Nevem: Kiss Jánosné Szobonya Csilla (1951. október 14, Baja)
Szüleim: Rumpf Katalin (1923. december 18, Mélykút)
Dr. Szobonya Zoltán (1909. november 7, Jánoshalma)
Születésemkor családunk Mélykúton élt. Mélykúthoz a boldog gyermekkor emléke köt; a teljes család, hiszen nagyszüleimmel együtt a Pacsirta utcában laktunk. Mélykúton jártam testvéreimmel óvodába, s itt kezdtem el 1958 szeptemberében az általános iskolát Veronka néni osztályában. Édesapám tragédiája után - mivel az 1956-os forradalom és szabadságharc jánoshalmi és mélykúti eseményeiben vezető szerepet játszott; 1958. szeptember 29-én kivégezték - a családdal felköltöztünk nagynénémékhez Budapestre.
Mélykútra hosszú éveken keresztül vissza-vissza jártunk barátokhoz és nyaralni a régi kedves szomszédokhoz. Segítették a családot csomagokkal, együttérző levelekkel. Hiszen édesanyám 35 évesen itt maradt férj nélkül, állás nélkül, álláslehetőség nélkül - nem volt egyebe csak őszinte hite és édesapámnak tett ígérete, hogy három gyerekét becsületben felneveli s ezt maradéktalanul teljesítette.
A kegyetlen megtorlás az egész családot érintette - s, hogy mindezt családunk jobban átvészelte, mint mások, annak több összetevője van:
- Egyrészt a nagycsalád segítő, összetartó szeretete. Édesanyám nővéréék befogadtak bennünket, hozzájuk költöztünk fel Budapestre, s éltünk tízen egy 3 szobás lakásban, de polgári értékeket őrizve. Így rengeteg akadály elhárult továbbtanulásunk elől, amit esetleg vidékről édesanyám nem tudott volna biztosítani.
- A legfőbb ok, édesanyánk önfeláldozó élete, aki ember feletti erővel, sorsát méltósággal viselte, végtelen szeretetben nevelt fel bennünket. Bedolgozóként műanyag esőkabátokat hegesztett villany-hegesztőgépen fillérekért, éjt nappallá téve dolgozott, hogy meglegyen a mindennapi betevő falatunk. Közben mindig volt ideje, hogy velünk foglalkozzon: önállóságra, önálló gondolkodásra, becsületre, tisztességre tanítson bennünket. Édesapánk és a forradalom igazi emlékét ébren tartva.
- Mi gyerekek, pedig hamarabb váltunk felnőtté, mert úgy akartunk viselkedni a hétköznapokban is, hogy méltóak legyünk édesapám emlékéhez, és örömet szerezzünk édesanyánknak. S ez nem volt teher, mert ez nem kívülről ránk erőszakolt kötelesség, hanem belülről fakadó elszántság volt. Szüleink példája erőt adott a hétköznapokban.
A tragédia azért végig kísérte életünket. Ott volt a minden napjainkban, az otthon megváltozott helyszínében, a nagyváros idegenségében, szürkeségében az ünnepek hangulatában, édesanyánk könnyes szemében, de ott volt a család szerető összetartásában, a mélykútiak által küldött csomagokban. S a tanárok bátorító kézszorításában, az emlékkönyvbe írt soraikban.
Küzdelmes, de végül is sikeres évekről adhatunk számot a kezdeti nehézségek ellenére is. Bár kitűnő eredményeink dacára sem sikerült nappali tagozatra felvételt nyerni az egyetemekre, vagy nem arra az egyetemre, amire készültünk, de végül mindhárman felsőfokú végzettséget szereztünk.
Felvételi kérelmemet az orvosi egyetemről kétszer hely hiányában utasították el. Így 1970-ben elhelyezkedtem a Távközlési Kutató Intézet könyvtárában. Itt találkoztam a könyvtáros hivatással és levelező tagozaton 1977-ben végeztem népművelő-könyvtár szakon, szintén kitűnő eredménnyel. Itt dolgoztam szakkönyvtárosként, majd könyvtárvezetőként 1990-ig.
1990 óta az Állami Számvevőszék könyvtárvezetője vagyok.
Napi munkámon túl intézménytörténeti kiállítás szervezésével is foglalkozom. A Számvevőszék megbecsült munkatársa vagyok.
1992-ben sajtóinformatikus-újságíró másoddiplomát szereztem.
1971-ben férjhez mentem. Férjem Kiss János.
Két gyermekünk született: Csilla 1975-ben,
Csaba 1980-ban.
2004-ban megszületett első unokánk, Aradszky Zsolt,
2006-ban második unokánk, Aradszky Marcell Áron
Húgom: Szentpály Miklósné Szobonya Emőke (1953. május 20, Baja) szintén viszontagságos úton végezte el a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karát. Az egyetem után a KÖZTI-ben, majd az ÁGTI-ban dolgozott tervezőként. 1990 óta magántervező és vagyonértékelő.
1978-ban férjhez ment Szentpály Miklóshoz.
Gyermekei: Emőke 1978-ben
Miklós 1980-ban
Dalma 1989-ben
Legkisebb húgom: Simon Gyuláné Szobonya Tünde (1954. október 6, Baja)
Talán neki volt a legnehezebb a felsőfokú intézmény elvégzése, mert a jogi egyetemre többszöri sikeres próbálkozás ellenére sem került be, míg végül kényszerűségből az Államigazgatási Főiskolát végezte el.
1978-ban férjhez ment Simon Gyulához.
Gyermekeik:Tünde 1987-ben született
Zoltán 1989-ben született.
Talán a sok megpróbáltatás is hozzájárult, hogy ma egy nagyon összetartó, szerető nagy családról számolhatok be. Azt a szeretetet és hitet, amelyet otthonról hoztunk, sikerült továbbadni saját gyermekeinknek is. Most férjeinkkel és gyerekeinkkel együtt tudjuk meghálálni édesanyánknak mindazt, amit tőle kaptunk.
Budapest, 2007.
Kiss Jánosné Szobonya Csilla