezetői nevében dr. Szobonya Zoltán családja minden kedves tagjának igazi megbecsülést és tiszteletet kívánunk, örömöket a jelenben és örömteli találkozást a Doktor úrral, a mi jó Apánkkal egykor, a Mennyországban.
Köszönöm, hogy végighallgattak!